Vissza a tartalomjegyzékhez

EPERJESI ILDIKÓ
Orosz aggodalmak

„A román kormány nem fél egy, a koszovóihoz hasonló romániai mozgalomtól, hiszen nem lehet párhuzamot vonni a koszovói és a romániai helyzet között” - mondta a Heteknek Victor Babiuc román nemzetvédelmi miniszter budapesti látogatásán. „A koszovói válság következtében Románia ma közelebb áll a NATO-hoz, hiszen támogatta a NATO-beavatkozást Jugoszláviában, és Magyarországgal is szorosabb lett az együttműködés” - tette hozzá a politikus, aki a NATO-műhely rendezvényein vett részt.


Javier Solana és Orbán Viktor     Fotó: MTI

A háromnapos budapesti fórumra mintegy száz magas rangú politikai és katonai vezető érkezett a világ számos országából, hogy megvitassa a délkelet-európai újjáépítés, a menekültkérdés, valamint az európai védelem és hadiipar jövőjét.
A koszovói válság Európa új biztonsági identitásának gyakorlati próbatétele is volt - mondta Javier Solana NATO-főtitkár, aki immár az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai ügyekért felelős megbízottja is. A felszólalók szerint az új európai identitás az Egyesült Államoktól független európai külpolitikát és védelmi stratégiát jelent. „Magyarország NATO-tagként is támogatja az önálló európai védelmi identitás kialakítására tett erőfeszítéseket” - erősítette meg Orbán Viktor miniszterelnök.
Aleksander Kwasniewski lengyel államfő felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg az európai biztonságra nézve nem államok közötti, hanem országon belüli konfliktusok jelentenek veszélyt.
A budapesti fórum résztvevői közül többen Jugoszlávia újjáépítésének előfeltételeként emlegették a jugoszláv állam demokratikus átalakítását. „A magyar külpolitikának a jugoszláv demokratikus elkötelezettségű pártokat, személyiségeket, intézeteket, orgánumokat megkülönböztetett támogatásban kell részesítenie” - mondta lapunk munkatársának Németh Zsolt külügyi államtitkár.
„Nehezebb időszak elé néznek a vajdasági magyarok, mint a légicsapások idején” - hangsúlyozta Orbán. „Tömegesen fognak újabb menekültek érkezni a Vajdaságba Koszovóból, így a Vajdaságban a magyarok etnikai aránya tovább romlik. Szervezett bűnözés, kábítószer-kereskedelem, illegális migráció fenyegeti a térséget” - fejtette ki a magyar miniszterelnök, aki olyan átfogó megoldást, balkáni egyezményt sürgetett, amely az egész délkelet-európai térség problémáira megoldást keres.
A magyar miniszterelnök szólt a Vajdaság autonómia-koncepciójáról is, melyet az orosz sajtó máris élesen támadott. Az Izvesztyija című lap „Budapest konfliktust provokál a Vajdaságban” című írásában kommentálta Orbán szavait. A lap címoldalán közölt cikk szerint „Orbán kezdeményezése távolról sem olyan ártatlan, mint első pillantásra tűnhet. A Vajdaság nem az egyetlen magyarlakta területe Kelet-Európának. Budapest igényeinek alanya lehet egy idő múlva a romániai Erdély, Szlovákia több körzete és még Ukrajna kárpátaljai része is” - írja az Izvesztyija.
A NATO-műhely megbeszélésein Göncz Árpád köztársasági elnök a jugoszláviai újjáépítés koordinációs központjául Budapestet ajánlotta. Az államfő rámutatott: Magyarországon jelen van a világ összes nagyvállalata, az ország stabil pénzügyi infrastruktúrával és jelentős építőanyag-kapacitással rendelkezik, a szállítási költségek pedig minimálisak lennének.