Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
Arccal a millennium felé

Történelmi hagyományaikat a katolikus eszmék előterébe helyezésével szeretné megünnepelni az ezredfordulót az a nyolc város, amely a Szent István alapította püspökségek mai székhelye. A városok fideszes országgyűlési képviselői a héten alá is írták a közös ünneplésről szóló nyilatkozatot a Parlamentben. A megállapodás szerint a harmadik évezredbe való átlépésről a jövő nyáron egy közel két hónapos rendezvénysorozattal emlékeznének meg, amelyen világi és egyházi programok is szerepelnének.

A rendezők terveznek például koncertet, szabadtéri színházi előadást, valamint egyházi ünnepségeket és püspökkari konferenciát is. Ezeket az elképzeléseket mindegyik városban - azaz Egerben, Esztergomban, Kalocsán, Pécsett, Győrött, Szegeden, Veszprémben és a szervezést összefogó Vácott is - szeretnék megvalósítani. A rendezvény kiemelkedő eseménye a Szent Jobb-körmenet lesz szintén mind a nyolc városban. A költségek várhatóan 5-10 millió forintosak lesznek, de ez nem egyedül az egyes önkormányzatokat terheli, hanem támogatást ad a püspökség is a saját büdzséjéből, valamint a Nemzeti Örökség Kulturális Minisztériumának pályázatain is szeretnének pénzhez jutni. A szervezőket egyébként Szent István második törvénykönyvének egyik gondolata ragadta meg, amely a falvak összefogásáról és a katolikus egyház magyarországi felállításáról szól - mondta az ünnepség utáni sajtótájékoztatón Imre Zsolt, Vác város képviselője.