Vissza a tartalomjegyzékhez

GESZTI ZSUZSA
Tony Blair: Ez a mi Koszovónk

Egy 22 éves angol fiatalembert, David Copelandet vádolják az utóbbi hetek három, Londonban elkövetett bombatámadásának végrehajtásával, amely száznál is több sebesült mellett három ember halálát követelte.

A fiatal mérnököt azt követően sikerült letartóztatni, hogy a rendőrség nyilvánosságra hozta azokat a felvételeket, melyeket zártláncú tévékamerák készítettek Brixtonban az első robbantás délutánján. Ezeken a képeken a baseballsapkás, cipzáras dzsekiben lévő gyanúsított volt látható. Copeland bérlakásának átkutatásakor a rendőrség bombakészítéshez felhasználható anyagokat is talált. Egyelőre nincsenek arra utaló bizonyítékok, hogy a robbantásokat magukra vállaló szélsőjobboldali csoportosulásoknak valóban közük lenne a szögesbomba-támadásokhoz. Copeland maga is tagadta, hogy tagja lenne bármilyen szélsőséges csoportnak.
A terrorhullám során az első robbantás április 17-én, az afro-karibi közösség által lakott brixtoni városrészben található High Roadon történt. A sebesültek között volt egy 23 hónapos kisfiú is, akinek a koponyáját egy szög átlyukasztotta, két férfi pedig megvakult a detonáció következtében. A következő szögesbomba egy héttel később robbant fel Kelet-Londonban, ahol a világ legnagyobb, hazájától távol élő bangladesi közössége él. A bombatámadásban hat ember sebesült meg. A harmadik bombát április 30-án a hírhedt londoni szórakoztató negyedben, a Sohóban robbantották fel. A merénylet a több mint 60 sebesült mellett három ember halálát követelte. Az áldozatok, a Dykes házaspár és három barátja az új Abba-musical előadására indultak. Útközben eszükbe jutott, hogy koccintsanak a házaspár hamarosan születendő gyermekének egészségére. Szerencsétlenségükre éppen egy homoszexuálisok által látogatott pubba tértek be, amely előtt a harmadik londoni csőbomba felrobbant. A merényletnek a négyhónapos terhes asszony és a család két másik barátja volt az áldozata, miközben a férj kritikus állapotban kórházban fekszik, és semmit nem tud arról, hogy felesége meghalt.
Tony Blair brit kormányfő a három londoni robbantás mögött feltételezett rasszizmust és intoleranciát a koszovói etnikai tisztogatásokhoz és fajirtáshoz hasonlította. A brit miniszterelnök szerint a NATO ugyanazokért az értékekért harcol Jugoszláviában, mint a rendőrség Londonban; céljuk, „hogy az emberek félelem nélkül tudjanak élni, vallási vagy faji hovatartozásuktól függetlenül.”
A Birminghamban élő szikhek előtt Tony Blair szenvedélyes beszédet tartott, amelyben elmondta, hogy a bombamerényleteket nemcsak a fekete vagy ázsiai közösségek ellen, hanem egész Britannia ellen követték el. „Ha a közösség egyik része támadás alatt áll, az egész közösség nevében megvédelmezzük őket... Amikor a homoszexuálisok közösségét támadják, és ártatlan embereket ölnek meg, Britanniában minden jó ember - etnikumától, életstílusától, társadalmi osztályától függetlenül - összefog, hogy ellenérzését és azon elhatározását fejezze ki, hogy a gonosz embereket az igazságszolgáltatás elé kell állítjani.” A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Nagy-Britannia etnikai és más jellegű sokszínűsége erősebbé teszi és inkább összetartja, mintsem megosztaná a nemzetet, s az ország elsöprő többségének célja, hogy toleráns, soknemzetiségű, polgári társadalmat építsen fel az országban.