Vissza a tartalomjegyzékhez

VAGYIM ARISZTOV
Túl jól ment Primakovnak

A májusi ünnepek között az orosz politikai életben tapasztalható állapot nem más, mint vihar előtti csend - így vélekedett a Kreml több tisztviselője egy orosz lap szerint. A tisztviselők véleménye beigazolódott. Az a belpolitikai esemény, amely a május 12-i híradókat betöltötte, kiszorította a NATO-csapásról szóló beszámolókat is, amelyek immár másfél hónapja uralták a médiát. Ez az esemény pedig a kormány leváltása volt, Jevgenyij Primakovval az élen.


Borisz Jelcin, háttérben a menesztett miniszterelnökkel. Az új pohárköszöntő Sztyepasinnak szól    Fotó: MTI

Arról, hogy ez mindenképpen be fog következni, már régen hallani lehetett. Április elején Borisz Jelcin egy sor kiemelkedő politikussal és tisztviselővel találkozott, és a felső körökben mindjárt elterjedt a hír a baloldali kormány lehetséges leváltásáról. Ezek a feltételezések tovább erősödtek azután, hogy az elnök leváltotta tisztségéből Vagyim Gusztovot, Szergej Sztyepasin belügyminisztert nevezve ki a helyére.
Arra, hogy Primakov feje fölött is sűrűsödnek a felhők, Jelcin viselkedéséből is lehetett következtetni, mikor is egy május 5-i ülésen látványosan új helyre ültette Sztyepasint, világosan érzékeltetve ezzel, hogy kit tart Primakov első helyettesének. Mindez alátámasztotta némely megfigyelő véleményét arról, hogy az elnök eleinte a kiszorítás módszerét választotta a hirtelen leváltás helyett. Úgy tűnik, mindez azért történt, hogy Primakov magától visszavonuljon. Május 11-én a „Vrémja” című műsorban Dimitrij Jakusin elnöki szóvivő cáfolta Primakov közeli leváltásának lehetőségét, mondván: „szóbeszédek világában élünk”. Szavai szerint az elnök és a miniszter közötti viszony változatlan maradt. Azonban Jakusin azt is hozzátette, hogy ez az állapot akár meg is változhat, ha az elnök leváltására irányuló szavazás a dumában az elnök számára kedvezőtlen fordulatot vesz.
Úgy tűnik, a szóvivő mindezt őszintén mondta, és a döntés, amelyet Jelcin hozott már másnap (meg sem várva a választás eredményét), váratlanul érte még az elnök közvetlen környezetét is. Ezt támasztja alá Alekszander Kotyenkov elnöki különmegbízott enyhe zavara és az a javaslata, hogy távolítsák el tisztségéből Oleg Szuszujevet, az elnöki hivatal elnökhelyettesét. Borisz Jelcin ebben az esetben is hű maradt eddigi stílusához, amelynek mellesleg a moszkvaiak körében elterjedt „cár” becenevet is köszönheti.
„Nincs tudatában, mit csinál” - nyilatkozta a leváltás hírére a baloldali ellenzék egyik vezetője, Nyikolaj Rizskov. Azonban úgy tűnik, Jelcin nagyon is tudja, mit csinál. Néhány nappal döntése előtt a Nyezaviszimaja Gazéta című orosz lapban megjelent egy közvélemény-kutatás, amely szerint Jelcinnek az egész ország lakosságának csupán 2 százaléka szavazna teljes bizalmat, 71 százalék pedig egyáltalán nem bízik benne.
Primakovnak jobban állt a szénája: teljes bizalmat 26 százaléktól kapott, és csupán 14 százalék a „bizalmatlanok” aránya. Úgy tűnik, ezek az adatok, csakúgy, mint a baloldal elkeseredett erőfeszítése, közrejátszottak abban, hogy az elnök megtegye ezt a radikális lépést. Régen közismert tény, hogy Jelcin harci kedve leginkább akkor izzik föl, amikor közvetlen veszély fenyegeti. Lehetséges, hogy úgy számított: a baloldal látszólagos szervezettsége és határozottsága ellenére nem tudja őt leváltani, mivel a politikai erőviszonyok nem őket igazolják. A közvélemény-kutatás adatai arról is tanúskodnak, hogy a kommunisták médiatámogatottsága az elmúlt évihez képest jelentősen csökkent, és hogy napjainkban a lakosságnak csupán 22 százaléka kész rájuk szavazni. Ezzel szemben Javlinszkij „Jabloko”-ja és a Luzskov-féle „Haza párt” 32, illetve 31 százalékot tudhat magáénak. Mindkettő liberális párt, melyek támogatására bizonyos feltételek mellett Jelcin számíthat. Jelentős támogatói lehetnek továbbá a régiók kormányzói, főleg, ha még több önállóságot ígér nekik cserébe.
Jelcin a kormány leváltásának fő okaként gazdasági, és nem politikai okokra hivatkozott, aláhúzva ezzel azt is, hogy számára fontosabb a lakosság életszínvonala, mint a politikai harc. „A nyomor állandósítására és gazdasági mélyrepülésre nincs szükségünk - jelentette ki Jelcin -, viszont annál inkább komoly áttörésre.” Az ország gazdasági helyzetének elemzése során olyan kiemelkedő politikusokra hivatkozott, mint Javlinszkij és Luzskov. Másfelől Jelcin kedvezően nyilatkozott Primakov személyi tulajdonságairól, és megköszönte munkáját. Sőt mi több, az elnök még a leváltott miniszter tekintélyét is föl tudta használni az új jelölt, Sztyepasin reklámozására: kijelentette, hogy Primakov támogatja a belügyminiszter jelölését a miniszteri posztra.
A duma válaszlépése a leváltást követően nemcsak az lett, hogy kifejezte kételyeit afelől, hogy Sztyepasin meg tudja-e majd szilárdítani új pozícióját, hanem az is, hogy elfogadta az elnök leváltását célzó indítványt. Ezt persze az elnök sem hagyta szó nélkül. Igaz, ebben az esetben nem a Kreml lépett fel védelmezői szerepben, hanem az Otthonunk Oroszország politikai mozgalom. Még aznap ülést hívtak össze, amely után Viktor Csernomirgyin a következőt jelentette ki: „Az Állami Dumát ebben az összetételében le kell váltani. Egy újabb választáson pedig csak olyan képviselők indulhatnának, akik mögött működőképes pártok és mozgalmak állnak.” Úgy látszik, az új rendszerű választás ötlete is ugyanazon a közvélemény-kutatáson alapszik, amely szerint egy lehetséges új összetételű dumában már sokkal kevesebb lenne a kommunista. Igaz, Csernomirgyin pártja sem szerepelne jól az adatok szerint: mindössze 5,5 százalékot kapna. Csernomirgyinnek azonban van mit féltenie. A miniszteri karosszék, úgy tűnik, az ő számára lett előkészítve. Sztyepasin valószínűleg csak ideiglenesen tölti be ezt a tisztet, jelenlegi legfontosabb feladata pedig nem a gazdaság megmentése, hanem az állami, társadalmi rend fenntartása. A politikai válságok időszakában azonban erre van talán a legnagyobb szükség.