Vissza a tartalomjegyzékhez

KAPSZA ÁGNES
Historizmus avagy hová nyúlnak a gyökerek

A héten került sor a Magyar Régizenei Társaság rendezésében a Musica Profana Együttes Feltámadt a mi életünk című húsvéti hangversenyére a Pesti Vigadó Kamaratermében. A műsorban kora-barokk, köztük Schütz-művek hangzottak el - korabeli hangszereken: barokk hegedűn, csembalón, viola da gambán.

A 90-es évek vége felé járva úgy tűnik, nem népszerű a fiatalok körében komolyzenei koncertekre, képzőművészeti kiállításokra járni, és az ifjabb generáció példaképeit a televízió, azon belül is leginkább a Music TV sztárjaiban leli meg. Mégis vannak, akik úgy gondolják, hogy az EU megerősödése kontinensünkön egyfajta identitáskeresést fog eredményezni, és a művészetekben újra teret hódít majd a historizmus - és ezzel együtt nagyobb hangsúly kerül a közös európai értékek újrafelfedezésére és újraértelmezésére.
Kétségtelen, hogy hazánkban is egyre népszerűbbek a régi zenei hangversenyek, elég ha a nemrég véget ért Tavaszi Fesztiválon elhangzott koncerteket számba vesszük, vagy a szárnyait bontogató, a Zeneakadémia vidéki tagozatain is induló régi zenei tanszékek munkájára utalunk, mint amilyen például a Meszlényi László vezetésével működő szegedi Musica Parlante együttese.
Azonban nem csak a zenében; mintha más művészeti ágakban is jelen lenne az európai identitáskeresés. Erre utal az építészetben a dekonstruktivizmus és az organikus építészet mellett a posztmodern irányzat domináns jelenléte, amely a klasszikus formákat - tympanont, oszlopokat - is előszeretettel alkalmazza, igaz, mintegy idézőjelbe téve. (A posztmodern építészet egyik legjelentősebb képviselôjének az olasz Aldo Rossit tartják, munkáiból néhány hónapja kiállítást rendeztek a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában.) A belsőépítészetben, környezetteremtésben jelen lévő historizmusról tudósítanak a szakfolyóiratok is: az olasz lakberendezési lapokban például megjelentek a nemzeti jegyekkel bíró, stílbútorokkal berendezett enteriőrök (Casaviva). A bútortervezők, designerek szintén előszeretettel nyúlnak klasszikus formákhoz; sokszor majdnem egy az egyben átvéve azokat, mint a német Anna Flötotto, vagy kicsit humoros formában utalva egy adott történelmi korra, mint a francia Ligne Roset tervezői.
Visszatérve a zenére: talán ez az a művészeti ág, ahol a legnehezebb hitelesen megragadni a múltat, különösen az egynéhányszáz évvel ezelőttit, hiszen - hangfelvételek hiányában, mindössze a kottakép alapján - csupán a mű vázát tudjuk rekonstruálni. A korhű előadás szorgalmazóinak - Nikolaus Harnoncourt, John Eliot Gardiner - érdeme nemcsak az, hogy komoly kutatómunkával, korabeli hangszerek és ezen keresztül a játékmód rekonstruálásával még hitelesebbé tették a reneszánsz és a barokk zene előadását, hanem egyúttal egy új előadói stílust is teremtettek. Ez az előadásmód - amellett, hogy a mai ismereteink szerint a leginkább hiteles - korunk embere számára kimondottan újnak, frissnek hat. A stílus népszerűsége Európa-szerte növekszik, hiszen alkalmas házi muzsikálásra, kis együttesek, kamaracsoportok létrehozására. A művek eljátszása nem követel
meg átlagon felüli virtuozitást, ugyanakkor a zenei váz lehetőséget ad az improvizációra, díszítésre, az individuum kibontakoztatására.
A reneszánsz és barokk, illetve korai klasszikus egyházi és udvari zene visszavisz minket Európa hőskorába; a flamandtól az olaszig, a némettől a franciáig felvonulnak Európa számos nemzetének zeneszerzői. Egy olyan korba emel minket, amelynek kedvenc műfaja, az opera kialakulása is voltaképpen a gyökerek keresésével indult. (Néhány firenzei nemes a görög tragédiák énekbeszédét akarta rekonstruálni. Azonban az ógörög korból maradt, konkrétnak mondható zenei emlékünk csupán egy sírfelirat rövid dallam-lejegyzése!) A kérdés itt nem is az, hogy a rekonstruálás menynyire hiteles, hanem hogy ez az előadási mód, stílus alkalmas lesz-e arra, hogy az európai hagyományok ápolásán keresztül széles rétegeket vonzzon a komolyzenéhez - a megszépült közös múltra való emlékezés révén új identitástudatot adva az európai nemzeteknek -, és mellesleg egyáltalán kideríthető-e, hogy valójában hová is nyúlnak a gyökerek?