Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEGEDI TUDÓSÍTÓNKTÓL
Tragédia a tanyán

Lapzártakor még mindig súlyos, életveszélyes állapotban volt az a nyugdíjas férfi, akit kedden délelőtt támadott meg egy németjuhász kutya Makón. Az idős férfi egyedül lakott egy tanyán, 37 éves szomszédjával és annak családjával nagyon jó kapcsolatban volt. Szomszédjainak három kutyája volt (két németjuhász és egy keverék), őket szintén jól ismerte az idős ember. A fiatal vállalkozó éppen ezért volt meglepve, amikor azt látta, hogy az egyik megkötött kutya elszabadult, és véresen szaladgál az udvaron. Hátrament a kertbe, ahol sokkos állapotban, a hóban fekve találta a fején és karjain megsérült szomszédját.
A 74 éves férfit a mentők azonnal bevitték a kórházba, ahol azóta sem javult az állapota. Helembai Imre, a makói Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője, lapunknak elmondta: nagyon ritkán fordult elő ennyire súlyos sérülésekkel járó baleset Csongrád megyében. Az eset azért is különleges, mert egy szelídebb természetű ebről van szó. Az osztályvezető elmondta azt is, hogy szerinte ez is azt mutatja, hogy a kutya viselkedése főként a gazdától, illetve annak nevelési stílusától függ, és nem csupán a fajtájától. A két németjuhászt természetesen egy pár hetes megfigyelésre vitték, hogy kiderítsék, mi is történhetett, az orvosok pedig tovább küzdenek az idős férfi életéért. (Aszalós Szilvia)