Vissza a tartalomjegyzékhez


Magyarország, a kivételes

Magyarország kivételével minden kelet- és közép-európai országra kénytelen lefelé módosítani gazdasági előrejelzését a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete (WIIW).

Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban a gazdasági fejlődés 1998-ban a vártnál sokkal kedvezőtlenebb volt, de prognózisában nemcsak a WIIW tévedett, hanem az OECD és az Európai Unió is. Meglepően kedvezően alakult viszont az inflációs ráta. Több tekintetben pozitív kivétel Magyarország, ahol a GDP tavaly 5,1 százalékkal nőtt, s az intézet 1999-re 3,7 százalékos, 2000-re pedig 4 százalékos GDP-növekedést jósol. A tavalyi 14,3 százalékos infláció után a bécsi kutatók az idén Magyarországon 8 százalékos, 2000-re pedig 7 százalékos fogyasztói áremelkedést jeleztek. A bécsi intézet kutatói szerint 1999-ben Magyarországon kívül csak Lengyelországnak és Szlovéniának sikerül majd gazdasági növekedést elérnie, a térség többi országának gazdasága általában stagnálni fog, és csak 2000-re várható kismértékű javulás.
A WIIW szerint az általános növekedéslassulás csak részben vezethető vissza a tavalyi orosz és kelet-ázsiai gazdasági válságra s a jugoszláviai háborúra. Az okok - ismét kivétel Magyarország - a belső fejlődésben, valamint az adott országok kormányainak intézkedéseiben keresendők. A konjunktúra érezhető visszaesése a reformok és a gazdaság strukturális átalakulásának elmaradásával magyarázható. Magyarország példája a WIIW kutatói szerint azt is mutatja, hogy azok a gazdaságok heverik ki gyorsan az átmeneti külső nehézségeket, amelyekben igen magas a külföldi tőkebefektetések aránya.
A magyar gazdaság jelenlegi helyzetével is foglalkozik a WIIW most bemutatott tanulmánya. Richter Sándor, az intézet munkatársa előrebocsátja, hogy rendkívül sok a jövőre vonatkozó bizonytalansági tényező. Ha ősszel a mérleghiány jelentősen eltér az eredetileg tervezettől, akkor szigorú monetáris politikával és a közkiadások megnyirbálásával a gazdaság elindítható az egyensúly felé, de ennek ára az alacsonyabb növekedés. Ha a korrigáló intézkedések elmaradnak, a növekedés üteme megközelítené azt a mértéket, amelyet a kormány előre megnevezett, de akkor még szigorúbb kiigazító intézkedésekre lesz szükség 2000 elején, s ez meghatározná az adott év növekedési kilátásait - figyelmeztetett Richter. (MTI)