Vissza a tartalomjegyzékhez


Sok pénz kis whiskyvel

Az elmúlt öt évre visszamenőleg 27 pénzintézeti fegyveres rablást sikerült rábizonyítani a „whiskys rabló” néven emlegetett A. Attilára - közölte Petőfi Attila alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) osztályvezetője egy napokban tartott sajtótájékoztatón. Mint elmondta, a január 15-én történt II. kerületi Frankel Leó utcai OTP-rablást követően elfogott A. Attila vallomása alapján derítették fel az eseteket. Ezekben tíz alkalommal vett részt társként a szintén akkor elfogott O. Gábor. A. Attila, aki összesen több mint 142 millió forintot zsákmányolt, tizenegy alkalommal OTP-fiókokból, hatszor vidéki takarékpénztárak budapesti fiókjaiból, hatszor a Magyar Posta egy-egy kirendeltségéből és négy esetben utazási irodákból rabolt el jelentős összegeket.
A fiatalemberre azért ragadt a „whiskys” jelző, mert rablótámadásai előtt több esetben egy a helyszínhez közeli vendéglátóhelyen megivott egy pohár whiskyt, és csak azután látott a bank-, benzinkút- vagy postarabláshoz. Ez a szokása rendkívül irritálta a rendőröket, mivel egyáltalán nem törődött azzal, hogy így pontos személyleírást tudnak róla adni, ami rendkívüli magabiztosságra vall. Hiába volt meg A. Attila pontos fantomrajza, a férfit, aki ezt leszámítva nagyon óvatos volt, évek óta üldözték már a rendőrök. (MTI)