Vissza a tartalomjegyzékhez

HECHS LÁSZLÓ JERUZSÁLEM
EU-álláspont Jeruzsálemről: nem része Izraelnek

Súlyos nézeteltérés robbant ki a héten az Európai Unió és Izrael között Jeruzsálem hovatartozása kérdésében. Saron külügyminiszter a múlt héten levélben fordult Joschka Fischerhez, az unió soros elnökéhez, és kérte, hogy az európai külügyminiszterek és Izraelbe akkreditált kiküldötteik tartózkodjanak a Palesztin Hatóság által Kelet-Jeruzsálemben megtartandó találkozóktól. Mint írta, az ilyen rendezvények súlyosan sértik az oslói egyezményeket, amelyek szerint a Palesztin Hatóság csak az autonómia területén működhet. Jeruzsálem pedig nem része ennek a területnek, s így az ott megtartott megbeszélések az egyezmények nyílt megkerülését jelentik.

Saron levelének előzménye az volt, hogy a Palesztin Hatóság meghívta az európai országok nagyköveteit a Jeruzsálem keleti részében található Orient Házba, egy Feiszal Husszeinivel, a hatóság Jeruzsálemért felelős miniszterével való találkozóra. Saron levele ezt szándékozott megakadályozni. A válasz a német külügyminisztertől nem váratott magára sokáig. Bár hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra, a tartalma mégis „kiszivárgott”. Eszerint Jeruzsálem nem tartozik a zsidó állam fennhatósága alá, s ezért Izraelnek nincs beleszólása abba, hogy az unióhoz tartozó kiküldöttek hol, kivel és mikor találkoznak. Joschka Fischer hivatkozott továbbá az ENSZ Közgyűlés 1947. évi 181. számú határozatára, amely Jeruzsálemet „külön testként” nemzetközi igazgatás alá javasolta helyezni. Ezt az álláspontot kezdettől fogva osztja a Vatikán is.
Saron és Netanjahu külön-külön, de egyöntetűen élesen elítélték a levél tartalmát, és közölték, hogy „Jeruzsálem 3000 éve a zsidó nép és Izrael fővárosa, s egységesen az is marad mindörökké”. Az izraeli kormány ebben a kérdésben kizár minden kompromisszumot: Jeruzsálem sosem volt arab főváros, és nem is lesz az; a német külügyminiszter hivatkozása az 1947. évi dokumentumra pedig jogi abszurditás, hiszen a közgyűlés ajánlatát annak idején az Arab Liga elutasította, és agresszív háborút indított, hogy eltörölje a fiatal zsidó államot a Közel-Kelet térképéről. Emiatt e határozat sohasem emelkedett kötelező erőre, így a német külügyminiszter üzenete jobb esetben szakmai inkompetenciáról, rosszabb esetben azonban szándékos félrevezetésről árulkodik.
A háttérben Jasszer Arafat folytatja tárgyalásait a palesztin állam egyoldalú kikiáltásáról. Az oslói egyezmények értelmében ugyan ehhez nincs joga, sem május 4-én, sem egy későbbi időpontban. Arafat a napokban többször is járt Kairóban, találkozott az éppen ott tartózkodó Muamer Kadhafival is, majd Ammanban tárgyalt Abdullah királlyal. Mind a jordán uralkodó, mind pedig Mubarak egyiptomi elnök arra igyekezett rávenni a palesztin vezetőt, hogy halassza el az önálló palesztin állam kikiáltását május 4-ről egy későbbi időpontra. Arafat körútjának következő állomásán Tony Blairt „gyúrja” Londonban, hogy adja áldását az önálló palesztin államra.
Ha Arafat egyoldalúan szándékozik függetlenségi nyilatkozatát megtenni, akkor neki is, akárcsak német kollégájának, az 1947. évi dokumentumra kell hivatkoznia. Ez a brit mandátumterületen javasolja két, egy arab és egy zsidó állam megalakítását, s Jeruzsálemet nemzetközi igazgatás alá rendeli. Ami persze igaz volt Joschka Fischerre, ugyanaz áll Arafatra is. Az 1947. évi 181. határozat nem kötelező erejű ajánlás: Izrael akkoriban elfogadta ugyan, de a palesztinai arabok képviselői és az Arab Liga visszautasították, és így nem emelkedhetett jogerőre.
Sokan úgy látják Izraelben, hogy Joschka Fischer valódi üzenete Jeruzsálemről a következő: Jeruzsálem nem Izrael fővárosa, hanem nemzetközi irányítás alá kell, hogy kerüljön az 1947-es határozat alapján. Ha pedig e határozat hatályban van, akkor nincsen semmi akadálya a palesztin állam egyoldalú kikiáltásának. Az oslói egyezmények idáig meghozták a maguk gyümölcsét, de most már nincsen szükség rájuk: kidobhatjuk a papírkosárba. A palesztinok pedig azt csinálhatnak, amit akarnak, mert az európai közösség teljes támogatását élvezik.


A damaszkuszi út

Egy új fejlemény: megszólalt Libanon miniszterelnöke, Szelim al-Hossz, ezúttal azonban a saját hangján. A BBC szombati adásában kijelentette, hogy „az izraeli visszavonulás életre keltené (az 1949-ben megkötött izraeli-libanoni) fegyverszüneti egyezményt, amely megtilt mindennemű katonai akciót a határon át”. Amikor a riporter arról kérdezte Hosszt, hogy Libanon garantálná-e az ilyen katonai akciók megakadályozását, a miniszterelnök szerint „ezt az egyezmény teljesen egyértelműen kimondja”. Bár a libanoni vezetők e véleményüket korábban is sejtetni engedték, Hossz szavai idáig a legegyértelműbbek ebben a kérdésben.
A szombati ünnepnap ellenére a kormányzat gyorsan és pozitívan válaszolt a libanoni ajánlatra, Netanjahu kijelentette, hogy ha a „libanoni miniszterelnök ajánlata komoly, akkor Izraelben partnerra találhat”. Az izraeli kormányfő szerint érdekeltek a kivonulásban, de - tette hozzá - „ csakis rendezett biztonsági garanciákkal hajlandó erre, s ha Libanon ezt nyújtani tudja, akkor lehetséges az előbbre lépés”. Mose Arensz hadügyminiszter is üdvözölte a lépést, s javasolta, hogy az ENSZ főtitkára és az Egyesült Államok segítségét kérjék az ügylet lebonyolítására.
A libanoni miniszterelnök üzenete egyértelműen mutatja, hogy a központi kormány érdeke az izraeli kivonulás mellett a Hezbollah egyre növekvő befolyása alól való felszabadulás. Mint ismeretes, a Naszrallah főtitkár vezette síita fundamentalista mozgalom célja, hogy iszlám államot hozzon létre Libanonban, nem törődve az ország őshonos maronita-keresztény népességének érdekeivel.
Néhány órával a BBC-interjú után, Hossz hivatala helyesbítést tett közzé, amely szerint szavait eredeti összefüggéseikből kiragadva félreértelmezték. Libanon álláspontja - az új közlemény szerint - nem változott, nincs szándéka tárgyalásokba bocsátkozni Izraellel, sem a békéről, sem a szükséges biztonsági rendszerről. Izraelnek az ENSZ Biztonsági Tanácsa 425. számú határozata értelmében egyoldalúan és feltétel nélkül kell kivonni csapatait.
Szelim al-Hossz régi szakavatott politikus, aki mindig tudja mit beszél. Jelezni kívánta, hogy Libanon szívesen venné az előbbre lépést, még akkor is, ha később szír utasításra vissza kellett vonnia nyilatkozatát. Szavai segélykiáltásként hatottak a nemzetközi közösség, az Európai Unió és az Egyesült Államok felé.
Miguel Moratinos, Spanyolország izraeli nagykövete, aki egyben az unió rendkívüli küldöttje a Közel-Keleten, azonnal Damaszkuszba sietett, hogy Asszaddal tárgyalja meg a libanoni rendezés feltételeit. Martin Indyk, amerikai külügyminiszter-helyettes szintén Szíriát célozza meg, hogy a Hossz-nyilatkozat nyomán közelebb hozza a válság megoldását. Indyk bejelentette, hogy nem látogat Izraelbe, s nem szerepel menetrendjében Libanon sem. Ebből is világos, hogy mindkét nagyhatalom számára Libanonhoz az út Damaszkuszon át vezet. A két látogatás kizárólagos eredménye Asszad megerősítése, s a jelenlegi válságos helyzet konzerválása. Hossz segélykiáltását csak Izraelben értették, Indyk és Moratinos fülei zárva maradtak. Csak remélni lehet, hogy történik velük valami azon a bizonyos damaszkuszi úton.