Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Másodosztályú lesz a Fradi

A következő évtől kezdve valószínűleg új rendszerben zajlik a magyar labdarúgó bajnokság - jelentette be az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM).

Az új rendszer szerint az 1999 őszén a PNB-ben szereplő 18 csapat, és az NB I 20 gárdája szerezheti meg a 2000 tavaszán induló Magyar Hivatásos Liga A (első) és B (második) osztályában való szereplési jogot.
A tervek szerint a 38 csapatot három csoportba (két 12-es létszámú és egy 14-es létszámú csoportba) osztanák, méghozzá területi elvek szerint. Ősszel a csoportokon belül körmérkőzéseket játszanának a csapatok, majd a három csoport (Keleti-, Közép- és Nyugati-csoport) első négy helyezettje bejutna a Magyar Hivatásos Liga A csoportjába, az 5-8. helyezettek az MHL B csoportjába, a többi együttes pedig - a jelenlegi NB II-es gárdákkal kiegészülve - a Területi Bajnokság I. osztályába kerülne.
Lapunk elkészített egy olyan képzeletbeli beosztást, amely a területi elhelyezkedést, és a bajnoki helyezést vette figyelembe. Az ISM tervei szerint tehát akár így is festhet a jövő évi bajnokság felállása:

MHL A-osztály:
Győri ETO
Zalaegerszeg
Haladás
Siófok
MTK
Vác FC
Dunaferr SE
Újpest FC
Diósgyőr
Debreceni VSC
Nyírség Spartacus
Szeged LC

MHL B-osztály:
Videoton
Tatabánya
Nagykanizsa
Matáv Sopron
Ferencváros
Vasas
Kispest Honvéd
Gázszer FC
Salgótarján
Szolnoki MÁV
Demecser
Tiszavasvári