Vissza a tartalomjegyzékhez

SZŰCS EMESE
Lendületben a vállalkozói kedv

Nem vetette vissza a vállalakozási kedvet az a január elsejével hatályba lépett rendelet, amely módosította - pontosabban többszörösére emelte - a cégbejegyzések illetékeit. A gazdasági társaságok közül leginkább a betéti társaságot érintette rosszul a módosítás, amely ma Magyarországon a legközkedveltebb vállalkozási forma. Cégbejegyzési illetéke ötezerről húszezerre, azaz a négyszeresére emelkedett. A korlátolt felelősségű társaságok esetében nem történt változás, a cégmódosítás illetékei azonban duplájára emelkedtek.

Mivel a törvénymódosítást novemberben meghirdették, jelentősen megnövekedtek a cégbírósági bejegyzések kérelmei - mondta Bánki Mária, a Fővárosi Cégbíróság vezetője - a szokásos átlag 6500 helyett 9700 beérkezés történt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megemelkedett illetékek miatt sem lanyhul a vállalkozási kedv a fővárosban. A novemberi roham után sem érkezik kevesebb cégbejegyzési kérelem.
Ma egy betéti társaság létrehozása esetén a cégbejegyzési illeték 20 ezer forint, amit 10 ezer forint közzétételi díj terhel, szintén a cégbíróság felé, az ügyvédi költség 20 ezer forint, a közjegyzői illeték pedig 5600 forintba kerül. Egy könyvelő a közreműködéséért átlagosan havonta 6 és 12 ezer forint közötti összeget kér. A cég vagyonának növelése esetében, a jegyzett tőke növekedésének összege után kiszámolt illeték mértéke legkevesebb 3 ezer forintról 10 ezer forintra emelkedett. A külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a 200 ezer forintos illeték mértéke nem változott.

A cégbejegyzésre irányuló eljárás illetéke a létesítő okiratban, a társasági szerződésben, az alapító okiratban, illetve az alapszabályban megállapított vagyon (jegyzett tőke) értéke után:

   1998. december 31-ig   1999. január 1-től
   legalább   legfeljebb   legalább   legfeljebb
Jogi személy esetén:   10 000 Ft   300 000 Ft   60 000 Ft   600 000 Ft  
Jogi személyiség nélküli
gazdasági társaság esetén:  
5 000 Ft   150 000 Ft   20 000 Ft  

200 000 Ft  

Induló vagyon nélkül
alapítható cég esetén:  
5 000 Ft   10 000 Ft  
A fentiekben nem
említett egyéb eljárásért:  
1 500 Ft   3 000 Ft  
Cégnyilvántartásban szereplő
több adatot is érintő módosítások:  
3 000 Ft   6 000 Ft