Vissza a tartalomjegyzékhez


Brazíliában a száguldó cirkusz

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság idei második futamára, a Brazil Nagydíjra vasárnap kerül sor Sao Paulóban.
Az egyéniben vb-címvédő finn Mika Häkkinennek, valamint skót csapattársának, David Coulthardnak az interlagosi pályán alkalma nyílik arra, hogy a melbourne-i idénynyitón magabiztosan kezdő, ám végül mégis pont nélkül maradó West-McLaren-Mercedeseikkel visszavágjanak a Ferrarinak. Az olasz istálló autói ugyan március 7-én nem voltak igazán meggyőzőek - a korábbi kétszeres világbajnok német Michael Schumacher például az utolsó helyen ért célba körhátránnyal -, ám a második számú pilóta, az ír Eddie Irvine győzelmével előnyt szerzett a csapatnak.
A háromnapos idei programnak 22 versenyző vág majd neki, köztük a Minardi volánjánál élete első nagydíjára váró francia Stéphane Sarrazin, aki a sérült olasz Luca Badoert helyettesíti.
A többiek közül négyen már nyertek Sao Paulóban: Michael Schumacher 1994-ben és 1995-ben (a második alkalommal meg nem engedett üzemanyag használata miatt utólag elvették győzelmét), a brit Damon Hill 1996-ban, a kanadai Jacques Villeneuve 1997-ben, illetve Häkkinen tavaly. Érdekesség: amikor Brazíliában győztek, akkor valamennyien elsők lettek az év végi összesítéskor is. A Stewart-Forddal induló brit Johnny Herbert azért különleges szereplője a futamnak, mert ő az egyetlen a maiak közül, aki már a tíz évvel ezelőtti nagydíjon - akkor még a jacarepaguai pályán - is részt vett. (MTI)


Az 1999-es egyéni vb-pontverseny állása:
1. Eddie Irvine (ír, Ferrari) 10 pont
2. Heinz-Harald Frentzen (német, Jordan Mugen-Honda) 6 pont
3. Ralf Schumacher (német, Williams-Supertec) 4 pont
4. Giancarlo Fisichella (olasz, Benetton-Supertec) 3 pont
5. Rubens Barrichello (brazil, Stewart-Ford) 2 pont
6. Pedro De La Rosa (spanyol, Arrows) 1 pont