Vissza a tartalomjegyzékhez

VARGA P. MIKLÓS
Program a kisvállalkozóknak

A Gazdasági Minisztérium (GM) kidolgozta és tárcaközi, illetve szakmai vitára bocsátotta „A kis- és középvállalkozásokról szóló” törvénytervezetet, valamint a törvény végrehajtását szolgáló, 2002-ig szóló munkaprogramot.

Jelenleg a kis- és középvállalkozások kategóriáit egy 1997-ben elfogadott kormányrendelet szabályozza. Ezt a szabályozást váltja fel a törvénytervezet, valamint a kategóriák használatát kötelezően kiterjeszti az államigazgatás egészére, az önkormányzatokra és a pénzintézetekre is. A tervezet szerint középvállalkozásnak számít a legfeljebb 250 főt foglalkoztató és 4 milliárd forint nettó árbevétellel rendelkező vállalkozás. A kisvállalkozások körébe a legfeljebb 50 főt foglalkoztató és 700 millió forint nettó árbevételt elérő cégek tartoznak. A tíz főnél kevesebb foglalkoztatottal működő vállalkozások a mikrovállalkozás kategóriába tartoznak.
A tervezet rendelkezik arról, hogy a GM hatáskörébe tartozik ezen vállalkozások támogatása, a központi költségvetésben erre a célra megadott keret felhasználása, programok és pályázatok kidolgozása és lebonyolítása. A GM munkáját fogja segíteni a Vállalkozásfejlesztési Tanács (VT), amelybe a gazdaságban érintett minisztériumokon kívül képviselőt delegálhatnak a kamarák, egyes munkaadói érdekképviseletek, valamint a pénzintézetek. Ennek a testületnek lesz a feladata, hogy a GM vállalkozásfejlesztési munkáját és a minisztérium által készített javaslatokat véleményezze, valamint a központi támogatási programokat jóváhagyja. A tervezet rendelkezik arról is, hogy a VT kétévente beszámolót készít a vállalkozásfejlesztés eredményeiről a parlament részére.
A törvénytervezet részletesen meghatározza a vállalkozásfejlesztési munka célját. Ennek fő eleme az EU-tagságra való felkészítés, a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások előkészítése az EU belső piacain való megfelelő helytállásra.