Az orvostudomány mai állása szerint jobb, ha a gyerek nem visel betéttel ellátott
cipőt 4 éves kora előtt. Az ilyenkor jellemző telitalpúság ugyanis még nem
lúdtalp, betéttel való kezelése fölösleges, sőt káros is lehet.
A láb kényszerül a cipő után menni Fotó: MTI
Minden kisbaba telitalppal születik, a boltozat csak az óvodás kor
körül, az izommunka hatására kezd kialakulni. Elősegíthetjük az egészséges
fejlődést azzal, ha minél több ingert biztosítunk a lábnak: egyenetlen talajon,
kavicson, homokon, füvön járatjuk a gyereket mezítláb. A beton, az aszfalt, vagy az
otthoni egyenes padló nem biztosít elegendő ingert a lábnak, ezért jobb, ha ezeken a
helyeken nem hagyjuk a kicsit mezítláb, hanem jó felépítésű, erős kérgű cipőt
adunk rá. A puha mamuszok és tipegők nem szerencsések, mivel a lábat nem
támasztják. Ugyanezért nem ajánlják általános használatra a hátul nyitott
papucsokat sem. A lábbelinek a láb segítése a feladata, ezért szükséges, hogy a
kéreg jól a lábhoz rögzítse. Ha ez nem történik meg, akkor a láb kényszerül a
cipő után menni, ami az állandó ,,klaffogás” miatt rövid távon elfáradást,
hosszú távon pedig a láb deformálódását okozhatja.
A cipőnek nem szabad pontosan a láb hosszával megegyezőnek lennie, ekkor ugyanis már
biztosan kicsi. Kell 1-1,5 cm üres hely az ujjak előtt, hogy a láb tudjon a cipőben
mocorogni, viszont - „majd belenő” felkiáltással - ennél több se legyen, mert
nem tud a lábhoz rögzülni, így a lábbeli külön életet él.
Egy Indiában végzett tudományos felmérés szerint az angol telepesek gyerekei között
nagyon sok volt a lúdtalpas, a páriák között viszont alig akadt. Rájöttek: akinek
kint van a nagylábujja a cipőből, annak kisebb valószínűséggel lesz ilyen gondja.
Ennek megfelelően szandál vásárlásakor érdemes előnyben részesíteni az elöl
nyitott, hátul megfelelő kéreggel ellátott modelleket.
Lehetőség szerint kerüljük a nagyobb testvér által elkoptatott cipőket. Ezeknek a
kérge már gyengébb, és persze higiéniai szempontból sem ajánlottak. A hótaposót
és a gumicsizmát csak akkor viselje a kicsi, ha elkerülhetetlen, mivel nem tart, és a
láb szellőzése sem biztosított, mindkettő nagyon egészségtelen viselet. Vegyünk
inkább télire is erős kéreggel ellátott, bélelt bőrcipőt.
A hosszboltozati emelést az ortopéd orvosok ma már károsnak ítélik, úgyhogy ne
keressük a betétet a cipőben, mivel a szalagrendszerek ehhez idomulnak, így a láb
ellustulhat. Sokan gyerekkorban annyira hozzászoknak a betéthez, hogy egész életükben
annak hordására kényszerülnek.
A mai álláspont az, hogy a sarokcsontot kell megfelelő helyzetbe dönteni, ettől a
láb magától beáll az egészséges helyzetbe, így az izmok megerősödésével
előzzük meg a lúdtalpat. Ezt úgy érik el, hogy a lábbeli sarkára a belső élen egy
éket helyeznek el, amitől az egész sarok kifelé dől. Ennek a magasításnak nem a
cipő belsejében, hanem kívül, a sarok felépítésénél, a talajjal érintkező
felületen kell lennie. Ilyen cipők ma már konfekcióként is kaphatóak. A sarokcsont
állását emellett a sarokrészen alkalmazott kéreg is befolyásolja. Ha gyenge, vagy
hiányzik, akkor a teher nagy részét viselő sarokcsont helyzete bizonytalan.
Kisgyermekeknek ezért helytelen kéreg nélküli, nyitott sarkú cipőt viselniük.
Betétet csak ortopéd szakorvos javaslatára tegyünk a gyerek talpa alá! Biztosan nagy
„biznisz” a szülők lelkiismeretére építve lúdtalpszűrést végezni az
áruházakban és az iskolákban, ám a kicsi, még zsírpárnás lábú gyereknek sokszor
csak üzleti célok indokolják a betét elrendelését. Van okunk a bizalmatlanságra, ha
annak, aki elrendeli a lúdtalpbetétet, érdeke fűződik annak értékesítéséhez is!