Vissza a tartalomjegyzékhez

BUSA VIOLA
Bosszút álltak a mecsetért

Újabb erőszakhullám kezdődött Indonéziában a muszlim és a keresztény hívők között, miután bombatámadás érte Jakarta és egyben Délkelet-Ázsia legnagyobb muszlim templomát, az Al-isztiklal mecsetet. Az akcióra adott válaszként egy közel ezer fős tömeg megrohamozott és felgyújtott egy keresztény iskolát és templomot. Habibie elnök, aki maga is rendszeresen imádkozik a mecsetben, figyelmeztetett: ez az akció fokozhatja a különböző vallások közötti ellentéteket, s mint hozzátette, különösen a muszlim hívőket nem lenne szabad bombatámadásokkal ingerelni.
A kora délutáni órában mintegy hatszáz hívő imádkozott a mecset egyik emeleti termében, amikor a robbanás megrázta az épületet. A bombát az Indonéziai Ulemas Tanács irodája előtt helyezték el, amely több ezer iszlám prédikátort tömörít magába és az ország egyik legfontosabb vallási szervének számít. Mint a mecset egyik elöljárója elmondta, véleménye szerint valaki szándékosan provokálja a vallási és etnikai csoportok közötti konfliktust. A világ legnépesebb mohamedán országában június elejére tűzték ki az első szabad parlamenti választások időpontját, ám Habibie elnök szerint az ilyen támadások következtében a választások kudarcba fulladhatnak.