Vissza a tartalomjegyzékhez

KOVÁCS KLÁRA
Elmarad az adóreform

Az adóreform ezennel elmarad. A kormány elvetette a Pénzügyminisztérium akárhányadik javaslatát, s alapjában véve azt az adókoncepciót, amit ő rendelt meg tőle. Történt ez azért, mert „az idén olyan súlyos csapások érték a gazdaságot, hogy inkább a biztonságra, a nyugalomra, a kiszámíthatóságra és a terhek csökkentésére kell helyezni a hangsúlyt” - monda a miniszterelnök a Magyar Rádióban. „Nem kudarcként élem át a történteket” - szögezte le Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Két dolog találkozott: a politikai tűrőképesség és szakmai előterjesztés, de a döntés a kormány hatásköre.

„A tárca korábbi tervei nem kaptak kellő támogatást és megértést a kormány tagjai részéről, és emellett felháborodást keltettek a társadalomban, amire nem számítottunk” - mondta a pénzügyminiszter. A PM sorjázó javaslatait sem a kormányzó, sem az ellenzéki pártok, sem a kormánytagok nem támogatták. Olyannyira, hogy menet közben a Fidesz-frakció elkezdte a saját koncepcióját készíteni. Hasonlóképpen járt el egyébként az MSZP is.
Az adóreformról tehát most lemondott a kormány, és a PM-től „megrendelt” koncepció szerint - kis változtatásokkal ugyan, de - megmarad a jelenlegi szja és kedvezményrendszer, ami egyszerűsödni fog, de összértéke nem változik - mondta a pénzügyminiszter. A személyi jövedelemadó-sávok a tervek szerint változatlanok maradnak, tehát nem két-, hanem továbbra is háromkulcsos lesz a rendszer. A PM szándékai szerint azonban kis mértékben változnának a sávhatárok: például az alsó sávot 500 ezer forintra emelnék fel, vagy a kulcsokat csökkentenék; 19, 29, 39 százalékra. A cél az, hogy ne növekedjen az adóterhelés - mondta Járai. A pozitív és a negatív előjelű változtatások kiegyenlítik egymást, tehát öszszességében nem emelkedne az adóteher, hanem csupán a szerkezete lenne más. Az élő munka terhe egy kicsit csökkenne, az áfa és az szja kicsit emelkedne - tette hozzá.
A kormány nem támogatja a tárcának azt az elképzelését, hogy a háztartási energia a magasabb áfakulcsba kerüljön, de mivel a költségvetésnek szüksége van erre a bevételre, helyette inkább környezetvédelmi díjat vetnének ki. Az biztos viszont, hogy szigorítják az áfa-viszszaigénylést, és igyekeznek megszüntetni a jogosulatlan visszatérítést. A kamatadó bevezetése is megosztotta a kabinetet, a PM megvizsgálja, hogy csak reálkamatra kivethető-e. A biztosítási adót is tovább vizsgálja a PM, hogy bevonható-e az áfakörbe, vagy külön adóztassák-e meg. A kormányülésen egyhangúan elvetették a földadó bevezetését. A pénzügyi tárca emellett támogatja, hogy az átalányadózást újabb szakmákra is kiterjesszék, de ez nem lenne kötelező, hanem választható.
Szintén nem talált támogatásra a PM azon javaslata, hogy 90 napig a munkáltató fizesse a táppénzt. Járai szerint a tb százalékos csökkentése és e javaslat együttesen nem növelné az adóterhelést, de a kabinet döntése szerint tovább egyeztet a tárca ez ügyben a munkaadókkal.