Vissza a tartalomjegyzékhez


NAGYÍTÓ
Koszovói dilemma

A NATO és az európai külpolitika jövője Koszovóban dől el - írja címoldalon közölt kommentárjában a Die Zeit legújabb száma. A német liberális hetilap szerint a Nyugat kínosabb dilemma előtt áll, mint három hónappal ezelőtt: a tavaly október 12-én született bevetési paranccsal a NATO saját szavahihetőségét vetette a mérleg serpenyőjébe - egy geostratégiailag jelentéktelen balkáni földdarabért, ahol egy gazemberállam szoldateszkája és egy törzsi-maffia alapon szerveződött zendülő milícia áll szemben egymással. Mindkettő arra számít, hogy a Nyugat visszariad a katonai beavatkozástól. Ebben a helyzetben három lehetőség marad.

Az első a visszavonulás, a küzdő felek magukra hagyása. Ezt a „szándékkal teli várakozást” tavaly nyáron már elkövette a Nyugat, mielőtt az UCK kétezer harcosának megölését és 300 ezer albán elmenekülését követően megálljt parancsolt Milosevicsnek. Vajon ki vállalná a felelősséget a fenti színjáték megismétlődéséért, tudva azt, hogy ezáltal végleg romba dőlne a dél-balkáni népek törékeny egyensúlya?
A második opció a tárgyalások folytatása, egy „politikai megoldás” keresése Koszovóban. Csakhogy minden előjel eszkalációra, nem pedig kompromisszumra utal. A balkáni összekötő csoport vezetője, Christopher Hill autonómia-javaslatai mind Belgrádban, mind Pristinában elutasításba ütköztek. Az UCK új harcosokra, fegyverekre és pénzre tett szert észak-albániai bázisain keresztül, miközben újabb és újabb szerb katonai és rendőri egységek nyomulnak előre Koszovó felé. Meddig akar még a Nyugat egy olyan emberrel (Milosevics) tárgyalni, akiről régóta tudja, hogy nem a probléma megoldását, hanem magát a problémát jelenti?
A harmadik út: a katonai beavatkozás. A Nyugatnak már ősszel sem volt nagy kedve ahhoz, hogy ENSZ-megbízás nélkül kezdjen háborút egy szuverén állammal szemben. A légicsapásokkal a NATO az UCK légierejévé vált volna, megnyitva előtte az utat a független Koszovó felé. Ez beláthatatlan következményekkel járhatna a térség stabilitására. A tárgyalások kudarca esetén tehát csak szárazföldi csapatok bevetésével lehetne véget vetni az öldöklésnek. A további kilátás: Koszovó nemzetközi védnökség alá helyezése (protektorátus), esetleg évtizedekre. Erre akad már példa: Bosznia-Hercegovinában 30 ezer katona és számos polgári alkalmazott őrködik évi 9 milliárd dollárért a daytoni megállapodás betartásán.
Amerika egyetlen közkatonájának életét sem akarja kockára tenni a koszovói Rigómezőn. Ám mi volna, ha - az Egyesült Államok pökhendiségéről és hegemonisztikus törekvéseiről szóló panaszáradat helyett - az európaiak végre komolyan vennék az „európai védelmi identitás” megteremtését célzó terveiket, és felelősséget vállalnának a Bécs és Athén közötti válságövezetben történtekért? Ha vezetői kvalitások és bátorság demonstrálásával bebizonyítanák, hogy Európa nem csupán kommerciális és fogyasztói egyesület, hanem értékközösség is? Ezáltal talán egyszerűbbé válna Európának mint egyenjogú partnernek a súlyát latba vetni az új stratégiai koncepcióról folyó vitában. Ha pedig még sikerülne is némileg békésebb helyzetet teremteni Koszovóban, akkor a NATO áprilisi jubileumi közgyűlésén csakugyan volna némi ok az ünneplésre - fejeződik be a Die Zeit írása.