Vissza a tartalomjegyzékhez


Javult a fizetési mérleg

A Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint májusban 60 millió dollár volt a folyó fizetési mérleg havi hiánya, így az első öthavi deficit 836 millió dollárt ért el. Járai Zsigmond pénzügyminiszter szerint (képünkön) kedvezően alakulnak mind a folyó fizetési mérleg, mind az államháztartás folyamatai. A Gazdasági Minisztériumban tartott külpiaci értekezleten elmondta, hogy a júniusi államháztartási hiány akár több 10 milliárd forinttal is kedvezőbb lehet, s így tartható lesz az egész évre tervezett 4 százalékos GDP-növekedés, sőt az is elképzelhető, hogy 4 százalék fölött lesz a hazai gazdasági bővülés, és éves szinten tartható lesz a 2,5 milliárd dolláros folyó mérleg deficit. Járai elmondta: nem lesz szükség a kiadások lefaragására, mert a második félévben a bevételek növekedése kompenzálni fogja az év első részében elszenvedett kiesést.
Chikán Attila gazdasági miniszter nem lepődött meg a folyó fizetési mérleg májusi adatain. A második félévben szerinte megvan az esély a tartós fellendülésre, aminek eredményeként a folyó fizetési mérleg hiánya a tervezett szinten belül maradhat.
A folyó fizetési mérleg első öthavi hiánya jól mutatja, hogy nem történt radikális változás a gazdaságban - mondta Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadója. A deficit nagysága és a gazdaság teljesítménye arányban van egymással. A külföldi tőke beáramlása tovább folytatódik, s a gazdasági egyensúly szempontjából sincsenek különösebb problémák.
Megállt az első néhány havi drámai romlás - mondta Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója. Az idén az év második felében már kedvezőbb lesz a külső gazdasági környezet, mivel a nemzetközi pénzügyi helyzet stabilizálódni látszik, a tőzsdék regenerálódnak, s az Európai Unióban is megállt a korábbi növekedési pesszimizmust tápláló gazdasági romlás.
Csillag István, a Pénzügykutató Rt. igazgatója szerint a folyó fizetési mérleg legújabb adatai azt a reményt keltik, hogy megfordul az első négy hónapban tapasztalt, az export csökkenésében és az import növekedésében megmutatkozó trend. A második félévben megélénkül a konjunktúra az Európai Unióban. Ez kedvezően hat a magyar gazdaságra is, hiszen a nyugati országok a legfőbb exportpiacai.