Vissza a tartalomjegyzékhez

KOVÁCS GERGELY
Kevert lapokkal

A készpénzkímélő fizetési módok rohamos terjedésével egyre többen kerülünk válaszút elé: melyik banknál tartsuk a pénzünket, illetve milyen kártyát érdemes csináltatnunk?

A bankkártyákat alapvetően két csoportba sorolhatjuk. Az „elektronikus” kártyákkal készpénzt vehetünk fel a bankautomatákból és fizethetünk azoknál a kereskedőknél, ahol elektronikus kártyaleolvasó (úgynevezett POS) terminál üzemel. Ilyenek az igen elterjedt Visa Electron és Cirrus/Maestro kártyák. A „domborított” plasztiklapok - mint például a Eurocard/ Mastercard (EC/MC) és a Visa Classic kártyák - az előbb felsoroltakon túl mindenhol használhatók, ahol a kibocsátó kártyatársaság emblémája látható. A teljes körű elfogadottság azonban hátrány is lehet: a kártya elvesztése vagy ellopása esetén hosszadalmasabb a letiltás, így a domborított kártyákkal könnyebb visszaélni.
Az alábbiakban négy bank, az OTP Bank, a Budapest Bank (BB), a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) és a Bank Austria- Creditanstalt (CA) kondícióit mutatjuk be. A kínálatból egy-egy elektronikus (Cirrus/Maestro) és domborított (EC/MC) kártyát választottunk.
A táblázat tanúsága szerint azoknak, akiket nem riasztanak vissza a bankfiókoknál sokszor már nyitás előtt kígyózó sorok, az OTP a legjobb megoldás; ennél a banknál a legegyszerűbb és a legolcsóbb a kártyaigénylés. Az OTP rendelkezik a legkiterjedtebb bankautomata hálózattal és szűkösebb napokon jól jöhet a könnyen hozzáférhető folyószámla-hitel is. Riasztóan hathat viszont az összeállítás legalacsonyabb, mindössze évi 5 százalékos betéti kamata.
Aki nagyobb összeget tart számláján, annak a Budapest Bank által kínált kedvezőbb kamat ellensúlyozhatja a magasabb költségeket; a BB-nél viszont az óvadék miatt „macerás” domborított kártyához jutni. A négy bank közül egyedül a BB különböztet meg kártyaszámlát és folyószámlát. A folyószámlán lehet betétet lekötni, átutalási megbízást adni és számlahitelt igényelni, kártyát viszont csak a kártyaszámlához igényelhetünk. Ha az ügyfél minden szolgáltatásra igényt tart, kénytelen folyószámlájáról rendszeresen a kártyaszámlára utaltani pénzét. Van viszont egy terület, ahol a BB sem nehezíti meg ügyfelei életét: a bankautomata hálózat - a BB-s feltételekkel használható Euronet hálózattal együtt - meglehetősen kiterjedt.
A K&H kínálatából a fent bemutatott kártyákon kívül érdemes megemlíteni a Fotex Visa kártyát. Ez egy domborított kártya, ami az EC/MC-vel azonos feltételekkel, ám valamivel drágábban igényelhető. Előnye, hogy a Fotex-csoporthoz tartozó üzletekben (pl. Fotex, Keravill, Ofotért) kedvezményes vásárlásra jogosít.
A CA által kínált kártyák drágák és a készpénzfelvételt is költségessé teszik, hiszen a bank saját automatáit nagyítóval kell keresni. A CA így az individualisták választása lehet, illetve - és ez a fő vonzerő - azoké, akik folyamatosan magas lekötetlen összeget tartanak számlájukon, hiszen a bank által kínált 11 százalékos kamat az összeállításban messze a legmagasabb.

   Éves díj  

Minimális
nyitóösszeg

Készpénzkivét
saját ATM-ből

Készpénzkivét
idegen ATM-ből  

Zárlati díj/hó  

Pótlás és
letiltás díja  

Óvadék  

Betéti
kamat

OTP Cirrus/Maestro   -   -   0,2% +20*   300   100   1 000   -   5 %
OTP EC/MC   1 400   60 000   0,2% +20*   300   100   5 000   **   5 %
BB Cirrus/Maestro   1 000   1 000   50   200   -   1 500   -   8 %
BB EC/MC   2 000   52 000   50   200   -   4 000   50.000   8 %
K&H Cirrus/Maestro   600   5 000   0,2% + 10   0,2%+100   100   1 000   -   8 %
K&H EC/MC   2 500   100 000   0,2% + 10   0,2% + 10   100   10 000   Egyedi elbírálás alapján   8 %  
CA Cirrus/Maestro   1 000   50 000   40   170 vagy 270   -   1 500   -   11 %
CA EC/MC   1 800   250 000   40   170 vagy 270   -   17 600   -   11 %

* Havonta két alkalommal ingyenes.
** Új ügyfeleknek havi min. 60 000 rendszeres átutalás szükséges.