Vissza a tartalomjegyzékhez

ROMA SAJTÓKÖZPONT
Provokáció a cigánymentesítési határozat

Ismeretlen személyek a Magyarországi Skinhead Mozgalom Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Egyesülete és a Cigánymentes Homrogdért Egyesület nevében halálos fenyegetést tartalmazó levelet küldtek a homrogdi cigány kisebbségi önkormányzathoz, valamint egy roma családnak. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke a helyszínen járva meggyőződött arról, hogy a falu mélységesen elítéli a levélírókat. Egyúttal nehezményezi, hogy az encsi rendőrkapitányság csak a sokadik feljelentésre intézkedett.

B. Géza és neje (akik alaposan gyanúsíthatók egy idős férfi súlyos bántalmazásával), valamint a homrogdi kisebbségi önkormányzat május 14-i keltezéssel fenyegető levelet kapott. A szövegszerkesztővel íródott, feltűnően jól formázott levél már a romák legkisebb szabálysértései esetére is kilátásba helyezi a gyermekeiken történő „legkegyetlenebb” megtorlást. Továbbá követeli „minden idegen roma távozását, és az újak beköltözésének leállítását”. A határozatként szereplő küldemény harminc napot ad a falu meghatározott részén élő romáknak a település elhagyására.
A levél tartalmától az önkormányzat rendkívüli ülésen határolódott el. A helyszínen járó Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke úgy véli, hogy a levél valószínűleg a polgármester elleni politikai provokáció, és azok állhatnak mögötte, akik nem nézik jó szemmel a falu vezetőjének a cigányokkal szembeni tisztességes magatartását.
Az ismeretlen tettesek utáni nyomozást Horváth Aladár közérdekű bejelentése nyomán az encsi rendőrkapitányság múlt kedden indította meg - tájékoztatott Lipusz György rendőrkapitány. Horváth érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja a rendőrség késlekedését, napokkal korábban ugyanis Juhász Imre polgármester és Mida Bertalan, a kisebbségi önkormányzat elnöke is feljelentést tett. A késlekedést az egyik rendőrtiszt azzal indokolta, hogy a bejelentés szóban érkezett, és a levél szövege személy szerint senkit nem sért. A jogvédő azonban arra figyelmeztet, hogy a feljelentés szóban is megtehető, és azt a rendőrségi törvényben foglaltak szerint kötelezően ki kell vizsgálni, illetve, hogy a közösség elleni izgatás, mint közrend elleni bűncselekmény sokkal súlyosabb megítélésű, mint a becsületsértés vagy a rágalmazás.