Vissza a tartalomjegyzékhez

HECHS LÁSZLÓ, JERUZSÁLEM
Elégedetlenek az arab pártok

A hét elején még érvényes hatvanhat fős többség szerdára ötvenkilenc fős támogatottságú kisebbségi kormánynyá változott át Izraelben. A Jahadut ha-Tóra ugyanis nemet mondott az alkotmányra, a jesivanövendékek katonai szolgálatára, és kivonult a tárgyalásokból. Az Amir Perec vezette Egy Nép (Munkáspárt) is kilépett a tervezett koalícióból, mert Barak nem szánt számukra miniszteri posztot. A sort a Mafdal folytatta, azzal fenyegetőzve, hogy nem hajlandó részt venni egy olyan kisebbségi kormányban, amelyben csak egyetlen vallásos párt marad.

Az arab pártok, akiknek külső támogatására Barak feltétlenül számított, azt kifogásolták, hogy a kormányalakításnál nem vette őket figyelembe. Ahmed Tibi, Jasszer Arafat volt tanácsadója, aki a Balad Párt második embereként jutott a knesszetbe, kijelentette, hogy a támogatás nem automatikus, hanem feltételekhez kötött: Baraknak írásban el kell köteleznie magát, hogy teljesíti azt a tizenhét pontból álló kívánságlistát, amelyet Tibi nyújtott át neki. Barak, hogy legalább a Mafdalt megtartsa a koalícióban, elfogadta a párt követelését a Har Homa-i építkezés folytatásáról és a Netanjahu-kormány által hozott határozatról, amelyben Jeruzsálemet a Maale Adumim nevű településsel összekötötte. Ezt a döntést, amelyet a Haarec publikált, élesen bírálta a Merec vezetősége, mondván: az új kabinetnek nem szabad folytatnia az előző kormány téves politikáját.
A kilátástalannak mutatkozó helyzet azonban egy csapásra megváltozott. A Sasz párt kedd esti tömegdemonstrációján Arje Deri bejelentette, hogy lemond a párt elnöki tisztjéről. A szerdára Ovadja Joszéf házába összehívott ülésén a Tóra Bölcseinek Tanácsa, a Sasz szellemi vezető testülete jóváhagyta Derinek a párt éléről való távozását. A határozat ugyanakkor megerősíti Deri ártatlanságát, nem nevez ki helyére senkit, és a távozó elnök továbbra is megtarthatja irodáját. Ezzel megnyílt a lehetőség Ehud Barak előtt, hogy koalíciós tárgyalásokra hívja Ovadja Joszéfet, és a legutóbbi választásokon nagy sikerrel szerepelt mozgalom tizenhét képviselőjével erősítse meg szétesni készülő, bár még meg sem alakult koalícióját.
Barak ugyanis választási programjában kizárta a Sasz bevonását a kormányba, ameddig Deri áll annak élén. Derire nagy nyomás nehezedett belülről és kívülről egyaránt, hogy ameddig a Legfelsőbb Bíróság nem tisztázza a vádak alól, addig vonuljon ki a politikai életből. Így is tett: előbb lemondott knesszettagságáról, most pedig a Sasz vezetői posztjáról is.
Természetesen Derit nem altruista szándékok vezérelték, hogy pártját besegítse a koalícióba. A döntéshez hozzájárult az is, hogy újabb botrány elé néz, miután a Haarec nyilvánosságra hozta az Itri Jesiva-ügyet, amelyben a vezető Mordeháj Elifant rabbi a rendőrséghez fordult egy hat és kilenc millió dolláros lopási ügyben. A rabbi azt állítja, hogy Arje Deri megkísérelte lebeszélni, hogy a rendőrségre menjen. Az összeg, amelyet - a Jediot Ahronot állítása szerint - Dávid Apfel, egy Derihez közel álló személy adományozott, a „forgóajtón át” távozott is a jesivából.
A másik ügy még kellemetlenebb Derire nézve. A jelenleg izraeli látogatáson tartózkodó Howard Safir New York-i rendőrfőnök hétfőn jelentette be, hogy ismét vizsgálatot rendeltek el Esther Werderber Jaffa, Deri nevelőanyjának ügyében, akit 1991-ben egy izraeli gépkocsivezető halálra gázolt, amikor az a New York-i rendőrségre igyekezett, hogy vallomást tegyen veje, Arje Deri ügyében. Az izraeli nyomozók hiába várták az asszonyt, pedig a tanúvallomása perdöntő lehetett volna. Deri ugyanis azt állította, hogy anyósától kapta azokat a pénzösszegeket, amelyek eltulajdonításával az izraeli rendőrség vádolta. Bár a nyolc éve lezárt ügy elővételét Safir rutinakciónak minősítette, ezzel senkit sem téveszthet meg.
A Sasszal megkezdett tárgyalások azonban még nem oldják meg automatikusan a koalíció problémáját. Tomi Lapid máris bejelentette, hogy ha a Sasz bent, akkor ők kint. A magyar származású neves újságíró szavazóinak ortodoxok nélküli kormányt ígért, és ezt be is tartja. Ehud Baraknak - ha a Sasz koalíciós tagságára számít - le kell mondania a Lapid-féle Sinuj hat mandátumáról. A Merec, amely korábban teljesen kizárta a Sasszal való együttműködés lehetőségét, mára enyhített valamelyest álláspontján. Üdvözölte Deri távozását, de a további fejleményektől tette függővé ellenkezésük feladását. Josi Sarid közzétette a Merec három feltételét: eszerint egy átmeneti időszak során vizsgálják meg, hogy Deri valóban kivonult-e a Sasz éléről, a vallásos párt elfogadja-e a jog uralmának elvét, és tiszteletben tartja-e a demokráciát és a Legfelsőbb Bíróság döntéseit, valamint hogy véget vet a párt korrupciós gyakorlatának.
A Tóra Bölcseinek Határozata Barakot kielégítette, de nem a Merecet. A baloldali liberális párt Sasz nélküli kormányt szeretne, amelyhez később, ha a vallásos párt kiállta a próbát, egy átmeneti időszakot követően maga is csatlakozhat. Barak ezzel szemben a kormányt a Sasszal együtt szeretné megalakítani, mert meg akar szabadulni az arab pártok zsarolásaitól. A csütörtökön megkezdett tárgyalásokon azonban Eli Isai, a Netanjahu-kormány munkaügyi minisztere, ismét követelte azt a belügyi tárcát, amelyet Barak a választási kampányban már odaígért Scsaranszkijnak. Ez volt ugyanis a feltétele az orosz bevándorlók Barakra leadott szavazatainak.
Baraknak tehát nehéz tárgyalásai lesznek az elkövetkezendő három hétben. Ennyi ideje maradt ugyanis a koalíció összekovácsolására. Ha a kormány időben meg is alakul, az első megmérettetése a Wye-egyezmény végrehajtása lesz. Barak már most kiszivárogtatta, hogy - véleménye szerint - végleg be kell fagyasztani annak végrehajtását, és neki kell látni a végső rendezésről szóló tárgyalásoknak. Erről persze sem az amerikaiak, sem a palesztinok nem akarnak hallani. Barak ugyanis jól látja, hogy semmi esély sincs, hogy a megállapodást Arafaték is teljesítsék. Így a Wye egyoldalú izraeli végrehajtása nemcsak az ország pozícióját gyengítené jelentősen a végső megállapodásban, de igencsak megpróbálná a megválasztott miniszterelnök nagy nehezen összehozott koalícióját is.