Vissza a tartalomjegyzékhez

SEBESTYÉN ISTVÁN
Az új idők focija

Az elmúlt hétvégén a sokat megért Üllői úti stadion falai nem(csak) a zöld gyepen láthattak izgalmas pillanatokat. A rangadónak számító FTC-UTE találkozó előtt, után és alatt is a rendfenntartóknak nem kis fejfájást okozó szurkolók voltak a főszereplők. Az elszabadult indulatok nem csak a pálya környékén, hanem a politikai közéletben is vihart kavartak: Torgyán József, az FTC elnöke első olvasata szerint a rendőri intézkedés brutális és eltúlzott volt, és mindezek kivizsgálására a politikus parlamenti vizsgálóbizottság felállítását akarta kezdeményezni. Ezzel szemben Pintér Sándor belügyminiszter jogszerűnek minősítette a rendőri beavatkozást. Több szakértő és politikus szerint az ügy mentén újra kirajzolódni látszik, hogy a labdarúgás és a politika ilyen mérvű összefonódása nem csak a sportot sérti, de a politikának sem tesz jót, hiszen a sportban jelentkező problémák a politikai közéletben is hasonló konfliktusokat váltanak ki.


Fradi-Újpest mecs előtti pillanat. Az események a pályán kívül történnek     Fotó: MTI

„Egyformán ludas mind a két társaság, egymásnak akartak ugrani, át akarták törni a két tárbort elválasztó kordont” - nyilatkozta az MTI-nek Dézsi Mihály, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. A külön metrószerelvénnyel érkező Újpest-szurkolók rendőri kísérettel értek a stadion bejáratához, ahol már több száz Fradi-drukker várt rájuk. A dózsások a szoros rendőri kísérettel viszonylag gyorsan a stadionba jutottak, így a ferencvárosi „kemény mag” csalódott dühe a hatóság ellen fordult.
A „borgőzös” drukkerek nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében sörösüvegekkel, lécekkel, közlekedési táblával és egy vaskorlát darabjaival dobálták meg a zsarukat. A szurkolók a meccs folyamán is többször adtak kisebb-nagyobb „életjeleket” magukról. Ez leginkább az ellenfél játékosainak leköpdösését, valamint füstbombák dobálását jelentette.
A mérkőzés után előbb a ferencvárosi szurkolók hagyták el a stadiont, majd rendőri felügyelet mellett a Dózsa-tábor vonult el a Nagyvárad téri metrómegállónál várakozó különvonatokhoz. A Fradi-szurkolók egy 3-400 fős csoportja azonban nem hagyta el a stadion környékét. Provokálta a kivezényelt rendőröket, és akadályozta a forgalmat, ezért az akció parancsnoka elrendelte a tömeg feloszlatását. A feladat végrehajtását lovasrendőrök tették hatékonnyá. A végeredmény: FTC-UTE 1-0, egy törött rendőrláb, tizennyolc előállított és mind a négy oldalon kisebb zúzódások.
Torgyán József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FTC társadalmi elnöke a mérkőzés utáni nyilatkozatában elítélte és indokolatlannak minősítette a rendőrség beavatkozását, és első felindulásában kilátásba helyezte, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását fogja kezdeményezni az ügyben. Az elnök hangsúlyozta: jogtalan és a demokráciával, az emberi jogokkal összeegyeztethetetlenül durva volt a hatóság beavatkozása.
Pintér József belügyminiszter szerint viszont a rendőri beavatkozás nemcsak szükséges és jogszerű volt, hanem - mint mondta - kitűnő munka. Mindenesetre a belügyminiszter ígéretet tett Torgyán Józsefnek, hogy videofelvételről átnézi, és szakértőkkel megvizsgáltatja azokat a brutális rendőri cselekményeket - például egy földön fekvő ember rugdosását - amelyekre keddi találkozójukon a kisgazda pártelnök külön felhívta figyelmét.
„Ami a Ferencváros-UTE mérkőzés előtt és után történt, annak semmi köze a szurkolói érzelmekhez, ez huliganizmus, szabálysértés és törvénysértés” - ezt Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter jelentette a kormány keddi ülése utáni sajtótájékoztatón. A miniszter kifejtette: egyelőre a műszaki beléptetőrendszer hiánya akadályozza, hogy a rendzavarókat határozott vagy határozatlan időre kitiltsák a sporteseményekről.
Dr. Kecskés László jogászprofesszor szerint is az lenne a megfelelő megoldás, ha a renitens szurkolókat távol lehetne tartani a sporteseményektől, de - mint lapunknak elmondta - ehhez pontosan ki kell dolgozni a jogi kereteket, hiszen biztosítani kell, hogy a drukkerek „szűrése” ne diszkriminatív alapon történjen. Ez azért is nagy feladat, mert Magyarországon nincs hagyománya a diszkrimináció elleni fellépésnek, „a témára való ráhangolódás a jog területén elég lassan történik meg”.
„A sportrendezvények biztosításáról szóló törvénytervezet, amely mintegy két éve parkol különféle parlamenti szinteken, a hétvégi problémák jelentős részét kezelte volna.” - hangsúlyozta a Heteknek Kolláth György alkotmányjogász. A szakember külföldi példákra hivatkozva rámutatott, hogy Angliában 1985-ben egy hónap alatt elfogadtak és érvénybe léptettek egy törvényt, ami megoldást nyújtott a futballhuliganizmusra. Az alkotmányjogász kifejtette: a tervezett törvény előírná többek között, hogy milyen módon lehetne kezelni a biztonsági problémákat, meghatározná, hogy az egyesületeknek milyen jogaik, illetve kötelezettségeik lennének a huliganizmus visszaszorításában, valamint biztosítaná hogy a vandál egyéneket ki lehessen szűrni a tömegből. „Ne várjuk meg az első ember halálát” - mondta végül az alkotmányjogász, utalva arra, hogy nem lenne helyes ha a törvény elfogadásából a pártok politikai kérdést csinálnának.
A történtekkel kapcsolatban egy másik kérdés is újra felmerül: meddig mondható egészségesnek a politika, illetve az állami pénzek jelenléte a sportban, hol húzódik az a határvonal, ami mögé a politikusoknak viszsza kell(ene) vonulniuk? A rendszerváltás óta a kérdés megoldásában nem sikerült áttörést elérni. Az egyesületek nagy többsége - mivel nem sikerült áttérni a gazdasági társaságokként való működésre - a kádári időszakhoz hasonlóan az állam gondoskodó karjaiban maradt. Persze ez alól is vannak kivételek, mint például a minden szakosztályát sikeresen működtető Dunaferr, a Fotex- Veszprém kézilabdacsapat, valamint az ugyancsak a Fotex által támogatott abszolút bajnokesélyes MTK.
A sportban vezető szerepet betöltő politikusok és az anyagi gondokkal küzdő egyesületek - úgy tűnik - sajátos szimbiózisban élnek egymással: a csapatok a politikusokon keresztül anyagi támogatáshoz, a politikusok a csapatokon keresztül nagyobb népszerűséghez juthatnak.
„A fociba való ilyen - torgyáni szintű - beavatkozás egyszerű népszerűség-hajhászás” - fogalmazta meg lapunknak Érsek Zsolt, az Ifjúsági és Sportbizottság (ISB) MSZP-s tagja. A politikus szerint kell minisztériumi szinten foglalkozni a sporttal, az ifjúsággal, de nem biztos, hogy egészséges ha kiemelt állami pénzek irányítják a labdarúgást. „A sportban pont a pártatlanság lenne a szép” - emelte ki, majd hozzátette: sajnálatos, hogy a sportvezetők is rá vannak kényszerülve, hogy a politika és a közélet neves személyiségeitől „koldulják össze” a csapatok, illetve egyesületek fenntartásához szükséges pénzeket. A képviselő szerint a megoldás az lehetne, hogy az állami szféra fokozatosan vonulna ki a sportból, és adná át helyét és szerepét a gazdasági társaságoknak.
Dr. Fenyvesi Máté, az említett sportbizottság kisgazda tagja, a Ferenvárosi Torna Club ügyvezető igazgatója szerint semmi rossz nincs abban, hogy egy politikus mondjuk egy egyesület elnöke lesz, hiszen ezt az összeférhetetlenségi törvény nem tiltja, és „ami pedig nincs tiltva, azt szabad”. A képviselő szerint azért van esély arra, hogy a minisztériumokat előbb-utóbb gazdasági társaságok váltsák fel ezen a téren, de ez nagyban függ hazánk gazdaságának fejlődésétől.
Többen felvetették már a jelenlegi kormány tevékenysége kapcsán, hogy csorbult a társadalmi szférák államtól való függetlenségének, az úgynevezett szektorsemlegességnek elve.
„A sport terén ez az elv már akkor megsérült, amikor a politikusok kampányszerűen kezdtek elfoglalni bizonyos egyesületeken belüli tisztségeket” - nyilatkozta lapunknak Enyedi Zsolt politológus, a Közép- Európa Egyetem (CEU) munkatársa. Mint mondta: elindult egy erős összefonódás, ami nem csak a sportot sérti, de a politikának sem tesz jót, hiszen a sportban jelentkező problémák a politikai közéletben is olyan konfliktusokat indukálnak, amelyeknek nem sok közük van a politikához. Jelen esetben annak vagyunk tanúi, hogy Torgyán elnök úr sportérdekeit politikai szintre emeli. A szakértő kiemelte: „Az állam, illetve a kormány beavatkozása a sportba csak addig egészséges, amíg a támogatásra szánt összegek nem az azon belüli demokrácia, valamint a már kialakult erőviszonyok megváltoztatását szolgálnák”.


Csapat(ideológiák) történelme
Magyarországon jelentős múltja van a labdarúgás és a politika öszszefonódásának. Ez derül ki Hadas Miklós és Karády Viktor Futball és társadalmi identitás, avagy adalékok a magyar futball társadalmi jelentéstartalmainak történelmi vizsgálatához című tanulmányából, melyet a szerzők bocsátottak lapunk rendelkezésére.
A század elejének magyar futballjában két csapat, az 1888-ban - zsidó polgárok által - alapított MTK, és az 1899-ben - a kilencedik kerület túlnyomórészt német ajkú lakosságának keze nyomán - létrejött FTC játszotta a főszerepet. Érdekes, hogy az MTK volt amely kiemelte nevében, hogy magyar. A két együttes közötti feszültségek alapjául egyébként az a kezdetektől fogva kialakult előítélet szolgált, hogy az MTK mindig is hidegen kalkuláló, üzleties szellemű, és legfőképpen „idegen gyökerű”, a Fradi pedig „keresztény” - tehát érzékeny, jószívű és „magyar” játékosokból álló - csapat volt. Magyarán: az antiszemitizmus kérdésköre is megjelent a szurkolói identitásban. Ez azért is irracionális, mert a század elején a játékosok mindkét együttesnél munkás és kispolgári családból származtak és figyelemre méltó, hogy az FTC focistáinak is negyede-harmada zsidó származású volt.
Későbbiekben főleg a második világháború idején a két csapat szembenállásában egyre fontosabb szerepet játszott a zsidó, nem zsidó ellentét, de ez sosem a csapatok szociológiai adottságaiból táplálkozott elsősorban, hanem a külső, politikai-ideológiai erőtér alakulása mutatkozott meg benne. Ezt jól mutatja az a szélsőséges eset, amikor 1939-ben - a társadalom minden terén megjelenő árjásítási hullám nyomán - az akkor Hungária néven futó MTK élére előbb egy szélsőjobboldali kormánybiztost neveznek ki, aki feloszlatta az együttest. A „zsidó csapat” ilyetén megszűnése után pedig a Ferencváros egyre inkább a jobbra tolódó rezsim hivatalos csapatává válik: 1944-ben, a német megszállás alatt, az a Jaross Andor lesz a klub elnöke, aki nyilas belügyminiszterként az egyik fő szervezője a zsidók deportálásának. Ugyan a negyvenes évek Fradijának szurkolótáborát nem lehet kizárólag a szélsőjobboldallal azonosítani, viszont tény az, hogy a rövid életű, nácibarát kormány törekvése nyilvánvaló: a Fradi népszerűségét felhasználva saját kétes dicsőségét igyekezett növelni.
A kommunista hatalomátvételt követően azonban a sportot teljesen újjá- és átszervezték. A Rákosi-rendszerben a szélsőjobbos múlt miatt a Fradit 1950 után valósággal kizsigerelik: legjobb játékosait elviszik, az Élelmezési Dolgozók Szakszervezetének csapatává teszik, nevét előbb ÉDOSZ-ra, majd 1951-ben Kinizsire módosítják. Színüket fehér-pirosra változtatják.
Az MTK-val szemben nem léptek fel hasonló intoleranciával, de ugyanakkor - a csapathoz tapadó „zsidó jelleg” miatt - mégis bizonyos fenntartással viseltetnek iránta (ennek sajátos bizonyítéka, hogy az egyesület színeit szintén piros-fehérre módosítják, talán ezáltal is igyekezvén elkerülni az izraeli állami zászló kék-fehér színéből adódó esetleges konnotációkat).
Rákosiék legkedvesebb csapata kétségkívül az egykori Kispest újjászervezése révén megszülető Honvéd lett (melynek hajdani színei, a piros és a fekete helyébe - a változatosság kedvéért - a piros és a fehér lépett). A kommunista éra másik kiemelt csapata az egykori Újpestből átszervezett Újpesti Dózsa lett. A csapat neve egyaránt utal a fővárostól északra elhelyezkedő, túlnyomórészt nagyipari munkások és zsidó kispolgárok lakta egykori önálló városra, valamint Dózsa Györgyre, akit a rezsim nemzeti hősnek, a paraszti osztályharc forradalmi vezetőjének tekintett. Az UTE a Belügyminisztérium, pontosabban a rendőrség csapata lett.
Az egyesületek „átszervezésekor” más tényezők is közrejátszanak. Említésre méltó a Vasas csapata, mellyel kapcsolatban a kommunisták viselkedését bizonyos ambivalencia jellemzi. A korábbi rezsim baloldali ellenzékiségét megtestesítő angyalföldi együttes neve - kivételként - változatlan maradhat. A szociáldemokratákhoz fűződő kapcsolatai miatt azonban a hatalom bizalmatlanul szemléli. Föloszlatására ugyan nem vállalkoznak, ám az erőforrásaikat korlátozzák. Ellenpontjukként létrehozták a Csepel-Vasast, mint a proletár élcsapatként feltüntetett nehézipari vas- és kohómunkások családjának együttesét.
Kádárék annyiban változtattak, hogy mindent megtettek azért, hogy - amennyiben ez különösebb politikai vagy gazdasági költséget nem jelent számukra - a tribünök népének kedvében járjanak Ezért maguk igyekeztek az egyes klubokról lehántani a Rákosi-diktatúrában rájuk kényszerített, s a szurkolók túlnyomó többsége által gúnyolt és gyűlölt konnotációkat, s azt is eltűrik, hogy a csapatok által hordozott eredeti jelentéstartalmak java része újból föléledjen.
Mindenekelőtt a Fradi-szurkolótábor kiengesztelése volt számukra a cél: a Fradi visszakapott mindent. Említésre méltó a Vasas szerepe. A Vasas hatvanas évekbeli kiemelkedő szereplése például bizonyára nem függetleníthető attól a ténytől, hogy ezt a csapatot a posztsztálinista rendszer szinte hivatalos kedvencének tekinti, és hogy mérkőzésein maga Kádár is gyakorta fölbukkan. A korábbi szociáldemokrata asszociációitól megtisztított Vasas az újonnan konstruálódó ideológiai térben a szocialista társadalom fölépítésére hivatott „munkásosztály”, azaz a rendszer tömegbázisának tételezett társadalmi csoport megtestesítőjévé lett, miközben beágyazottságának Angyalföldre utaló lokális elemei is fölerősödnek. És amikor a Vasas némileg háttérbe szorul, helyét az az Újpesti Dózsa veszi át, amely hangsúlyozottan és köztudottan továbbra is a rendőrség, illetve a szovjet típusú rendszerek erőszakszervezeteinek dicsőségét hivatott képviselni.