Vissza a tartalomjegyzékhez


Istentelen Alkotmány

Egy vitakedvelő kanadai politikus, Svend Robinson petíciót nyújtott be parlamentjében, melyben azt kérte, hogy minden Istenre utaló szövegrészt töröljenek ki a Szövetségi Alkotmányból. „Egy világi társadalomban, amely sok különböző vallásos és nem vallásos hitet is tiszteletben tart, vajon helyénvaló-e belefoglalni Isten nevét magába az alkotmányba?” - tette fel a kérdést Robinson, a baloldali Új Demokrata Párt tagja. A petíció, mely Robinson irodája szerint több mint ezer aláírást tartalmaz, „intellektuális szabadságot” kér, azaz hogy cseréljék ki az Isten szót az 1982-es kanadai emberi és szabadságjogok oklevelében, amely az alkotmány egy részét képezi. A törvénycikkben jelenleg ez áll: „Kanadát olyan alapelvek szerint alapították, melyek elismerik Isten felsőbbrendűségét és a törvény uralmát.” A petíciót éles reakció követte a Haladó Konzervatívok képviselője, Elsie Wayne részéről: „Ez az ország régóta rossz irányba halad, s most 132 éve először a Miatyánkot sem lehet elmondani az alsóházban. Ezt az országot jó erkölcsre, keresztény értékekre építették - mondta. - Nyitottak vagyunk mindenféle kultúrára, behívjuk és üdvözöljük őket hazánkban. De ha valaki elmegy egy másik országba, nem fogja megkérni az ott lakókat, hogy változtassák meg a hitüket csak azért, mert valaki letelepedett náluk.” Wayne kifejezte véleményét, miszerint kételkedik abban, hogy a parlament valaha is elfogadná az Isten kihagyását célzó változtatást. (Reuters)