Vissza a tartalomjegyzékhez

BOHÁCS ZOLTÁN, BOHÁCS KRISZTINA
Hogyan éljünk együtt a hatalommal

Sejtelmes-misztikus lepelbe burkolózva irányítja a mai világ dolgait egy olyan jelenség, amelyről nem sokat beszélünk: a hatalom. Maga a fogalom napjainkban is gyanús tabutéma, melyre sokan csak az üzleti és politikai élet „piszkos trükkjeként” tekintenek, míg mások az erőszak és az agresszió szinonímájaként kezelik. Erről az emberi civilizáció legapróbb részleteit is átszövő, ám ugyanakkor rendkívül furcsa és veszélyes jelenségről lebbenti fel a fátylat Michael Korda Hatalom! című könyvében. Menedzsment sorozatunk következő részében ezt a témát járjuk körül.

„Ha valaki nem törekszik hatalomra, akkor behatárolja saját lehetőségeit, szellemi és érzelmi életét korlátok közé szorítja…”
(Michael Korda)


Nem érdemes meghátrálni

Az élet mint hatalmi játszma

Michael Korda 1974-ben írott, számtalan kiadást megért, s immár klasszikusnak tekinthető könyvében a hatalom nem kevéssé problematikus és nem kevés problémát felvető témáját tárgyalja. Hozzá kell tennünk, nem kevéssé problematikusan. A könyv s egyben a szerző alaptézise, hogy a világ bonyolult és kevésbé bonyolult hatalmi játszmák
összessége. „Az élet nem más, mint hatalmi játszma” - írja a szerző, s ezzel alighanem elég nehéz vitatkozni. Főnök és beosztott, jegyellenőr és utas, kofa és vevő… az élet ilyen és hasonló szerepeiben mindannyian óhatatlanul hatalmi játszmák részeseivé válunk. Akár elismerjük, akár nem, egyáltalán nem mindegy, hogy a mi javaslatunk bizonyul-e jónak a főnökünkkel folytatott vita során, vagy sem, sikerül-e leráznunk a kellemetlenkedő jegyellenőrt, vagy sem, s a piaci kofával való összezördülés eredményeképpen megkapjuk-e az almát húsz forinttal olcsóbban, vagy sem. Nem is beszélve a munkahelyi harcokról, amelyekben sokszor nem kevesebb forog kockán, mint előrejutásunk, s nem ritkán fizetésemelésünk.
Korda véleménye szerint személyes életünk és sorsunk - s ehhez még hozzá tehetjük: közérzetünk - szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy ezekben az élet legapróbb részleteit átszövő hatalmi csatározásokban milyen szerepet töltünk be. Folyvást az alárendelt, a szenvedő alany cseppet sem irigylésre méltó pozícióját foglalja-e el az ember, avagy elsajátítja a győzelmet, s az így megszerzett hatalmat aztán megtanulja józan és okos módon saját érdekei, illetve az általa fontosnak tartott értékek szolgálatába állítani.
A legtöbb ember ugyanakkor szinte bármire képes, még önpusztításra is, csak ne kelljen másokkal konfliktusba kerülnie. Inkább elviseli a rossz kiszolgálást az étteremben, csak ne kelljen panaszt tennie. Inkább elfogadja alkalmazottai középszerű munkáját, csak hogy ne kelljen elbocsátania őket. Nem akar összetűzésbe kerülni a főnökével, hogy megmondja neki, rossz döntést hozott, vagy hogy a helyzet még annál is rosszabb, mint ahogyan azt ő gondolja. Inkább füllentünk, hazudunk, megkerüljük a dolgokat, mosolygunk, mikor leginkább sírni volna kedvünk… csak ne kelljen felvállalnunk az efféle konfliktusokat.
A világ nem szükségszerűen szép hely. Naponta számos konfrontációra kényszerít bennünket anélkül, hogy ezt különösebben akarnánk. Ezek a hatalmi játszmák nem kikerülhetők, hiszen már pusztán azzal, hogy egyes helyzetekben sehogy sem reagálunk, vagy nem vesszük fel a kesztyűt és félreállunk, elvesztettük a csatát. „Az élet nagy részében vagy mások lökdösnek minket, vagy igyekszünk úgy szervezni a dolgokat, hogy ne tudjanak lökdösni bennünket” - állítja Michael Korda.
Hajlamosak vagyunk a sikerről azt képzelni, hogy ez egy globális, egyszeri nagy eredmény. Ugyanakkor a siker nem más, mint apró kis eseményekből, kicsiny lépések sorozatából álló, nem absztrakt, hanem nagyon is konkrét jelenség, aminek apró kockáit - természetesen sok más egyéb mellett, mint például a minőségi munka - épp a hatalmi játszmákban elért eredményeink adják. Michael Korda meggyőződése szerint, ha valaki szeretne fennmaradni a mai (gátlástalan) világban, ismernie kell a hatalmat, tudnia kell bevetésének módjait. Nem elég, ha valaki jó szakember, tehetséges szervező. A végén mindig az nyer, aki megérti és megfelelően gyakorolja is a hatalmat - döntéseket hoz, keresztülviszi elképzeléseit, eseményeket irányít, másokat vezet, nem pedig félreáll és hagyja, hogy nálánál gyakran tehetségtelenebb személyek vigyék el a pálmát. Akik nem jobbak ugyan, csak egy dolgot ismernek: a küzdelem és a hatalom természetét.

Az önmeghatározás eszköze

Alighanem Korda azon álláspontjával sem lehet vitatkozni, hogy a hatalom s az arról való nyílt gondolkodás továbbra is komoly ellenérzéseket szül. Átéltünk egy szexuális forradalmat, egy feminista forradalmat, megéltük a kommunizmus gyors hanyatlását, majd bukását is. Az internet ontja magából (a sokszor szalonképtelen) információkat, a televízió képekben közli a több tízezer kilométerre zajló (véres) eseményeket. Mindenről lehet beszélni, a tabuk ideje végleg lejárt. Ám a hatalomra ma sem nézünk másként - hangzik a szerző véleménye -, mint piszkos, tisztességtelen trükkre, s ez talán az utolsó dolog, amiről az emberek - különösen pedig azok, akik mesterien értenek a gyakorlásához - hajlandók lennének őszintén beszélni. Még azok is, akik a legnagyobb iramban építették fel karrierjüket, inkább hajlandók sikereiket az információnak, a jó helyzetelemzésnek, a tudásnak tulajdonítani, mintsem hogy beismerjék: ők a sosem szűnő hatalmi játszmák győztesei. Nem ismerik el, hogy sikereik egyik alapköve éppenséggel az, hogy jól állták a sarat ezekben a hatalmi harcokban.
A hatalom tartalma, jelentése pejoratívvá vált, hangzása sokak fülében kellemetlenül cseng. Ez azért van, mert legtöbbünk csak úgy gondolkodik a hatalomról, mint tisztességtelen eszközről, ami testvére a kapzsiságnak és az önérdeknek. Pedig meg kell vívnunk hatalmi harcainkat annak érdekében, hogy ne az események irányítsanak minket, hogy képesek legyünk olyanok lenni, amilyenek valóban lenni szeretnénk, nem pedig olyanok, amilyennek mások akarnak látni minket. Ezért bármilyen triviálisnak is hangzik, mindennapi hatalmi csatáink nem mást szolgálnak, minthogy meghatározzuk, kik is vagyunk valójában.
Egy egyszerű telefonbeszélgetés nem nagy dolog - mégis, ha már valaki felveszi a kagylót, gyakran olyan helyzetbe kerül, amelynek a végén vagy elégedett lesz önmagával, vagy szorongni kezd, mert az az érzése támad, hogy elnyomták, és ami az egész beszélgetésből kisült, távol van eredeti terveitől és elképzeléseitől.

Határtalan hatalom?

Machiavelli és Nietzsche óta azonban a hatalom kérdése nem kevés erkölcsi aggályt is felvet. Léteznek-e játékszabályok, amelyek eme elkerülhetetlen, s olykor nem kevés tanulsággal is szolgáló ütközeteket irányítják, avagy a hatalom mindenek fölötti cél-e? Mennyire szabad akarni a hatalmat, és mennyire szabad ragaszkodni hozzá? Isteni adomány-e a hatalom, vagy olyasmi, amit elsajátítani és megszerezni kell?
Ezekre a kérdésekre azonban Korda könyve felette felemás választ ad. Műve hatalomról szóló gyakorlati kézikönyv akar lenni anélkül, hogy annak erkölcsi kritériumait akár csak érintőlegesen is meghatározná. Ezt megtenni ugyanakkor elengedhetetlen, hiszen a hatalom furcsa fegyver: ha helytelenül használják, nem a védelem és az építkezés eszköze, hanem gyilkos szerszám, s abban a pillanatban, amint másokban kárt okoz, etikailag aligha legitimálható. Öncélú alkalmazása olyan kísértés, amelytől óvakodni kell, hiszen a hatalommal való
visszaélésre az emberi civilizáció története nem kevés példát szolgáltat. Ahogyan egy helyen Francis Bacon megfogalmazta: „Furcsa vágy, ha valaki hatalmat keres, és közben elveszíti a szabadságot.” A hatalom alázatos szolga lehet, eszköz, nem pedig cél.