Vissza a tartalomjegyzékhez

NÉMETH SZILÁRD
Egy gól miatt bukott meg a Videoton

Ha a Videoton az egész bajnokság során egy góllal többet rúg, vagy eggyel kevesebbet kap, illetve riválisa, a Siófok gólaránya eggyel rosszabb, akkor augusztusban 29 év után ismét a fehérvári csapat kezdhetné az új idényt a legfelsőbb magyar bajnokságban. Ám a Vidi pechére otthon csak 2-2-re voltak képesek a Vasassal szemben, míg a Siófok csak 1-0-ás vereséget szenvedett a kapufát és egyéb helyzeteit elpuskázó DVSC otthonában.

„Úgy érzem, emelt fővel távozhatunk, hiszen ősszel veszítettük el a bentmaradás lehetőségét” - nyilatkozta a vesztes edző, Verebes József. A szurkolók azonban nem értettek egyet a Mágus véleményével, így a találkozó utáni mérgükben az öltöző kijárata felé vették az irányt, ahol a búcsúzó trénert „várták” (nem virágcsokorral).
„Dugd ki a pofád, Verebes!” - kiabálta az egyik csalódott huligán. Ám a Mágus nem volt szófogadó, a játékvezetővel együtt egy másik kijáraton keresztül menekült ki az épületből.
A szurkolói randalírozás Zalaegerszegen is elharapódzott, miután a Zete kikapott a Haladástól, a szurkolók megdobálták saját csapatuk buszát, míg Babati Ferencet, a csapat játékosát poroltóval fejbedobták. „Kikaptatok az örök riválistól!” - kiabálták a fanatikusok.
Nem volt viszont rendbontás a Szőnyi úton a BVSC kiesése után, pedig talán az idei nézőcsúcsot döntötték meg a BVSC-stadionban, ahol 1500-an tekintették meg a találkozót. A Vasutas csapat mégis 3-1-re kikapott a vendég Diósgyőrtől. Détári Lajos távozik a BVSC-ből, egyes információk szerint a Kispest-Honvéd csapatába, amit jövőre sógora, Komora Imre irányít majd. Détárit egyébként több harmad- és negyedosztályú osztrák klub is csábítja. A BVSC mellett egy másik (hasonló nézőszámmal látogatott) fővárosi csapat is kiesett, a III. Kerület csapata, amely már korábban bebiztosította másodosztályú tagságát.
A jövő évi szezonban a Tatabánya, a Nagykanizsa, valamint a Szeged LC-Salgótarján permeccs győztese lép az első osztályba. A Bajnokok Ligája selejtezőjében az MTK-Hungária, az UEFA-kupában a Ferencváros, az Újpest és a DVSC-Epona indul majd. Az UEFA-Intertotó Kupában a Vasas képviseli a magyar színeket.


Törpék között az óriások, a Hetek PNB-válogatottja: Babos (MTK-Hungária) - Korsós (Győri ETO) - Mátyus (Ferencváros), Szekeres (MTK-Hungária, Újpest) - Tóth N. (Újpest), Lendvai (Ferencváros), Somogyi (Győri ETO), Illés (MTK-Hungária), Halmai (MTK-Hungária) - Egressy (Diósgyőr), Ilea (DVSC-Epona)


A PNB végeredménye:

1. MTK-Hungária   34   27   2   5   77-26   83
2. Ferencváros   34   19   7   8   61-40   64
3. Újpest FC   34   20   3   11   58-40   63
4. Győri ETO FC   34   16   11   7   53-39   59
5. Vasas DH   34   15   10   9   51-44   55
6. Zalahús ZTE FC   34   15   8   11   43-37   53
7. Diósgyőri FC   34   14   9   11   56-54   51
8. DVSC-Epona   34   14   7   13   53-39   49
9. Vác FC-Zollner   34   13   10   11   51-49   49
10. Gázszer FC   34   11   11   12   37-40   44
11. Dunaferr*   34   17   6   11   54-46   42
12. Kispest-HFC   34   11   9   14   38-50   42
13. Nyírség-Spartacus   34   10   9   15   46-52   39
14. Haladás-Milos   34   10   6   18   39-54   36
15. BTV-Siófok   34   7   9   18   32-49   30
16. Videoton FCF   34   7   9   18   36-54   30
17. BVSC-Zugló FC   34   7   6   21   34-53   27
18. III. Kerület FC-AT   34   4   6   24   40-93   18

*A Dunaferr csapatától tizenöt pont levonva