Vissza a tartalomjegyzékhez

RUFF GABRIELLA
Konszolidálódó BUX

Pozitív kilátások, de még kiváró magatartás jellemezte a tőzsdei folyamatokat a héten, mind világméretekben, mind pedig itthon. A befektetők még mindig Latin-Amerikára vetik vigyázó szemeiket… A BUX legmagasabb értéke 6551 pont volt szerdán, azonban a hét - végén ismét estek az árfolyamok. A csütörtöki kereskedést 2,42 százalékkal a szerdai záróérték alatt, 6392 ponton fejezte be a BUX, ami valamennyi vezető részvény esésével járt.


A BUX változása 1998.12.21.-1999.01.21.

Erősen kezdett a héten a Budapesti Értéktőzsde: a részvények árfolyamváltozásait reprezentáló BUX-index hétfői 9,4 százalékos emelkedését elemzők annak tulajdonítják, hogy a múlt pénteki korai zárás miatt a BÉT kimaradt a világ más tőzsdéin jelentkező pozitív korrekcióból. Ezt a korrekciót a brazil valuta, a reál lebegtetésének rövid távú pozitív hatása okozta: a kedélyek megnyugodtak, bár a brazil pénzügyi válság ezzel nem oldódott meg.
Kedden enyhe, mintegy 0,32 százalékos emelkedés volt tapasztalható, legnagyobb mértékben a TVK papírja erősödött, 2745 forintig, azaz 2,8 százalékkal. A vezető részvények közül egyedül a Richter stagnált, a közepes forgalmú papírok (Danubius, Elmü, Pannonplast) azonban átlagosan 3 százalékkal lecsúsztak.
Smatrola Tamás a Garmond Capital Rt. szakértője az MTI-nek elmondta: úgy tűnik, egy nagyobb piaci befektető hoszszú távra fektetett be OTP-, Matáv- és Mol-papírokba, hiszen ezeket nagy tételben vásárolták. Véleménye szerint kivárás uralkodik a piacokon, a befektetők a brazíliai fejlemények függvényében döntenek majd. A befektetők óvatossága tükröződött még szerdán is: a világ tőzsdéit pár százalékos növekedés jellemezte, egyedül a New York-i index, a Dow Jones esett 19,31 ponttal, a BÉT 6551 ponton, majdnem 3 százalékos növekedéssel zárt szerdán. Kiemelkedően nagy volt a Mol-részvények forgalma, legfényesebben pedig az OTP szerepelt: 11720 forintig kúszott fel, ami 6,5 százalékos emelkedést jelent. Mindez a külföldi befektetők vásárlásaival magyarázható, egyes elemzők szerint a magyar papírok alulértékeltsége miatt további emelkedés várható, amennyiben nem érkeznek rossz hírek a világpiacról. A kereskedést a meghosszabbított nyitvatartás is befolyásolta, hiszen így tizenöt perccel a börzei közvélemény figyelmének központjában álló brazil Bovespa tőzsde nyitása után zárt a BÉT, és így a brazil döntések még néhány percig befolyásolták a magyar kereskedést.