Vissza a tartalomjegyzékhez


Internacionalisták

Roberto Baggio, az olasz Internazionale labdarúgója, kedvenc időtöltésének adózva kétnapos lúd- és kacsavadászaton vett részt Romániában. Az olasz futballista nagybátyja, Don Simone és jelenlegi edzője, a román Mircea Lucescu javaslatára utazott Romániába. A labdarúgó saját repülőgépén érkezett Bukarestbe, majd öt barátjával a román fővárostól mintegy 100 kilométerre délkeletre, a Duna-delta mocsaras vidékére utazott, ahol egy kis vadászházban szállásolta el magát.
Csapattársa, Ronaldo bejelentette: csak abban az esetben akar újra pályára lépni, ha teljesen felépül a sérüléséből.
- Nem valószínű, hogy vasárnap játszom az Empoli elleni bajnoki mérkőzésen, bár a lehetőséget nem zárom ki. Korábban már elkövettem azt a hibát, hogy erőltettem a felépülésemet, és túlságosan korán tértem viszsza. Most azonban óvatosabb vagyok, megvárom, míg teljesen rendbejövök - mondta a térdsérüléssel bajlódó válogatott labdarúgó, akit a FIFA hétfőn a tavalyi év második, és a nyári vébé legjobb játékosává választott.