Vissza a tartalomjegyzékhez

RUFF GABRIELLA
Tízéves autópályaterv

A gazdasági kabinet elfogadta, és a pénzügyminiszter is támogatja az autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózat tízéves fejlesztéséről szóló terv „A“ változatát. A döntés alapján a tényleges építésre 600 milliárd forintot költenek majd az elkövetkezendő évtizedben, míg ezen kívül az M1-es és az M7-es felújítására szánt összeg 200 milliárdra rúg. A terv eredményeképpen 600 kilométer gyorsforgalmi út és autópálya épül majd, szinte kizárólag az ország keleti felében.


Csúcsforgalom az autópályán. Lassan haladunk    Fotó: MTI

A fejlesztési program az európai közlekedési folyosók haladási irányát követi, az építendő utak a Velencét Ungvárral, illetve a Drezdát Isztambullal összekötő útvonalakba illeszkednek bele. Rigler Ferenc, az informatikai és infrastrukturális albizottság elnöke a Heteknek elmondta, a terv az országos úthálózat meglévő adottságaihoz alkalmazkodik, amennyiben a már megkezdett projektek, az M3-as és az M5-ös továbbfejlesztésére koncentrál. A korábbi tervek szerint az előbbi az ukrán határig terjedt volna, azonban az albizottság egy másik verziót támogat. Nevezetesen azt, hogy csupán Polgárig épüljön sztráda, onnan gyorsforgalmi leágazások vezessenek Debrecenbe, illetve Nyíregyházára, valamint Miskolcra.
Az M3-as folytatása a legnagyobb tétel az összköltségből: ez a leágazásokkal együtt 184 kilométeres szakasz 227 milliárd forintot tesz ki. Az M5-ös továbbépítésére összesen 60 milliárdot szánnak.
A nagyszabású keleti bővítés azonban - úgy tűnik - a pénz nagy részét felemészti, így a Dunántúlon mindössze az M7-es gyorsforgalmi szakasza épül tovább, mintegy 55 kilométer hosszan Balatonszentgyörgyig, illetve a szlovén és a horvát határ mentén terveznek fejlesztést. Tehát a Dunától nyugatra egy fél kilométer sztráda sem épül majd az elkövetkezendő évtizedben. Rigler Ferenc elmondta, az így kialakult helyzetet a dunántúli utak felújításának gyorsításával igyekszenek ellensúlyozni.
A programban szerepel a szekszárdi (átadás várhatóan 2002 áprilisában) és a dunaújvárosi híd megépítése, azonban sem a Mohácsi, sem az észak-budapesti M0-ás összekötő híd nem fért bele a keretbe. Ugyanígy kimaradt a 4-es és a 6-os főút gyorsforgalmivá való alakítása. Az albizottsági elnök a további fejlesztési lehetőségeket - ha homályosan is - abban látja, hogy az uniós elképzelések szerint megalakuló régiók majd folyamodhatnak támogatásért, mihelyst csatlakozunk. Azaz a most ki- és lemaradók még jó ideig várhatnak. A programot a büdzsé mellett EU-alapok és nemzetközi bankok is finanszírozzák, és így
- egyes források szerint - az az eladósodás veszélyét rejti magában. Az államháztartást évi 15-50 milliárd forint terheli, tárgyalások folynak többek között az EIB-bel is a hitelek feltételeiről. Mivel biztosat még nem lehet a kölcsönökről tudni, többen aggódnak, hogy a fejlesztési keret folyósítása bizonytalan lesz.
Jelenleg az ország autópálya-hálózatának sűrűsége az uniós átlagnak csupán egynegyede, és e program megvalósítása esetén, 2008-ban is csak 40-45 százaléka lesz. Ma a teljes hálózat hossza 515 kilométer, amiből 415 az autópálya. A tervezett bővítés pedig körülbelül 720 kilométeres növekedést jelent.