Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
Nem a kis halakra utaznak

Kántor Tibor az APEH Bűnügyi Igazgatóságának elnökhelyettese a napokban rendezett sajtótájékoztatón sietett eloszlatni az adórendőrséggel kapcsolatos félelmeket és előítéleteket. Mint mondta, az intézmény első három hónapjában 350 esetben rendeltek el nyomozást, a feltételezett elkövetési érték pedig közel 10 milliárd forint. A nagyságrend is mutatja, hogy az új intézmény nem a kis halakra utazik - mondta Kántor - ,1 millió forint alatti csalással nem foglalkoznak a nyomozók, az átlag eset 10-50, sőt inkább 100 millió forint körül mozog.

A leggyakoribb eset az adó-és tb-csalás, valamint a csődbűntett. A legfertőzöttebb területek a szabolcsi, a Bács-Kiskun megyei, győri, és a borsodi térségek. Kántor nem tapasztalta a feljelentési kedv elszabadulását. A hatóság látószögébe került eseteknek jóval kevesebb mint 50 százaléka származik lakossági bejelentésből, ezek jelentős része is inkább felszámoló cégek részéről érkezett. Baranya megyében például eddig mindöszsze három lakossági bejelentés nyomán rendeltek el nyomozást, s ez még a tizedét sem teszi ki az összes esetnek.
Kényszerítő eszközt - bilincset - a három hónap alatt három esetben alkalmaztak, például amikor pitbullt uszítottak a nyomozókra. „Ha erre kellene alapoznunk a munkánkat ,eldurvulnánk, mi a szürkeállományunkkal dolgozunk” - mondta Kántor, aki büszke a 240 fős stábra, amely többnyire kétdiplomás, több nyelvet beszélő nyomozókból áll. Az elnökhelyettes egyébként hálás a sajtónak, mert nagy dobra verte az intézmény indulását, így sok magasan képzett nyomozó jelentkezett.
Annak ellenére, hogy Németországban egy adónyomozó évi egymillió márkát hoz az állam kasszájába, nincsen költségvetési elvárás az adórendőrségtől, azaz nincs kiszabott összeg, amit teljesíteniük kellene. A nyomozók nincsenek közvetlenül érdekelve a teljesítményükben, azaz nem kapnak százalékot, vagy prémiumot a megnyert ügyek után. Meg kell elégedniük a havi bruttó 200 ezer forintos fizetéssel.