Vissza a tartalomjegyzékhez

VAGYIM ARISZTOV, EPERJESI ILDIKÓ
Cár nélkül a hatalom

Az idei év fő politikai esemémye a 2000. évi elnökválasztás főpróbájának tekinthető parlamenti választás Oroszországban. A mostani duma-választás lesz várhatóan a legbotrányosabb Oroszország újabb történelmében, a kompromittálások számát és módját, valamint az elégedetlen jelöltek és választási blokkok pereit tekintve. Amint azt az eddigi tapasztalatok mutatják, mindig lehet olyan joghézagot találni, hogy végül a bíróságok jóval a kampány után is még választási perekkel lesznek kénytelenek foglalkozni.


„Eljött a mi időnk” - hirdeti Alekszandr Lebegy tábornok választási plakátja    Fotó: Kommerszant

Jóllehet még közel tizenegy hónap van hátra a megmérettetésig, a jelöltek és az őket támogató erők aktívan tevékenykednek már most is. Ez idő alatt sok minden történhet: egyes pártok megerősödhetnek, mások összeomolhatnak, akár el is tűnhetnek a politikai színről. A kormány összetűzhet a dumával és szövetkezhet is vele. Minisztereket fognak kinevezni és elbocsátani. Borisz Jelcin elnök gyógyíthatatlanul megbetegedhet és váratlanul talpra is állhat. Mindezek azonban a lényegen nem változtatnak: az Állami Dumát, az orosz parlamentet Jelcin nélkül kell megválasztani, s ez lesz az elnök utáni korszak első parlamentje.
Már a választási kampány indulásakor lehet érezni a különbséget az eddigi szavazásokhoz képest. A változás először is abban mutatkozik meg, hogy míg a Kreml eddig aktív résztvevője volt a kampánynak, pénzzel és erkölcsileg is támogatta a jelölteket, addig most minimálisra csökken a választások menetére gyakorolt hatása. Meg kell hagyni, az elnöki adminisztráció eddig sem nagy sikerrel próbálta befolyásolni a szavazókat: sem Zsirinovszkij 1993-as diadala, sem az 1995-ös balos fordulat nem szerepelt a Kreml stratégáinak forgatókönyvében. Azonban egyetlen jelölt sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy az elnök él, valamennyire egészséges és határozottan kinyilvánítja érdekeit. Most viszont, amikor Jelcin nem marad elnök a harmadik ciklusra, egészsége pedig hagy némi kívánnivalót maga után, minden másképp lesz.
Az elnöki adminisztráció tagjai persze ki fogják fejezni rokonszenvüket egyes politikai erők felé, bár a választások előtti helyzetben a Kreml mozgástere leszűkült. Míg korábban a választási stratégia és taktika felépítésekor elegendő volt meghatározni, hogy a jelölt Jelcint támogatja-e, vagy ellene van (mivel a küzdelem a vörösök és a fehérek között dőlt el), addig most mindenki mindenki ellen harcol: inkább halálra, mint életre.
Változások lesznek a választási „technológiában” is. Az 1998. decemberi pétervári törvényhozó gyűlési választásokon kipróbált arzenált itt is használni fogják. Az ismert politikusok hasonmásainak, és a választandó tömörülések alteregóinak bevetése Pétervárott hatástalan maradt, ellenben országos viszonylatban az említett újítások sokkal hatékonyabbaknak bizonyulhatnak. Oroszországban tengernyi eldugott település van, amelyek lakói a péterváriaktól eltérően nem könnyen igazodnak el a hatalmi harcban, a politikai arculatok kialakításának üzelmeiben. Az új taktikák népellenességét jól leleplezték az északi fővárosban mind a helyi, mind a központi tömegtájékoztatási eszközök, erre azonban az információ nélkül maradó vidéki területeken nem lehet számítani. Ezért aztán az ellenfelek sötét eszközeinek semlegesítése bizonyára a választási stábok fontos tevékenysége lesz. Talán a szovjet érából ismert „ellenpropaganda-szakértői” tisztség is felelevenedik.
Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a legutóbbi duma-választások óta alapvetően megváltozott a régiók helyzete is. Ma már szinte egyáltalán nincs olyan kormányzó és helyi területi elnök, aki kinevezéssel került volna posztjára. Természetesen mindannyian a saját emberüket szeretnék a törvényhozásban látni és minden lehetséges adminisztrációs és anyagi eszközt megragadnak céljuk eléréséhez. Könnyen lehetséges, hogy a kormányzók törvényen kívüli utakat is igénybe vesznek, ami újabb botrányok forrása lehet.
A törvényhozás megalakulásának rendkívül nagy hatása lesz a tervek szerint 2000-ben megtartandó elnökválasztásra. A parlamenti választásokon részt vesz szinte minden elnöki székre esélyes jelölt, csak Jevgenyij Primakov jelenlegi miniszterelnök és az újabban jelöltként emlegetett Nyikita Mihalkov neves színész és rendező tartózkodik választási tömörülések vezetésétől. Az elmúlt héten a Sunday Times című londoni lap közölt cikket Mihalkov elnöki ambícióiról. A híres művész a nem kevésbé ismert Andrej Koncsalovszkij rendező fivére és Szergej Mihalkov költőnek, a szovjet himnusz szövege szerzőjének fia. Az angol lap idézi Mihalkovot: „Nem keresem a hatalmat, ám ha érzem, hogy a népnek szüksége van rám elnökként, akkor komolyan meg fogom fontolni a jelöltetésemet”. Borisz Berezovszkij - az egyik legbefolyásosabb orosz üzletember, a hatalmi intrikák mestere - máris kijelentette, hogy az elnökségre pályázók közül senki sem törődik Oroszországgal, Mihalkovot kivéve. „Ha bejelenti, hogy megcélozza az elnöki pozíciót, akkor támogatni fogom” - mondja az iparmágnás. Mihalkov nem csak híres művész, hanem az Otthonunk Oroszország (NDR) mozgalom második embere Viktor Csernomirgyin egykori miniszterelnök után. Sokak szerint Mihalkov méltóbb lenne az NDR vezetésére, ám a művész-politikus nem akar Csernomirgyinnel vetélkedni.
Az utóbbi idők legaktívabb esélyese, Jurij Luzskov moszkvai polgármester. Borisz Jelcin újabb betegségének hírére éppen ő reagált a legdurvábban. Várakozásaival ellentétben senki nem támogatta az elnök ellen intézett kirohanásában, egyes kormányzók pedig kiálltak Jelcin mellett. Luzskov tehát taktikai vereséget szenvedett. A moszkvai főpolgármester ugyancsak kudarcot vallott, amikor a fővárosi ügyészségen keresetet nyújtott be Barkasov, az Orosz Nemzeti Egység nevű fasiszta szervezet feje ellen, amikor a szélsőséges vezető komolyan megfenyegette Luzskovot. Beadványát az igazságügyi szervek elutasították.
Nyugati politikai körökben viszont Luzskov elfogadottságot élvez. Madeleine Albright amerikai külügyminiszter már oroszországi látogatásának első napján találkozott a polgármesterrel, s ő volt az első az elnöki székre esélyes orosz politikusok közül, akinek az amerikai diplomata figyelmet szentelt. Az orosz televízió többet foglalkozott Albright és Luzskov találkozójával, mint Ivanov orosz külügyminiszter és amerikai kollégája megbeszélésével. Az USA tehát partnert lát Luzskovban.
Az elnöki szék várományosai között ugyancsak szóba jöhet Grigorij Javlinszkijnak, a Jabloko parlamenti csoport vezetőjének neve. Az USA tervezetére, mely szerint Amerika saját nemzeti rakétaelhárító rendszert akar telepíteni, Javlinszkij azt javasolta, hogy Európa és Oroszország is állítson fel hasonló eszközöket. Természetesen orosz rakétákkal, amelyek az amerikaiaknál, úgymond, jobban megvédik a kontinens országait az atomterrorizmustól. Ez az előterjesztés már egy igazi választási fogás, csakúgy, mint Javlinszkij programja, amely a jelenlegi vezetési vonal teljes átalakítását célozta meg. Gazdasági területen Javlinszkij modern „NEP”-et akar bevezetni. A Jabloko vezetője az adókat 10-20 százalékra akarja csökkenteni, a természeti erőforrások felhasználását társadalmi ellenőrzés alá akarja vonni, valamint bevezetné a társadalmi munka rendszerét és megszakítaná az IMF-fel való együttműködést.
A politikai pártok 1999. decemberi lehengerlő sikere vagy összeomlása tükröződni fog a 2000. júniusi elnökválasztáson is. Bármely csoportosulás fényes győzelme tetemesen megnöveli vezetőjének esélyeit az ezredfordulón tartandó megmérettetésen.
A baloldal helyzete is megváltozott 1995 óta. Akkoriban Gennagyij Zjuganov vezetésével a kommunista párt volt a dolgozók érdekeinek egyetlen képviselője. Mára viszont a vörösöknek Lebegy tábornoktól és a magát „valódi európai szocáldemokrataként” beállító Luzskovtól kell szavazatokat visszahódítaniuk. Ha idén decemberben a kommunista párt nem tudja pozícióit erősíteni, Zjuganov az elnöki székért folytatott harc vesztese lehet. Helyzetét megnehezíti az is, hogy a most távozó rezsim éles kritikájával nem csak a kommunisták fognak élni. Egyesek a „rabló jellegű” reformokért, míg mások a reformok végig nem viteléért fogják szapulni az elnököt, akinek nem maradt ereje az ellenlábasok elnémítására.
Az orosz jövő jelenleg rendkívül homályosnak tűnik, csak egyetlen dolgot lehet leszögezni: a következő elnök nem Jelcin lesz Oroszországban, és ez rá fogja nyomni a bélyegét az 1999-es választásokra.