Vissza a tartalomjegyzékhez

PÁLFY GYULA
New York ostroma

Megint egy film, amit megelőzött a híre. A Szükségállapot (The Siege) című alkotásról a faji-etnikai részrehajlás vádját lehetett hallani, mivel a nagyvárosi robbantásokra szakosodott iszlám bosszú-terror feldolgozására - ha nem is magyarázatára - tesz vizuális kísérletet.
Természetesen szó nincs ilyesmiről. Mindenféle másság dogmatikus tisztelete (lásd: politikai korrektség) miatt ma Amerikában ily forró téma esetén a forgatókönyv megírása és főként a pozitív-negatív jellemvonások adagolása szinte patikamérlegen történik.

De ha ez megvan, akár jó filmet is lehet csinálni. A Denzel Washington alakította fekete FBI-ügynök és (ím a mérleg) olasz, kínai, libanoni etnikumú, ám elszántan amerikai érzelmű kis csapata öngyilkos robbantók után nyomoz. Számukra tiszta és nemesen egyszerű a kép: a szabadság és a törvénytisztelet őreiként kell elhárítaniuk az országra (és ahogy elhangzik: életformájára) bárhonnan fenekedő gonoszt, akinek ideológiája, identitása az Ügy felől nézve mellékes. Azonban, mivel világjelentőségű játszmáról van szó, a kép hamar igen zavarossá válik. Rivalizáló és egymástól adatot lopkodó szolgálatok bukkannak fel, a CIA-t egy hölgy képviseli, aki szinte tételesen igazolja a „cég” öntörvényű kettősjátszmáiról és más sötét ügyleteiről elterjedt képet. Értesülünk egy Oszama bin Ladenre emlékeztető terrorista-sejkről is (őt high-tech stílusban fogta el a hadsereg), akinek elengedéséért folyik az - ezúttal brooklyni - dzsihád.
Hamar kiderül, amit eddig is véltünk: civilizációk háborújáról van itt szó. A hidegháború nevelte héják Amerikája küzd az iszlám fanatizmus ellen a nyilvánosság mögötti harc törvénytelen és embertelen eszközeivel. Ugyanez az - időnként délinek, máskor republikánusnak, sőt kemény jobboldalinak nevezett - Amerika-felfogás harcol az északiak, a puha demokraták, a „karrierista fehérházi naplopók” (Clinton is kap egy oldalvágást) államimádó kompániája ellen. Bruce Willis mint főhéja keményít be, mikor az FBI már tehetetlen a széttagolt, és ezért megállíthatatlan robbantó sejtekkel szemben. Kihirdeti a szükségállapotot és saját képére formálja át a jelenkor szimbolikus világfaluját, New Yorkot. Tankokat vezényel a Times Square-re, rohamosztagosokat küld a gyanússá lett arab negyedbe, majd megkezdi az etnikumhoz tartozók stadionokba, gyűjtőtáborokba záratását. Mintha Pinochet Chiléjébe botlanánk hirtelen.
Willis tábornok figurája Oliver North ezredest idézi, akit - noha suba alatti akciójáért elítélt a kongresszus, ám - a konzervatív polgár máig nemzeti hősnek tart, mert az írott törvényt ugyan áthágta, de magasabb szempontokból, a hazájáért tette, amit tett.
Az ilyesmit élből megtagadó, Washington igazi jutalomjátékának teret adó FBI-ügynök rokonszenves alakja a szabadság zászlóvivőjévé, a formálódó katonai diktatúra ellenzékévé nő, hogy végül megnyerje a nagy ideológiai párbajt, s a tábornokot egy kényszervallatás okán menesztesse kiskirályságából. Itt bontakozik ki az üzenet: a konzervatív patriotizmus, ha nem lenne ellensúlya, vészhelyzetben képes leütni a most győztes szabadság és törvénytisztelet ikerpárost. Ám kétségtelen, hogy ma a két ellentétesnek tűnő értékcsoport egyidejűleg jellemzi a világ első számú nagyhatalmát.
New Yorkban tehát megint történt valami. A várost az utóbbi évben elöntötte a szökőár, égi sziklák bombázták, óriáshüllő mászkálta össze utcáit, most pedig a zöld veszedelemmel, és mindenekelőtt saját magával kell megmérkőznie. Érdekes a film. És érdemes arra is, hogy majd filmklubokban sokáig beszélgessenek róla.