Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Vérontás Afrika szarván

Nyolc hónap átmeneti nyugalmi időszak után újrakezdődtek a harcok Afrika szarván Etiópia és Eritrea között. A konfliktus központi kérdése egy Etiópia északi határán fekvő, háromszög alakú, cserjével, bozótossal tarkított, mintegy 400 négyzetkilométeren elterülő kis földdarabka. Ahogy azonban egy etióp lap megjegyzi: „Lehet, hogy a föld maga értéktelen, de nem ez a lényeg. Az érték itt a szuverenitás.” Az alig öt éve megalakult állam, Eritrea az egykori olasz gyarmattartók által meghúzott határra hivatkozva tart igényt a térségre.

Eritrea 1993-ban nyerte el függetlenségét Etiópiától, és 1996-ig kitűnő viszonyban volt déli szomszédjával. Közös valutát használtak, a határok mintha nem is léteztek volna, a két ország lakossága szabadon átjárhatott egyik országból a másikba. A határterületek miatti feszültség 1995 óta kezdett érezhetővé válni, de a drámai változás a két ország viszonyában valójában csak 1997 második felében következett be, miután Eritrea úgy döntött, hogy az addig használatos birr helyett gazdasági függetlensége érdekében saját pénznemet vezet be. Az eredmény az 1977-es etióp - szomáliai konfliktus óta az első háború Afrikában. A tavalyi negyvennapos harc és nyolc hónap átmeneti nyugalmi időszak után idén újra kirobbant a testvérháború Etiópia és Eritrea között.
Arról, hogy melyik fél nyitott először tüzet a másikra, pontos, független forrásból származó információk nem állnak rendelkezésre: a két ország egymásra mutogat. Az etióp kormány állítása szerint az eritreaiak szegték meg először a légitámadások kölcsönös beszüntetéséről szóló megállapodást, amikor bombatámadást indítottak egy észak-etióp város, Adigrat ellen. Eritrea azonban cáfolja a vádakat, azt állítván, hogy az adigrati támadás csupán koholmány, amely ürügyet szolgáltat Etiópiának arra, hogy megkezdhesse invázióját.
Az etiópiai hadsereg időközben elfoglalta az eritreai hadsereg két fontos erődítményét a két ország között húzódó határ középső szakaszán, a Corona város környéki frontszakaszon - tette közzé az etiópiai kormány szóvivője. Az etiópiai légierő is jelentős szerepet vállalt az ellentámadásban, melynek során állításuk szerint komoly vereséget mértek az eritreai hadseregre, bár saját veszteségeik is jelentősek voltak. Az összecsapásokban a coronai frontvonalon 1500 etióp katona halt meg és 3000 megsebesült.
A Reuters egyik helyszíni tudósítója szerint kedd hajnalban virradat előtt etióp repülőgépek legalább négy bombát dobtak le Laila Deda falura. A településen mintegy 500 eritreai él sátrakban, akiket tavaly telepítettek át Etiópiából.
Etiópia és Eritrea viszonyának elmérgesedése a nemzetközi politikában is komoly visszhangot váltott ki. Algéria, ahol a tervek szerint az idén júliusban afrikai csúcstalálkozót rendeznek, a háború beszüntetését sürgette. A találkozón az afrikai államfők várhatóan a eritreai-etióp konfliktust is megvitatják majd. Bill Clinton és az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa egyaránt azonnali fegyverszünetre szólította fel a két afrikai országot, és komoly aggodalmukat fejezték ki a háború emberi veszteségei miatt. A BT követeli, hogy a két érintett ország tárgyalásos úton rendezze konfliktusát.
Etiópia azonban kijelentette, csak akkor szünteti be a harcot, ha Eritrea kivonja csapatait a vitatott határterületekről, ahogyan ezt az Afrikai Egységszervezet a béketárgyalások során készített tervében indítványozta.