Vissza a tartalomjegyzékhez

BOR GABRIELLA, AZ IE-NEW YORK BRÓKER ELEMZŐJE
Éves csúcson a BUX

Rég nem látott optimizmus jellemzi a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacát: az elmúlt egy hét leforgása alatt több, mint 10 százalékkal emelkedett a BUX index, és így tavaly augusztus - az orosz válság kirobbanása - óta nem látott magasságba tért vissza a tőzsdemutató értéke. Csütörtökön a záráskor a BUX 7277 ponton állt, napközben azonban regisztráltak 7293 pontos értéket is.

A forgalom emelkedése jelzi a megélénkülő vásárlói kedvet, a hirtelen emelkedés azonban a legritkább esetben szokott tartós maradni. Technikailag a piac kezd „túlvetté” válni, továbbá nem szerencsés, hogy egy-egy papír kizárólagos emelkedése révén emelkedik az átlagot reprezentáló mutató. A nemzetközi környezet - azaz az újabb csúcsokat ostromló amerikai, európai és szomszédos tőzsdék - kedvezően hatott a hazánkban befektetők hangulatára is, valamint a csütörtökön közzétett, a folyó fizetési mérleg hiányáról szóló adat is megnyugtatta a hazánk egyensúlyi helyzete miatt aggódó befektetőket.
Az emelkedésben kezdetben szinte kizárólag csak a gyógyszeripari papírok vettek részt (a BUX-ban való súlyuk miatt képesek voltak jelentősen elmozdítani a piaci átlagot reprezentáló mutatót), később azonban az összes blue-chip is bekapcsolódott az emelkedésbe. A legnagyobb árfolyam-emelkedést a gyógyszeripari papírokat birtoklók könyvelhették el: a Richterre 14 200 Ft-on is kötöttek üzletet, az Egis árfolyama pedig megközelítette a 7 ezer Ft-ot. A gyógyszerár-támogatási rendszer átalakítása, illetve az orosz piac magára találása miatt a külföldi befektetők a gyógyszercégek papírjai iránt óriási érdeklődést tanúsítottak, így a Richter egy hét alatt 30 százalékot, az Egis pedig 16,7 százalékot erősödött. Ugyancsak a nyertesek toplistájának élén szerepel a Cofinec a maga közel 20 százalékos emelkedésével. A blue-chipek közül a MOL és az OTP a piaci átlag alatt teljesített, az olajipari papír 6230 Ft-on, míg a banki részvény 10 650 Ft-on zárt csütörtökön. A MOL közelgő rendkívüli közgyűlése némi bizonytalanságra ad okot (személycserék a menedzsmentben, illetve az igazgatóság javadalmazási rendszerének gyökeres átalakítása), a távolabbi eredményesség alakulásának vonatkozásában azonban az októberi gázárrendezés lesz meghatározó. Az OTP véleményünk szerint profitálni fog Magyarország makrogazdasági helyzetének stabilizálódásából, illetve a Moody’s által várható feljebb sorolás is jó hatással lehet az árfolyam alakulására.