Vissza a tartalomjegyzékhez

SCHMIDT BARNA
Robusztus hadsereget sürget a kancellár

Több oldalról is kritika érte Németország részéről az új NATO-stratégiát. A nagyobbik kormánypárt, az SPD leszerelési szakértője a Westdeutsche Rádiónak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy ezzel az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hatásköre jelentősen visszaszorul. Az sem elfogadható, hogy mindenhol a NATO ítélkezzen „jó és rossz” fölött. A párton belül megoszlanak a vélemények Koszovóval kapcsolatban. A korábbi szociáldemokrata pártelnök, Hans-Jochen Vogel a NATO-csapások megszakítása mellett szállt síkra. Peter Strack frakcióvezető azonban amellett érvelt, hogy fenn kell tartani a Szlobodan Milosevicsre gyakorolt nyomást .

Mindenesetre Schröder kancellár határozottan visszautasította pártja háborúellenes szárnyának - amely hozzávetőleg a vezetőség felét magában foglalja - felhívását egy átmeneti fegyverszünetre. „Az SPD nem kockáztathatja, hogy eljátssza a megbízható válságmenedzselés által eddig kivívott tekintélyét” - figyelmeztetett a kancellár-pártelnök, aki kijelentette: nem elegendő, hogy pusztán ENSZ-erők biztosítsák a majdani békét. Schröder szerint ez egy „robusztus csapat” feladata kell, hogy legyen, amelynek magját a NATO-erők alkotják.
A másik kormánypártban (Szövetség 90/Zöldek) ennél is élesebbek a belső ellentétek. Olyannyira, hogy egyes vezetők szerint a küszöbön álló, május eleji pártkongresszus során könnyen szakadás következhet be a szervezet sorain belül, amelyet a koszovói válság megoldásának problémája tett megosztottá. Egyre inkább úgy tűnik, a balkáni válság egzisztenciakérdés lett a környezetvédők számára. Joschka Fischer külügyminiszter és a párt parlamenti frakciója a bombázások folytatását erőltetik, míg a vezetés többi tagja ez ellen van. Szakértők közül egyébként többen is úgy vélik, hogy a háborúra a kormánykoalíció is rámehet, ugyanis megbomlani látszik az amúgy sem szoros egység a Zöldek és a szociáldemokraták között.
A német RTL televíziócsatorna megbízásából készített legutóbbi felmérés szerint a német lakosság nagy része ellenzi a háborút. A megkérdezettek 54 százaléka szerint a jelenleg folyó légiakciókat azonnal le kellene állítani, csupán 37 százalékuk ért egyet a csapások folytatásával. A szövetség lehetséges szárazföldi támadását még ennél is kevesebb, a választ adók 30 százaléka helyesli, 63 százalékuk ellene foglalt állást. Neves művészek és közéleti személyiségek a héten egy felhívásban arra szólították fel a NATO-t, hogy ajánljon 48 órás tűzszünetet Jugoszlávinak. A felhívás szerint, amennyiben a szerb vezetés ekkor sem hagyna alább a koszovói albánok üldözésével, a katonai szövetség folytathatná a bombázást.