Vissza a tartalomjegyzékhez

KAPSZA ÁGNES
A szépséggel karöltve

Július elsején nyílt az ötödik művészeti galéria a Ráday utca elején, amit nemsokára követ egy hatodik, így Ferencváros, a zöld-fehér mezesek mellett talán hamarosan ezekről is elhíresül majd - fejezte ki reményét dr. Gegesy Ferenc, a IX. kerület polgármestere az Újszecesszió Kortárs Művészeti Galéria megnyitóján mondott beszédében.

Dr. Tamás István minisztériumi szakfőtanácsos kiemelte, hogy a galéria annak az iparművészek újfajta menedzselését célul tűző programnak a gyümölcse, amelynek a Magyar Iparművészeti Egyetemen néhány éve indított posztgraduális művészeti menedzserképzés is része. Ennek utolsó éves hallgatója a most megnyílt galéria tulajdonosa és vezetője, Zsigmond Éva.
A kétszintes, 17-szer 14 méter alapterületű, „szépség és mívesség” jegyében fogant tárgyakat kínáló galéria üzlet berendezése Lovas Pál belsőépítész és a Forró Asztalosipari Kft. munkáját dicséri. A Mackintosh formavilágára utaló, cseresznyefa megjelenésű bútorzat színvonalas és hangulatos keretet ad az első, augusztus 30-ig megtekinthető kiállításnak, melyen a Gödöllői Iparművészeti Műhely mutatkozik be. (A műhely két éve alakult a század eleji Gödöllői Művésztelep hagyományainak folytatójaként.)
A szecesszió azonban nemcsak a kiállított tárgyak és a berendezés formavilágában fedezhető fel, hanem nagyon tudatosan jelen van a koncepcióban, az alapelvekben is - mutatott rá a megnyitón Jankovics Júlia művészettörténész. A századelőn a technika fejlődése miatt és az erőteljes mértékű urbanizáció elidegenítő hatásának ellensúlyozásaként a szecesszió a lakás, az otthon tárgyainak megformálására helyezte a hangsúlyt.
Az irányzat személyességét, bensőségességét ismerte fel Zsigmond Éva, amikor elhatározta, hogy szívesen fogadja majd azokat is, akik nem vásárolni, hanem csak nézelődni szeretnének, vagy netalán egy kicsit megpihenni a szép, míves tárgyak között… A bensőséges hangulatot erősítették a megnyitón felhangzó klasszikus gitárzene és a versek, melyeket Pécsi Ildikó színművésznő közvetlen humorral, anekdotákkal fűszerezett tolmácsolásában hallhattak a szép számban megjelent érdeklődők.
Zsigmond Éva galériavezető, művészeti menedzser a Hetek kérdésére válaszolva elmondta, hogy fontosnak tartja a színvonal megőrzését hosszú távon is. A galéria komplex összművészet megvalósítására törekszik, ami azt jelenti, hogy a belsőépítészeti tervezéstől a kiegészítő tárgyakon át egészen a ruházatig vállalja enteriőrök kialakítását. Igényes lakások díszítéséhez kínál megvételre tárgyakat; találkozhatunk Kun Éva kerámiáival - aki egyébként a galéria portálján található relief alkotója is -, Katona Szabó Erzsébet ruháival, Horváth Márton üvegtárgyaival, Borza Teréz porcelánlámpáival, Orosz István sokszorosított grafikáival, és még sok érdekes, szép tárggyal - gobelinekkel, kerámiákkal, ötvösmunkákkal. A célok közt szerepel - a neves és pályakezdő iparművészek munkáinak bemutatása mellett - a közönséggel való kapcsolattartás és az ismeretterjesztés is. Várhatóan ősztől - a galéria szervezésében - művészettörténészek fogják majd kalauzolni a közönséget; éppúgy a kortárs művészetek terén, mint más művészettörténeti témákban tartott előadásokon. Lehet majd találkozni ismert művészekkel is, alkalom nyílik arra, hogy az érdeklődők személyesen megismerjék őket.
Hiánypótló, nemes kezdeményezésről lévén szó, csak remélni lehet, hogy a különböző célkitűzéseket Zsigmond Évának sikerül majd megvalósítania. A galéria színvonalas működését hosszú távon biztosítja a különböző művészekkel való folyamatos szakmai együttműködés, valamint számos olyan, a témában érintett szakember közreműködése, aki szívén viseli a kortárs művészetek sorsát.
Az Újszecesszió Kortárs Művészeti Galéria megtekintését végezetül Jankovics Júlia művészettörténész szavaival ajánlom az érdeklődőknek: akik eljönnek, és végignézik a tárgyakat, „a szépséggel járhatnak kézenfogva”.