Vissza a Hetek archívum borítólapjára
III. évfolyam, 24. szám, 1999. június 19

Belpolitika

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Újabb kérdés a megfigyelési botrányban

A megfigyelési ügyet vizsgáló parlamenti bizottság egyetlen fideszes politikus, Pokorni Zoltán figyeltetéséről bizonyosodott meg. A megállapítás ugyan nem fedi le Orbán Viktor tavaly nyáron elhangzott állítását - miszerint az előző kormány idején, 1997-ben fideszes politikusokat figyeltek titkos, törvénysértő módon, ráadásul közpénzek felhasználásával -, Atyánszky György kisgazda politikus szerint mégis bebizonyosodott a miniszterelnök szavahihetősége.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Megemlékezés Nagy Imre újratemetéséről 56-osok nélkül

„Az 1992. október 23-án történteknek egyenes folytatása ez a mostani eset” - nyilatkozott lapunknak Mécs Imre szabaddemokrata képviselő, a hét közepén Nagy Imre újratemetésének tizedik évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi megemlékezés utózöngéje kapcsán. A jeles eseményre ugyanis sem őt, sem az 56-os Emlékbizottságot, sem az 56-os Intézetet nem hívták meg a szervezők.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Akcióban az alvilág

„Egy évvel a választások után elmondhatjuk, hogy a magyar polgárok nagyobb biztonságban élnek, és kevésbé kell félniük a szervezett bűnözéstől, mint korábban” - jelentette ki Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője a párt jogi kabinetje által a múlt héten megrendezett szervezett bűnözés elleni konferencián. Úgy tűnik, a másik érintett fél - a szervezett bűnözői csoportok - nem igyekszenek alátámasztani a politikus állítását: az elmúlt hétvégén három bombát is robbantottak a fővárosban.


Holtversenyben a Fidesz és az MSZP
Tovább a cikkhez >>>

Védőétel képviselőknek
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

MUNKATÁRSUNKTÓL
Központi vezérlés helyett menedzselés

Június 15-én került sor az ELTE Kongresszusi Központjában az első Országos Minőségfejlesztési Konferenciára és Vásárra. A rendezvény az oktatási rendszer piaci szemléletű átalakításához kívánt segítséget nyújtani. Az esemény aktualitását a közoktatási törvény napokban a parlament elé kerülő módosítása adja, melynek fő irányelve a minőségközpontú oktatás megteremtése Magyarországon.


Környezet és egészség

A környezet és az emberi egészség állapota közötti szoros kapcsolatról kezdődött szerdán nemzetközi konferencia Londonban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendezésében.


Ajándék védőoltás fiataloknak

Több mint 40 ezer adag hepatitis B vírusfertőzés elleni szérumot adományozott a gyártó cég csütörtökön az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézetnek - tudta meg Herczog Mária igazgatótól az MTI.


MÓD JÚLIA
Természetjáró panellakók

Ideális esetben az iskola feladata az lenne, hogy minél jobb színvonalon, minél több területen biztosítsa a tanulók számára az ismeretszerzést - pontosabban azt, hogy a gyerekek minél több dologban kipróbálhassák, s így megismerhessék önmagukat.


Fókusz

SZLAZSÁNSZKY FERENC, SZOBOTA ZOLTÁN
A hiperaktív fejvadász

A hét egyházügyi szenzációját Bartus László, a Hetek egykori szerkesztője „Fesz van” című barna könyve szolgáltatta. A szerző az Intercontinental Hotel exkluzív vendégek részére fenntartott, emeleti különtermében mutatta be művét a hét elején. Bartus a rendezvényen önmagáról azt állította, hogy az amerikai alapítású Biblia Szól közösség tagja. A magánkiadású, vérre menő és diabolikus pamflet sokmilliós nyomda- és reklámköltségeit vélhetően olyan személyek és csoportok támogatják hatalmas összegekkel, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy a Hit Gyülekezetét, és különösen annak vezető lelkészét „kicsinálják”. Tekintve, hogy a könyvkiadás hazánkban nem olcsó mulatság, sokakat foglalkoztat a kérdés: ki vagy kik a megrendelők, vajon ki állja a cehhet?


Gazdaság

APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

Történelmi mélyponton az infláció
Tovább a cikkhez >>>

RUFF GABRIELLA
Magyar cégek Koszovó újjáépítésében

Magyar cégek is jelentkezhetnek a koszovói újjáépítésre kiírandó közbeszerzési pályázatokra - hangzik a brüsszeli bátorítás. Hogy milyen eséllyel? Chikán Attila gazdasági miniszter szerint a koszovói projektek jó lehetőségeket kínálnak a hazai vállalatok számára. Kezdeményezéseikben a kormány támogatására is számíthatnak: lobbizás mellett - eddig még nem konkretizált - hitelkonstrukciók, kormánygaranciák biztosítására is.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Egekben az államháztartási hiány

A héten közölték az államháztartási hiány nagyságát, amely elérte az egész évre tervezett hiány 86,8 százalékát. Ez a hír egyszerre erősítette a gazdasági folyamatok miatt aggódók félelmeit, és adott hangot a kormány higgadtságának. Az eddig tapasztalt tendencia szerint az első félévben „kimerülhet” az egész évre tervezett hiány kerete. A gazdasági szakemberek egy része a stabilizációról való letérésre, az államadósság növekedésére, a kiigazítási csomag szükségességére hívja fel a figyelmet. Az állami szféra képviselői pedig a várakozást és a bizakodást hangsúlyozzák.


ACSAI ANIKÓ
Gyógyszeripari hossz a BÉT-en

Bár a makrogazdaságról megjelent adatok továbbra sem nyújtanak kedvező képet a budapesti börzén, kétségtelen, hogy a koszovói fronton „kitört” béke, valamint a kedvező amerikai inflációs számok pozitív irányba befolyásolták a piaci hangulatot. A BUX index hétnapi folyamatos emelkedés után, majd a Járai Zsigmond lemondásáról szóló pletykák által kiváltott kisebb korrekció után 6530 ponton, az előző hetinél 1,06 százalékkal magasabb szinten zárt.


SZABADI SÁNDOR
A Primatel ringbe száll
Tovább a cikkhez >>>

PAPP LEVENTE
Prodi zavaros pénzügyei

Az unió élén tavaly év végén kirobbant bizalmi válság újjáéledhet, amennyiben nem sikerül Romano Prodi elnöknek tisztáznia magát az őt ért vádak alól.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Globo a világvaluta

Ki gondolta volna, hogy az euró árfolyamának esése akarva-akaratlanul is közelebb hozta egymáshoz az Amerikai Egyesült Államokat és az Európai Uniót? Miután a kissé magasan indított euró a pályára lépése óta folyamatosan veszített értékéből, mára szinte egy az egyben átváltható a dollárra. Ez viszont új perspektívát nyit nemcsak a közgazdászok, de az Ó- és az Újvilág vásárlói előtt is. Az euró gyengélkedése elérhető közelségbe hozta ugyanis az egységes világvaluta megvalósulásának több évszázados vízióját.


DEBRECZENY RÉKA
Osztozkodási huzavona a Balkánon

„Jobb, ha felkészülünk életünk legnagyobb harcára. Ez egy komoly gazdasági verseny lesz” - figyelmeztet Sam Gejdenson amerikai demokrata képviselő. Éles küzdelem kezd ugyanis kibontakozni az Európai Unió és az Egyesült Államok között: ki milyen szerephez juthat a balkáni újjáépítésben. Az USA elvárja, hogy az unió finanszírozza a rekonstrukciót, ugyanakkor jogosnak érzi, hogy vállalatai részt vegyenek az újjáépítés folyamatában, ami természetesen nagy profittal kecsegtet.


Háttér

HAJDÚ SÁNDOR
Készülődés a menekülttáborban

Egy hete ismét béke van a Balkánon. Koszovóban az események - nemzetközi katonai segítséggel - próbálnak visszatérni a rendes kerékvágásba. A menekültek egy része elindult hazafelé a közeli Albániából és Macedóniából. Sokan azonban még mindig nem hisznek a békében. Lapunk tudósítója a békéscsabai menekülttáborban próbálta nyomon követni az események hatását.


SZOBATA ISTVÁN, BÁN KINGA
Asszony verve jó

Az Európai Unió az 1999-es évet a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés évének nyilvánította. Az unió határozata arra sarkallja a tagországokat és a soraikba igyekvőket, hogy a témát „vegyék ki a fiókból” és kezdjenek végre foglalkozni vele. A családon belüli erőszak kutatásának ugyanis korábban nem volt nagy hagyománya Magyarországon, csak az elmúlt két-három évben kezdett ráébredni a köztudat, hogy létezik ez a jelenség. A borzalmak kárvallottjai egy jól körülhatárolható csoportba tartoznak: nők és gyerekek.


MÁRER GYÖRGY, NEW YORK
Gyámság vagy függetlenség

A NATO 11 hetes légi hadjárata után a szövetséges erők és Milosevics kormánya között végre megszületett az egyezmény, amely véget vetett a harcoknak Koszovóban. Pillanatnyilag talán fel sem lehet mérni ennek a katonai huszárvágásnak a jelentőségét. A világtörténelem során ugyanis ez idáig példa nélkül áll, hogy bármilyen haderő győzelmet aratott volna légi úton, szárazföldi alakulatok bevetése nélkül.


VAGYIM ARISZTOV
Orosz dobás Koszovóban

Jugoszlávia bombázásának kellős közepén az egyik moszkvai újság emlékeztetett arra, hogy Boszniában maradt egy orosz deszantos csapat, amely a nemzetközi békefenntartó erők része volt. Ekkor a csapat már rég nem tartozott a NATO katonai parancsnokságának fennhatósága alá, és a lap figyelmeztetett a veszélyre, amely akkor fenyegeti Oroszországot, ha megkezdődik a NATO-csapatok szárazföldi bevetése. Ez esetben ugyanis az orosz deszantosok szerb testvéreik védelmére kelhettek volna, és Oroszország is háborúban találhatta volna magát. Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, az orosz lap azt ajánlotta az ország katonai vezetésének, hogy sürgősen hívja vissza a csapatot Boszniából.


HECHS LÁSZLÓ, JERUZSÁLEM
Elégedetlenek az arab pártok

A hét elején még érvényes hatvanhat fős többség szerdára ötvenkilenc fős támogatottságú kisebbségi kormánynyá változott át Izraelben. A Jahadut ha-Tóra ugyanis nemet mondott az alkotmányra, a jesivanövendékek katonai szolgálatára, és kivonult a tárgyalásokból. Az Amir Perec vezette Egy Nép (Munkáspárt) is kilépett a tervezett koalícióból, mert Barak nem szánt számukra miniszteri posztot. A sort a Mafdal folytatta, azzal fenyegetőzve, hogy nem hajlandó részt venni egy olyan kisebbségi kormányban, amelyben csak egyetlen vallásos párt marad.


MÁRVÁNYI PÉTER, MAROSVÁSÁRHELY
Ismét magyarellenes hangulat Romániában

Constantinescu elnök fantomokkal harcol - hördült fel egy éppenséggel kormánypárti román politikus, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a román államfő olyasvalamitől kezdte félteni Romániát, amiről napokig azt se lehetett tudni, micsoda. Az államfő Marosvásárhelyen egy fórumon óva intette az értelmiséget egy dokumentumtól, amelyet úgy emlegetett, mint a Kolozsvári Nyilatkozat, amelynek alapja a tíz évvel ezelőtti Budapesti Nyilatkozat, és amely Románia föderalizálása mellett szól, de amíg ő - mármint az elnök - a helyén marad, senkinek nem engedi, hogy megkérdőjelezze az egységes, szuverén, román nemzetállamot.


PÁTKAI MIHÁLY
Az olajnál is nagyobb fegyver

„A következő háborút a Közel-Keleten a víz, nem pedig politikai kérdések miatt fogják megvívni” - jegyezte meg négy évvel ezelőtt az ENSZ egykori főtitkára, Boutros Boutros-Ghali, amikor még Egyiptom miniszterelnöke volt. Ismail Serageldin, a Világbank elnöke szerint ezt a megjegyzést az egész világra ki lehet terjeszteni: „Ebben az évszázadban sok háború az olaj miatt robbant ki, a következő évszázad háborúi azonban a víz miatt fognak kitörni.”


Hit és értékek

Grüll Tibor
Össztűzben a Könyvek Könyve

Nemcsak Németország, hanem egész Európa egyik legtekintélyesebb magazinja, a hetente egymilliós példányszámban megjelenő Der Spiegel múlt heti számának címlapján egy Jézust ábrázoló karikatúrát közölt, alatta a csupa nagybetűvel nyomtatott kérdéssel: „Mi marad Jézus Krisztusból?”. Rudolf Augstein, aki 1947-ben többedmagával a lap alapítója, majd évtizedeken keresztül főszerkesztője volt, s ma is egyik kiadója, „leleplező cikket” közölt a pápa által 2000-re meghirdetett „szentév” kapcsán. Augstein, aki a főszerkesztőségről történt lemondása óta maximum csak egy-két oldalas cikkek megírására vállalkozott, most több mint tíz oldalt szentelt a kereszténységnek, amely szerinte nem más, mint „álszent legendák” gyűjteménye. A német újságíró nem először nyilatkozik meg a kérdésben: korábban már könyvet is publikált „Jézus, az emberfia” címen, amelynek újabb kiadása adta mostani cikkének apropóját.


Interjú

SOMORJAI LÁSZLÓ
A játék folytatódik

Ha süt a nap, ott ülnek a szabad ég alatt: a Keleti aluljárója nyitott körkörös része kellős közepének kőpadozatán. Ha esik az eső, keresni kell őket. Vasárnap esett is meg sütött is, mégis ott voltak: a Jeges, a Milos, a Cvakk meg a Jocó, a Feri, az Iván, a Józsi bácsi, meg akik még jöttek és mentek, „nagy emberek” és névtelenek. Beszédes és néma arcok, gyűröttek és kisimultak, mindegyik mögött egy-egy élet, külön történet vagy akár történelem. A sakktáblák két oldalán tétre megy a játék. A sok tétlen kibic viszont bele-beleszól a játszmákba, mert - mint tudjuk - „a kibicnek semmi sem drága”.


HAJDÚ SÁNDOR, MESTER ÁGNES
A gazdaság mezeje
Interjú Szabadi Bélával, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkárával

Immár harmadik állomásához érkezett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által útjára indított Magyar Gazda elnevezésű rendezvénysorozat. A június 11-én Békéscsabán, a Körös Főiskolán megtartott rendezvény célja, hogy az érintetteket ráhangolja a modern gazdálkodás szükségére, és tájékoztassa az uniós csatlakozás várható hatásairól. A szakmai konferencia és falugazdász fórum mellett megtartott Gazdaexpón a megye több mint 20 egyéni gazdálkodója és szakmai intézménye tartott bemutatót. A nemzeti tradíciók megőrzése és az európai korszerűség egysége szellemében zajló találkozó fontos eleme a Magyar Gazda megválasztása. A díjat Dr. Szabadi Béla politikai államtitkár adta a megye legjobb gazdájának, Balla Andrásnak.


Kultúra

TIHANYI PÉTER
...de veletek mi lesz
Beszélgetés Bessenyei Ferenc színművésszel

Annak idején nekünk is kötelező volt elmenni ezekre a szemináriumokra. Mikor aztán a „professzor” részletesen és tudományosan elmagyarázta, hogyan másztunk le a fáról, akkor én annál a pontnál abba is hagytam a gondolkodást. „Úr Isten, én most egy csimpánzzal vagyok egyenértékű?” Persze, nem hittem benne. Bár… az a professzor, aki ezt magyarázta, azt hiszem vót is a fán… Nagyon úgy nézett ki.


Külpolitika

Földrengés Mexikóban

Mexikóban, 220 kilométerre a fővárostól, kedden délután a Richter-skála szerinti 6,7-es földrengés pusztított, amelyben tizenhat ember életét vesztette, több százan pedig megsebesültek - jelentette a CNN amerikai hírcsatorna.


SZIKORA MÁRTON
Pakisztán atombombával fenyeget

Már a koszovói válság kitörésekor látni lehetett, hogy a NATO katonai beavatkozása egy szuverén ország határai között élő és felfegyverzett nemzeti kisebbség érdekében destabilizáló hatással lesz a világ más, hasonló helyzetűnek vélt térségeiben is. Ilyen térség Dél-Ázsia, ahol Pakisztán, a NATO koszovói akcióján felbátorodva, az indiai Kasmír tartomány elszakadását szeretné elérni.


Slota leváltását sürgetik
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSUNKTÓL
Nincs vége a problémáknak
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Elégedetlen európai választók

A hétvégén tizenöt országban tartott Európa parlamenti (EP) választások során az Európai Unió egyetlen demokratikus intézményében mintegy ötvennel több képviselői helyet nyert el a kereszténydemokrata frakció, mint a szocialista. Az önálló Európa parlamenti választás eddigi történetében (1979 óta) még nem volt arra példa, hogy a jobboldal kerüljön fölénybe. A The Wall Street Journal Europe című politikai-pénzügyi szaklap a választások után levonta a következtetést: nem mennek jól a dolgok a szociáldemokrata Európával. A tizenöt tagország nagy részének szavazói a jobboldal előretolásával egyrészt elégedetlenségüket fejezték ki saját nemzeti kormányzataik politikájával szemben, másfelől jelezték, hogy úgy érzik, a vezetők nincsenek tekintettel a választókra.


Sport

Corinthians a világkupán
Tovább a cikkhez >>>

A Svédek a kézilabda világbajnokok
Tovább a cikkhez >>>

Még nem dőlt el a Stanley kupa sorsa
Tovább a cikkhez >>>

A fődíj egy gránátvető
Tovább a cikkhez >>>

Vierit nem érdekli a Vatikán
Tovább a cikkhez >>>

NÉMETH SZILÁRD
Egy gól miatt bukott meg a Videoton

Ha a Videoton az egész bajnokság során egy góllal többet rúg, vagy eggyel kevesebbet kap, illetve riválisa, a Siófok gólaránya eggyel rosszabb, akkor augusztusban 29 év után ismét a fehérvári csapat kezdhetné az új idényt a legfelsőbb magyar bajnokságban. Ám a Vidi pechére otthon csak 2-2-re voltak képesek a Vasassal szemben, míg a Siófok csak 1-0-ás vereséget szenvedett a kapufát és egyéb helyzeteit elpuskázó DVSC otthonában.


MONDOVICS GÁBOR
Legek döntője

Lejátszották az 1999-es szezon döntőjének első meccsét. Több szempontból is a legek döntője kezdődött el. Az idei volt az egyik legrövidebb szezon a lockout miatt, a liga és a játékosok közötti vita okán. Ennek lett az eredménye, hogy a mérkőzések még el tudtak kezdődni, és mégis lett szezon.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Hill abbahagyja

Az idény végén befejezi Forma-1-es pályafutását a brit Damon Hill, aki 1996-ban a Williams-Renault pilótájaként megnyerte a világbajnokságot.


Szabadidő

Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

KIRÁLY SÁNDOR
Fény az éjszakában

Elmúltak a ködös, hosszú téli esték, de a látni és látszani elvet nyáron is szem előtt kell tartani. Világos időben sokkal több viszonyítási pont áll rendelkezésre a haladó autósnak, szemben a rossz látási viszonyokkal, amikor csak a fényszóró által bevilágított területből gazdálkodhat. Éjszaka nehezebben érzékeljük az út vonalvezetését, az autó útjába kerülő embereket és tárgyakat, ráadásul azok a szembejövő járművek, amelyek túlterheltek, vagy a fényszórójuk roszszul van beállítva, elvakíthatnak.


KAPSZA ÁGNES
Állj ki a térre, és zenélj egy kicsit

Az év leghosszabb napján, a nyári napfordulón Európa - Barcelonától Prágáig és Brüszszeltől Nápolyig - ünnepel. Európában, nemcsak európaiak mutatkoznak be a zene nyelvén. A legkülönfélébb etnikumhoz és valláshoz tartozó művészek lépnek fel a közönség számára ingyenes szabadtéri koncerteken. Legtöbbjük a maga műfajában világsztár, bár hazánkban sokuk kevéssé ismert.


RÓTH I. ZSÓFIA
Az első simogatástól a vágtáig

Pajlócz Andrást, a Magyar Lovas Kör alelnökét arról kérdeztük, hogyan lehet elsajátítani a lovaglás „művészetét”, milyen ütemben és rendszerességgel érdemes azt folytatnunk, ha hobbinknak ezt a sportágat választjuk.


Színes

Nyerő befektetések
Tovább a cikkhez >>>

Jegesmedve csemete
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Istentelen Alkotmány
Tovább a cikkhez >>>

High-tech bankrobbantó
Tovább a cikkhez >>>

Hullámvasút-szenvedély
Tovább a cikkhez >>>

Műtét szárazon
Tovább a cikkhez >>>