Megint egy film, amit megelőzött a híre. A Szükségállapot (The Siege) című
alkotásról a faji-etnikai részrehajlás vádját lehetett hallani, mivel a nagyvárosi
robbantásokra szakosodott iszlám bosszú-terror feldolgozására - ha nem is magyarázatára
- tesz vizuális kísérletet.
Természetesen szó nincs ilyesmiről. Mindenféle másság dogmatikus tisztelete (lásd:
politikai korrektség) miatt ma Amerikában ily forró téma esetén a forgatókönyv megírása
és főként a pozitív-negatív jellemvonások adagolása szinte patikamérlegen történik.
De ha ez megvan, akár jó filmet is lehet csinálni. A Denzel Washington alakította
fekete FBI-ügynök és (ím a mérleg) olasz, kínai, libanoni etnikumú, ám elszántan
amerikai érzelmű kis csapata öngyilkos robbantók után nyomoz. Számukra tiszta és
nemesen egyszerű a kép: a szabadság és a törvénytisztelet őreiként kell elhárítaniuk
az országra (és ahogy elhangzik: életformájára) bárhonnan fenekedő gonoszt, akinek
ideológiája, identitása az Ügy felől nézve mellékes. Azonban, mivel világjelentőségű
játszmáról van szó, a kép hamar igen zavarossá válik. Rivalizáló és egymástól
adatot lopkodó szolgálatok bukkannak fel, a CIA-t egy hölgy képviseli, aki szinte tételesen
igazolja a „cég” öntörvényű kettősjátszmáiról és más sötét ügyleteiről
elterjedt képet. Értesülünk egy Oszama bin Ladenre emlékeztető terrorista-sejkről
is (őt high-tech stílusban fogta el a hadsereg), akinek elengedéséért folyik az -
ezúttal brooklyni - dzsihád.
Hamar kiderül, amit eddig is véltünk: civilizációk háborújáról van itt szó. A
hidegháború nevelte héják Amerikája küzd az iszlám fanatizmus ellen a nyilvánosság
mögötti harc törvénytelen és embertelen eszközeivel. Ugyanez az - időnként délinek,
máskor republikánusnak, sőt kemény jobboldalinak nevezett - Amerika-felfogás harcol
az északiak, a puha demokraták, a „karrierista fehérházi naplopók” (Clinton is
kap egy oldalvágást) államimádó kompániája ellen. Bruce Willis mint főhéja keményít
be, mikor az FBI már tehetetlen a széttagolt, és ezért megállíthatatlan robbantó
sejtekkel szemben. Kihirdeti a szükségállapotot és saját képére formálja át a
jelenkor szimbolikus világfaluját, New Yorkot. Tankokat vezényel a Times Square-re,
rohamosztagosokat küld a gyanússá lett arab negyedbe, majd megkezdi az etnikumhoz
tartozók stadionokba, gyűjtőtáborokba záratását. Mintha Pinochet Chiléjébe botlanánk
hirtelen.
Willis tábornok figurája Oliver North ezredest idézi, akit - noha suba alatti akciójáért
elítélt a kongresszus, ám - a konzervatív polgár máig nemzeti hősnek tart, mert
az írott törvényt ugyan áthágta, de magasabb szempontokból, a hazájáért tette,
amit tett.
Az ilyesmit élből megtagadó, Washington igazi jutalomjátékának teret adó FBI-ügynök
rokonszenves alakja a szabadság zászlóvivőjévé, a formálódó katonai diktatúra
ellenzékévé nő, hogy végül megnyerje a nagy ideológiai párbajt, s a tábornokot
egy kényszervallatás okán menesztesse kiskirályságából. Itt bontakozik ki az üzenet:
a konzervatív patriotizmus, ha nem lenne ellensúlya, vészhelyzetben képes leütni a
most győztes szabadság és törvénytisztelet ikerpárost. Ám kétségtelen, hogy ma a
két ellentétesnek tűnő értékcsoport egyidejűleg jellemzi a világ első számú
nagyhatalmát.
New Yorkban tehát megint történt valami. A várost az utóbbi évben elöntötte a szökőár,
égi sziklák bombázták, óriáshüllő mászkálta össze utcáit, most pedig a zöld
veszedelemmel, és mindenekelőtt saját magával kell megmérkőznie. Érdekes a film. És
érdemes arra is, hogy majd filmklubokban sokáig beszélgessenek róla.