Vissza a tartalomjegyzékhez


Történelmi mélyponton az infláció

Zene füleinknek a KSH legfrissebb jelentése, miszerint májusban csupán 0,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt mindössze 8,9 százalékkal nőtt az infláció. Talán már nehéz visszaemlékezni arra az időre, amikor hasonlóan alacsonynak volt mondható a pénzromlás mértéke. Azt a korszakot „átkosnak” hívja az utókor, amikor is 5-9 százalék között mozgott ez a mutató. Az első komolynak mondható árkiigazítás 1979-ben történt, s emiatt egy év alatt duplájára ugrott az infláció, s lett első ízben kétszámjegyű. 1988-tól pedig, amikor az akkori kormány bevezette az áfát és a személyi jövedelemadót, újra kétszeresére nőtt a pénzromlás mértéke. A piacgazdaságra való áttérés rögös útjait járva egészen 30-35 százalékig felszökött az infláció, majd az utóbbi években kisebb ingadozásokkal ugyan, de határozottan csökkenő tendenciát vett. A maastrichti norma (2,2 százalék) eléréséig azonban kétségkívül még lehet igyekezni. (K.K.)