Vissza a tartalomjegyzékhez


Március 15-i fővárosi kulturális rendezvények

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójáról március 15-én és az ünnepet megelőző napokban városszerte rendezvényekkel emlékeznek meg a főváros közművelődési és kulturális intézményei.
A Közlekedési Múzeum új időszaki kiállítása, a Menekvés Debreczenbe című tárlat 12-én, pénteken délelőtt 11 órakor nyílik meg. A múzeum öt grafikusművész képregénymunkáiból készít összeállítást, amelyet korabeli járművek és dokumentumok környezetében helyeznek el. A művészek alkotásai a Közlekedési Múzeum által egy évvel ezelőtt reprint kiadásban megjelentetett Menekvés Debreczenbe című könyv illusztrációjaként készültek.
A forradalom költőjének, Petőfi Sándornak a nyomába eredhetnek másfél óra idejéig azok, akik az ünnep napján, 15-én délután kettőkor csatlakoznak ahhoz a történelmi sétához, amely a Deák téri evangélikus líceum elől indul, és amelyet a Pest-Budai Petőfi Egyesület, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Honismereti Szövetség közösen szervez.
Kokárda ‘99 címmel szervez előadássorozatot a 150 évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc emlékére a MU Színház. Ennek keretében bolgárul és magyarul is hallható a Malko Teatro (bolgár kisszínház) Gyakorlat a másságban című előadása 17-én és 18-án este hét órától.
15-én este fél héttől a budavári Dísz téren, az állami ünnepségekhez kapcsolódva hat budai önkormányzat együtt ünnepel. Beszédet mond Dávid Ibolya igazságügyminiszter, és fellép a Székelyudvarhely Néptánc Műhelye. (MTI)