Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Szellemi hidegháború a kormánypártok és az ellenzék között

Polgárháború dúl Magyarországon. Igaz, csak szellemi. Legalábbis a Fidesz vezető politikusai így értékelik az ellenzék, nevezetesen az MSZP és az SZDSZ elmúlt féléves tevékenységét. A médiakurátorok választásánál még ugyancsak ellenzékinek számító MIÉP ellenben ezen értékelésnél nem kapta meg a nem éppen hízelgő „polgárháborúsista” minősítést. Talán azért nem, mert maga Csurka István pártelnök is egyetért a Fidesz helyzetértékelésével.


Vásárhelyi Miklós és Bauer Tamás. Meglepődtek    Fotó: MTI

A rendszerváltás utáni magyar közéletben a „polgárháború” kifejezés először Csurka István elhíresült dolgozata után jelent meg. Az akkor még az MDF-ben tevékenykedő drámaíró-politikusnak a Magyar Fórumban írt tanulmánya „egyfajta és igen sajátos nemzetietlen erők és a magyarság” harcát jelenítette meg. A közélet és a politikai szféra egyaránt elhatárolódott Csurkától. Fehér Ferenc és Heller Ágnes akadémikusok a „polgárháború provokálásának” nevezték a MDF-es politikus „Néhány gondolatát”. Kövér László Fidesz-vezető 1992-ben a Népszabadságnak adott interjújában határozottan egyetértett Fehér és Heller álláspontjával, kifejtve: „Csurka nézeteit kiveti magából a józan közgondolkozás, és talán a politikai közélet sem tűri meg sokáig azokat, akik bármi áron, akarat ellenére akarják »boldogítani« a többséget a kisebbség terrorjával.” Ezt megelőzően pedig a parlamentben szólt arról, hogy Csurka filozófiája az újabb keletű magyar nácizmus alapvetése. Kövér nem éppen kedvező bírálata szerint: „a hatalom mindenáron való megtartása érdekében, neki (mármint Csurkának) a parlamenti demokrácia összeomlása, az ország külső és belső békéjének felborítása sem nagy ár”.


Szájer József. Átgondolta, mit mond    Fotó:V. Sz.

A tavalyi kormányváltást követően a Fidesz-politikusok retorikájában először éppen Kövér László titkosszolgálati miniszternél jelenik meg a szellemi, pontosabban saját szavaival élve „hidegháború” szófordulata. A polgári kormány erős embere immáron az igen jobbosnak nevezhető Demokratának adott interjújában fejtette ki: egész pontosan az 1990-es taxisblokád óta ebben az országban folyamatosan hideg polgárháború zajlik. „Az egymással szemben álló politikai erők között nincsen meg a közös nevező, nincsen közös kommunikációs nyelv. Ezért aztán mind a két fél, attól függően, hogy melyik van ellenzékben és melyik van kormányon, attól retteg, hogy a politikai élet nem a váltógazdaságra jellemző módon zajlik, hanem egyfajta likvidálásra irányuló játszmaként, hogy olyan meccset játszunk, amiben a cél az ellenfél végleges eltakarítása a politikai küzdőtérről.” Kövér szerint ilyen légkörben elég nehéz a titkosszolgálatoknak biztonságban dolgozniuk. A miniszter később megismételte a mérsékeltebb hangvételű Magyar Nemzetben ezen állításait. Kövér kontextusában a korábbi csurkista-polgárháborús veszélyt felváltotta az MSZP-SZDSZ kör szellemi hidegháborúja.
Mindenestre a szófordulat átszivárgott Szájer Jószefhez, a Fidesz frakcióvezetőjéhez, aki egyértelműen kimondta minapi választmányi ülésükön: „a volt kormánypártokat zavarja a kormány jó eredménye és az emberek bizakodása. Ezért folyamatos szellemi polgárháborút folytatnak a kormány és ezáltal a polgárok ellen. A mai ellenzék nem csupán a kormány, hanem az emberek ellenzéke”. Szájer beszédéből egyértelműen kiderült, hogy ellenzék alatt az MSZP-t és az SZDSZ-t érti.
Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke szokásos szerdai sajtótájékoztatóján rá is bólintott a Fidesz gondolatmenetére, egyértelmű volt, hogy a médiakurátor-választásnál még helyesnek tartott ellenzéki jelzőt ez esetben nem magukra érti. 1992-ben éppen a Fidesz által leghatározottabban „kárhoztatott” drámaíró-politikus szerint a két nagy párt között egy állóháborúnak vagy kultúrharcnak nevezett háború dúl. A MIÉP elnöke szerint ennek lényege, hogy az MSZP támad, mindent elkövetve annak érdekében, hogy bármilyen áron, akár parlamenten kívüli eszközök igénybevételével is idő előtt leváltsa a kormányt. A tájékoztatón Csurka kifejtette, hogy ebben a háborúban a MIÉP - mint felelős politikai erő - nem száll ringbe.