Vissza a tartalomjegyzékhez


Egyre többen szeretnének tanulni

Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda összesítése szerint idén a múlt évhez képest mintegy 50 százalékkal többen jelentkeztek az egyetemek és főiskolák által meghirdetett távoktatási képzésre. A március 1-jei határidőre mintegy 140 ezer „A” típusú jelentkezési lap érkezett be a pályázóktól, ami 8,5 százalékkal több az előző évinél. Az Oktatási Minisztérium közleménye szerint minden képzési formában és tagozaton növekedés tapasztalható. A 80 ezer nappali alapképzésre jelentkező a múlt évhez képest hat százalékkal több helyre, csaknem 200 ezer meghirdetett szakra, képzési formára pályázott.
A jelentkezési arányok a nappali képzésben azt mutatják, hogy továbbra is népszerűek az informatikai szakok, a közgazdasági és a menedzserképzés valamint a szociális, illetve egészségügyi főiskolák. Csökkent viszont a pályázók száma a művészeti felsőoktatásban, a négyszeres túljelentkezés ellenére a jogi és igazgatási szakokon, valamint az egyetemi szintű egészségügyi oktatásban is. Az utóbbi területen még így is háromszor többen pályáztak. Változatlanul sokan jelentkeztek a tanárképző főiskolákra. A tanító- és óvóképzésben a tavalyinál többen szeretnének részt venni. Az egyetemi szintű tanárképzésre hat százalékkal kevesebben jelentkeztek. (Hetek)