Vissza a tartalomjegyzékhez


Zidane mégis távozik

A Real Madrid és a Juventus tárgyalásokat kezdett két világklasszis labdarúgó, a madridi Clarence Seedorf és a torinói Zinedine Zidane esetleges klubcseréjéről. Lorenzo Sanz, a Real első embere és Roberto Bettega, az olaszok alelnöke az FC Barcelona-Brazília mérkőzésen találkozott, amelyet a katalán klub centenáriumi ünnepsége alkalmából rendeztek.
A Bajnokok Ligájától (BL) a múlt heti elődöntőben búcsúzó Juventus kívánságlistáján a holland válogatott 23 éves középpályása, Seedorf áll a legelőkelőbb helyen. Érte a spanyolok 19 millió dollárt, vagy az uruguayi védő Pablo Monterót és valamenynyi pénzt kérnének. A BL-címvédő Real ugyanakkor a világbajnok francia aranylabdást, Zidane-t akarja megszerezni a Juventustól, és cserébe a brazil balhátvédet, Roberto Carlost hajlandó felajánlani, netán a jugoszláv támadót, Predrag Mijatovicsot mintegy 13 millió dollár kíséretében.
Zidane esetét bonyolítja, hogy először távozási szándékáról számolt be, később azt mondta, a Juventusban marad, majd ismét azt nyilatkozta, hogy nem Olaszországban szeretné befejezni pályafutását. Időközben a brazil Savio is csatlakozott Seedorfhoz és Mijatovicshoz, vagyis hozzájuk hasonlóan a nyilvánosság elé tárta panaszát, miszerint nem kap elég lehetőséget a Realban. A szélső szeretne visszakerülni országa válogatottjába is, ezért a távozást fontolgatja, ha John Toshack edző nem szavaz neki több bizalmat. (Reuters)