A Jelenések könyvének fő témája a világ fölötti uralomért folyó
végső harc. Számos keresztény apolitikus beállítottságú ember, aki a világ és a
földi élet problémái és kihívásai elől való kitérés megideologizálására
használja fel vallását. Így nem csoda, hogy ez a széles vallási tömeg a világ
végső krízisével és felbomlásával foglalkozó prófétai könyvvel vajmi keveset
tud kezdeni.
Az Apokalipszis jelenetei materialista és deista megközelítésben sem értelmezhetőek.
Ugyanis János apostol világnézetében a transzcendencia nem absztrakció csupán, hanem
a láthatónál valóságosabb világ, amelyben az emberek erkölcsi-szellemi magatartása
és tettei nagy mértékben befolyásolják a természetfeletti realitás végzéseit és
döntéseit. A Jelenések könyve alapján a történelem végkifejletének
különlegessége a természetes és a természetfeletti valóság közötti sűrű
átjárhatóságból származik. A jelenlegi korszak utolsó éveiben a kettő közötti
hagyományos határ eltűnik: a földi civilizáció összeolvad a szellemvilággal, a jó
és a gonosz angyalok, démonok realitásával, és szellemi erőkkel kapcsolatban álló
figurák kezébe kerül a vezető szerep a politikában, a gazdaságban, valamint a
kulturális-vallási életben.
A Jelenések könyve sokkal többet foglalkozik a világ sorsával, mint az egyházéval.
János apostol eksztázis állapotában kapott utasítást a „hét gyertyatartó
között” álló Jézustól: „Írd meg, amiket láttál, és amik vannak, és amik
ezek után lesznek” (Jelenések 1,9). Eszerint az Apokalipszis három fő részből
tevődik össze: látomásokból, amelyek által a kinyilatkoztató képekben tárja föl
a jövő eseményeit az apostol előtt; a másik rész János korára vonatkozik, de
szellemi, erkölcsi üzenetei természetesen ma is megszívlelendők. A kijelentések
harmadik része pedig a jövővel kapcsolatos tények, igazságok föltárásából áll.
A könyv magyarázatánál az allegorikus, a szó szerinti, valamint a történeti
értelmezés törvényszerűségeit egyaránt figyelembe kell venni. A szöveg
összefüggései, környezete, valamint a vizsgálandó kijelentéssel megegyező - más
prófétai könyvekben található - üzenetek figyelembe vétele alapján lehet
megállapítani azt, hogy egy konkrét igeszakasznak mi a leghelyesebb interpretációs
kulcsa.
A hét gyertyatartó (menóra) a hét kisázsiai gyülekezet szimbóluma. Ez a szimbólum
egyébként azt is igazolja, hogy az apostolok, a korai egyház nem a keresztben, hanem a
menórában látta fő jelképét. Más igeszakaszok a keresztben a világnak
evangéliumot hirdető Egyház jelét láttatják, a belső önmeghatározás jele azonban
a hétágú gyertyatartó volt; ugyanis ez az Egyház igazi identitásának korrekt
szimbóluma, amely megfelel az ószövetségi szimbólumrendszer jelentéstartalmának is.
A gyülekezetekhez közvetlenül a Szentlélek - Szent Szellem - szól, a hétágú
gyertyatartó ugyanis Isten hét Szellemét jelképezi, akit pünkösdkor küldött el az
Úr a mennyből Jeruzsálembe a százhúsz tanítványnak. A Szentlélek kiáradását
lehet az Egyház születésének tekinteni.
A hét kisázsiai gyülekezet számára a Jelenések könyvének első fejezeteiben adott
kijelentések általában dicséretekből, intésekből, a bűn feltárásából,
utasításokból, buzdításokból, valamint ígéretekből állnak. Azt a nézőpontot,
amely a hét gyülekezetnek adott kijelentéseket az egyháztörténelem hét korszakával
azonosítja, absztrakciónak lehet nevezni, mert erre vonatkozóan a szöveg nem tartalmaz
direkt utalást. A hét korszakot is két nagy kategóriára osztják fel e nézet hívei.
Szerintük az első három gyülekezet - vagyis a korai egyház - már eltűnt a
történelem színteréről. A fordulatot a pergamoni gyülekezet korszaka hozta el,
amikor az egyház összeházasodott a pogány államhatalommal. Az ezt az eseményt
követő négy korszak gyülekezete Jézus Krisztus visszajöveteléig működni fog a
Földön. Ennek értelmében a kereszténység négy fő irányzatából választja ki az
Úr a dicsőséges és a mártír egyházat, vagyis az úgynevezett menyasszonyt, valamint
a nagy paráznát, Babilónt.
Az egyházaknak adott kinyilatkoztatásokat a mennyről szóló jelenet zárja le. János
apostol látja, hogy a menny ajtaja megnyílt, és új kijelentést hall: „Jöjj fel
ide, és megmutatom néked, amiknek meg kell lenni ezután. És azonnal elragadtatám
lélekben (szellemben).” (Jelenések 4,1b-2a) Az apostol látomásában feltűnik a
világmindenség középpontja, a királyi trón, s a benne ülő személyt szellemi
lények imádják és magasztalják. Ebben a mennyei jelenetben a Messiás, a
„megöletett Bárány” mint Júdából származó oroszlán, Dávid gyökere jelenik
meg, hogy átvegye a királyi trónon ülő kezéből a hét pecséttel lepecsételt
könyvet a szellemi lények és angyalok dicséretének közepette.
Az Apokalipszis negyedik és ötödik fejezetében található trónjelenetet számos
teológus az Egyház földi korszakának lezárásaként és Izrael megváltásának
kezdeteként magyarázza. A Messiásnak mint a zsidóság vér szerinti
leszármazottjának a „trón előtti megjelenése” és az, hogy a jelenkori
történelmet lezáró isteni beavatkozásokat tartalmazó könyvet Júda oroszlánja a
kezébe veszi, azt jelenti, hogy az elkövetkezendő időszakban a mennyben helyet
foglaló Messiás legfontosabb feladata többé már nem az Egyház „táplálása és
ápolása”, hanem a világ szuperhatalmaival, nemzeteivel, valamint az ezeket
irányító láthatatlan, szatanikus erőkkel szembeni harc lesz Izraelért.
A látomás megértésének kulcsát a Mózes könyveiben található „megváltó
vérrokon törvénye” tartalmazza. Mózes III. könyvének 25. fejezete alapján a
jubileumi év előtt is visszaváltható volt valakinek az ingatlanja, földje, ha a
megváltási árat egy közeli vérrokona meg tudta fizetni. Mózes IV. könyvének 35.
fejezete szerint e vérrokonnak „vérbosszulóvá” is kellett válnia, ha
hozzátartozóját szándékosan megölte valaki. E rokonnak a visszaváltásra és
vérbosszúra való jogát az ószövetségi Izraelben a vének - az akkori
„önkormányzati vezetők” - előtt igazolnia kellett. Másrészt a testületnek
tanúsítania és bizonyítania kellett, hogy a megváltási eljárás törvényes. A
Jelenések könyvének 5. fejezetében a mennyben ülésező vének a Messiásról
elismerik, hogy a megváltás árát Júda oroszlánjaként és Dávid gyökereként,
vagyis a zsidóság vérrokonaként kifizette. Így illetékessége Izrael és a
zsidóság megváltására a mennyei törvényszék előtt is megerősítést nyer, és
ezután a Messiás betöltheti a „vérbosszuló” rokon szerepét a Földön Izrael és
a zsidóság szándékos gyilkosaival szemben. Az Apokalipszis könyve arról szól, hogy
Jézus Krisztus a zsidóság megváltó vérrokonaként érvényesíti - ítéletek és
csapások által - jogait és illetékességét a történelem utolsó éveiben. A
látomásban a mennyei testület nemcsak a megváltó jogait ismeri el, hanem már
győztesként is ünnepli, akinek megváltói eljárását győzelem fogja kísérni.
A fékek kioldása
Az Apokalipszis alapeseményei az apostol leírása szerint a hét pecsét
felnyitásából bomlanak ki. János világszemlélete alapján a földi eseményeket,
embereket, hatalmakat láthatatlan szellemi lények irányítják. A pecsétek felnyitása
következtében a világot, a történelmet irányító szellemi erők több évezredes
erőegyensúlyába Isten radikálisan beavatkozik. A történelmet addig meghatározó és
fenntartó szellemi erőegyensúly felbomlásából természetes nézőpontból előre ki
nem számítható, a világra meglepetésszerűen rátörő apokaliptikus eseménysorozat
származik, melynek során a szellemi gonoszság és sötétség tényezői előtt a
Földön olyan, szinte korlátlan lehetőség nyílik meg, amilyenre az elmúlt hatezer
év emberi történelmében még nem volt példa.
Számos teológus szerint az emberi és szatanikus gonoszság egyesülését és földi
térnyerését Pál apostol II. Thesszalonikai levelében olvasható előrejelzésének
megvalósulása teszi lehetővé, aki szerint a törvénytelenség („anómia”)
misztériumának útjából „félre kell tolatnia” annak az erőnek, amely az anómia
titokzatos valóságának beteljesedését évezredeken át viszszatartotta a
történelemben. A pecsétek fölnyitása szerintük akkor következik be, amikor Isten
kivonul a Földről, és a helyét ellensége, a Sátán foglalja el. Ez azt is jelenti,
hogy Isten egy időre bolygónkat átadja az emberiség ősi ellenségének, a Sátánnak,
akire - és szolgáira - a „megváltó vérrokon” bosszúja irányul majd az
apokaliptikus időszak utolsó éveiben.
A próféciák alapján a Sátán „trónra ültetését” az emberiség döntő része,
különösen a nemzetközi politikai, gazdasági és vallási elit örömmel üdvözli. A
világ démonizálódásában a szabadságot, a hazugságban pedig az igazságot vélik
felismerni. A második zsoltár kijelentései ekkor teljesednek be: „A föld királyai
felkerekednek, és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje
ellen: Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!” Az
idézetből sokan azt olvasták ki, hogy a világ vezetői végül is a
zsidó-keresztény Isten haláláról szóló teóriát magukévá teszik. Ezután
elérkezettnek látják az időt arra, hogy az emberiséget úgymond felszabadítsák a
zsidó-keresztény hit béklyói alól, és mindent, ami a bibliai kinyilatkoztatással
kapcsolatos, megsemmisítsenek a Földön. A pecsétek fölnyitása után az út szabaddá
válik az Antikrisztus eljövetele előtt, a halál és a pokol földi uralmának a
növekedése, a háborúk, a gazdasági válságok és a különböző súlyos természeti
katasztrófák bekövetkezte előtt.
Ezek közepette azonban elindul Izrael megváltásának keserves folyamata, melynek első
lépéseként Isten 144 ezer zsidónak kijelenti önmagát. Az apokaliptikus
eseménysorozat következő szakasza a hét pecsét felbontása után kezdődik. A hét
angyal trombitálása következtében előbb figyelmeztető ítéletek sorozata sújtja
bolygónkat, melyek következtében az élő növényzetnek, a tengerek élővilágának
és a Föld édesvíztartalékainak egyharmad része elpusztul, valamint a Nap és a Hold
fényenergiájuk egyharmad részét elveszítik János apostol látomása szerint.
Különösen az utolsó három angyal trombitálását követő események okoznak
iszonyatos szenvedést az embereknek a Földön. Az ötödik trombita után az
„Abüsszosz kútja” megnyílik, amelyből a mélység sötét szellemi lényei egy
Abaddón (Apollión) nevű gonosz angyal vezetésével a felszínre törnek, és öt
hónapon keresztül kínozzák és marcangolják az embereket. A hatodik trombita után
szintén gonosz angyalok szabadulnak ki fogságukból, akik négyen az Eufrátesztől
indulnak el, hogy a nemzeteket világháborúba vezessék, amely János szerint az
emberiség egyharmad részének halálát fogja okozni (ha tehát tíz éven belül e
világháborúra sor kerülne, akkor kb. 2-3 milliárd ember pusztulását
eredményezné).
A hatodik és hetedik trombitaszó közé építette be János a hét mennydörgésről
és a két tanúról szóló kijelentéseit. Az Illésre és Mózesre emlékeztető
próféták működésének színhelye Jeruzsálem lesz, ahol három és fél éven
keresztül prédikálnak. A hetedik trombitálásra a két próféta halála,
föltámadása és mennybe való fölemeltetése után kerül sor. A 12., 13. és 14.
fejezet az Apokalipszis legfontosabb szereplőit és szerepeit mutatja be. A „Napba
öltözött asszony”, akinek „lábai alatt volt a Hold, és az ő fejében tizenkét
csillagból korona” semmiképpen nem kizárólagosan szűz Máriára utal, mint ahogy
azt a katolikusok állítják. Ez a szimbólum ószövetségi víziókból áll össze. A
fiatal József azt álmodta egyszer, hogy a Nap, a Hold és tizenegy csillag meghajol
előtte, amit Jákób és fiai így értelmeztek: az ifjú látomása szerint Jákób (a
Nap), Rákhel (a Hold), József testvérei (a tizenegy csillag) alárendelik magukat
Józsefnek. Az álom köztudottan nem aratott osztatlan sikert Izrael családjában, sőt
a testvérek között ellenségeskedést idézett elő annak ellenére, hogy néhány
évtized múlva beigazolódott igazságtartalma. Más ószövetségi szimbólumokban
Izraelt asszonyként állítja elénk a próféta. János apostol víziója tehát
elsősorban Izraelre vonatkozik, melynek nagyon értékes tagja Jézus anyja, Mária is.
Az Apokalipszis az emberiség megváltójának és szabadítójának a megszülését
mutatja be Izrael legfontosabb történelmi küldetéseként. Az ősevangéliumban
szereplő „asszony magja” azonos Izrael fiával, Jézussal, aki a földi élete során
megerősítette egy szamariai asszonynak, hogy az üdvösség a zsidók közül támadt.
A 12. fejezet Izrael igazi ellenségét, a „nagy vörös sárkányt” is bemutatja. Ez
a hatalmas erejű szellemi lény lázadt fel a preádámi korban Isten ellen, és az
angyalok egyharmadát követőivé, szolgáivá tette. János víziója bepillantást
nyújt az antiszemitizmus és anticionizmus sötét titkaiba is. Eszerint az Izraellel és
a zsidósággal szembeni, a történelmet végigkísérő engesztelhetetlen gyűlölet nem
természetes, hanem természetfeletti forrásból ered. Az „evilág istene” nem tudja
megbocsátani és elfelejteni a zsidóságnak, hogy a világot megajándékozta egy zsidó
férfival, aki kereszthalálával és feltámadásával kimondta az ítéletet a
szatanikus erők világuralma fölött. A „szülő asszonyt” a „sárkány” azért
is üldözi, hogy annak fizikai megsemmisítése által meghiúsítsa Isten tervének
megvalósulását a történelemben: a pogány világbirodalmak közel háromezer éves
történetének a befejezését, és a messiási korszak eljövetelét a Földre. A
valóságos „csillagok háborújában” Isten angyalainak légiói Mihály arkangyal
vezetésével az uranoszból kivetik a Sátánt és angyalait. A sátáni erők Földre
való költözése és inváziója következtében a földi civilizáció a mostani
állapotához képest is radikális degeneráción megy keresztül, melynek végeredménye
az antikrisztusi világbirodalomnak és magának az Antikrisztus személyének feltűnése
lesz.
Ebben a világban a prófétai látás szerint nincs helye a hagyományos
szellemi-erkölcsi értékeihez ragaszkodó zsidóságnak, valamint a ténylegesen
keresztény hívőknek sem. A 13. fejezetben János apostol az Antikrisztus személyét
és rendszerét állítja fókuszba. A kérdéssel részletesebben foglalkozunk sorozatunk
következő írásában.
A Jelenések könyvének 14. fejezetében János a Messiásról és az őt követő
seregről szóló látomását állítja előtérbe. Ezzel nyilvánvalóan az a célja,
hogy még nyomatékosabban figyelmeztesse olvasóit az Antikrisztus követésének súlyos
következményeire, ugyanis a sötétség hercegének műve, Babilón öszsze fog omlani,
és maga alá temeti a birodalmat alkotó nemzeteket is.
Megsemmisítő csapások
A hetedik angyal trombitálásából bontakozik ki az úgynevezett „hét utolsó
csapás”, melyek Isten megsemmisítő ítéleteit tartalmazzák. János itt szintén
ószövetségi szimbólumot használ föl. Számos próféta szólt Isten haragjának
poharáról, melynek az emberiségre való kiöntésére akkor kerül sor az apostol
szerint, amikor „beteljesedett az Istennek haragja”. A próféták látása szerint
Isten visszatartja a haragját. Mintegy pohárba gyűjti, míg az meg nem telik. Ezután a
Mindenható a pohár tartalmát ráönti a haragot gerjesztő teremtményeire. A hét
pohár azt is jelenti, hogy Isten haragja igazságos és teljes. Ezekre a megsemmisítő
ítéletekre az apokaliptikus korszak utolsó három évében kerül sor, vagyis ezek az
események tetőzik az apokaliptikus éveket. Az első csapás az emberek testére zúdul.
János szerint Isten mindenkit súlyos bőrbetegséggel sújt, „akiken vala a fenevad
bélyege, és akik imádják vala annak képét”. A második pohár kitöltésének
nyomán minden élőlény elpusztul a tengerekben. A harmadik csapás a folyók vizeit
vérré változtatja, és ennek következtében szinte minden csapból vér folyik. A
negyedik csapás a Föld fölmelegedését idézi elő. Az ötödik csapás sötétséggel
bünteti meg az Antikrisztus székhelyét, országát. A hatodik csapás az Eufrátesz
folyót kiszárítja, így a keleti hatalmak kétszázmilliós hadserege előtt szabaddá
válik az út az utolsó világháború fő színtere, Armageddón felé. A hetedik pohár
kiöntése nyomán János apostol látása szerint bolygónkat olyan hatalmas földrengés
sújtja, melynek következtében a világ nagyvárosai elpusztulnak, szigetek, hegyek
tűnnek el, és jelentős mértékben megváltozik bolygónk földrajzi színtere.
E megsemmisítő csapások idején pusztul el a két Babilón, melyről János
részletesebb képet ad könyvének 17. és 18. fejezetében. A régi Babilón nevének
szereplése az Apokalipszisben azért is meglepő, mert a város a könyv keletkezésének
idején már romokban hevert. A kijelentések pedig úgy beszélnek a városról, mint
amely a történelem egyik kulcsszereplője egészen a Messiás viszszajöveteléig.
Babilón az Ószövetségben gonosz birodalmáról, bálványimádásáról, a vallás és
a hatalom szoros összefonódásáról, egységéről, valamint Jeruzsálemmel való
rivalizálásáról és a nemzetek elnyomásáról, kifosztásáról volt hírhedt. Ezeket
az ismérveket mind megtalálhatjuk János könyvében a „vörös fenevadon” lovagló
asszony képében, akinek székhelye egy hét dombon épült városban található. Az
apostol szimbólumát köztudottan a legtöbben Rómával azonosították. A korai
keresztények Rómát valóban Babilón politikai, vallási és szellemi utódjának
tekintették. Péter Babilónból írta levelét az egyházhoz, holott az ősi városban
nem járhatott. Minden valószínűség szerint Babilón az ő levelében is Rómát
jelenti. Az Apokalipszis értelmezésének egyik kényes és fogas kérdése az, hogy
János szimbólumát vajon csak az ókori pogány Rómával, vagy a katolikus Rómával is
azonosítani kell-e. A futurista megközelítés azért sem népszerű a katolikus
világban, mert a negyedik világbirodalom végső kiteljesedését a jelenlegi korszak
utolsó éveibe helyezi, amelyből logikusan következik a katolikus Róma történelmi
és eszkatológiai szerepének az Apokalipszis kijelentései alapján való értékelése.
János apostol a vallási Babilón és a neopogány világbirodalom közötti kapcsolat
két korszakáról tesz említést. Az elsőben a vallás vezető szerepet tölt be a
birodalomban, míg a másodikban a világi hatalmasságok felszámolják a vallás
elsőbbségét, és ennek helyét az Antikrisztus személyének a kultusza foglalja el. A
18. fejezetben szereplő „Babilón” és a „nagy parázna” (17. fejezet) között
számos azonosság áll fenn János látomása szerint. A második Babilón fő
tevékenysége gazdasági jellegű. A kettő között az is különbség, hogy a második
Babilónt Isten ítélete semmisíti meg.
A boldog vég
A Jézus által „nagy nyomorúságnak” nevezett időszakról szóló víziók után
János apostol egy mennyei ünnepségről ad képet. A „Bárány menyegzőjének”
nevezett eseménynek hirtelen vége szakad. Az ég újra megnyílik, és véráztatta
ruhában feltűnik a „vérbosszuló rokon”. A Messiás-király vérbosszúja az
Izraelt jogaitól megfosztó és megnyomorító antikrisztusi világra zúdul (ő
kényszeríti a nemzeteket „a mindenható Isten haragja hevének borsajtójába”).
Ezután a Messiás viszszajöveteléről szóló tudósításnak és az azt követő
fontosabb eseményeknek: az Antikrisztus hadserege legyőzésének, a Sátán
megkötözésének, a nemzetek ítéletének, az első feltámadásnak és az ezer évig
tartó messiási korszak megalapításának felvázolása következik. Az apostol
víziója szerint az apokalipszis végén egy újabb lázadás (Góg és Magóg) rázza
meg bolygónkat, amely Isten utolsó ítéletét vonja maga után. A könyv az új
égről, az új földről, valamint az új Jeruzsálemről szóló látomással fejeződik
be.
(Sorozatunk következő részében a bibliai próféták
Antikrisztus-portréját vázoljuk fel)