Vissza a tartalomjegyzékhez

SZABÓ IBOLYA ANNA
1998: a katasztrófák éve

Katasztrofális éve volt a Föld lakossága nagy részének 1998-ban, s az év vége sem hozott jobb híreket: vasárnap éjszaka Nagy-Britannián és Írországon szélvihar száguldott keresztül, amelynek sebessége elérte az óránkénti 160 kilométert. A tomboló szél és az esőzések következtében Írországban 150 ezer otthon maradt áram nélkül karácsony után, és számos ház teteje odalett a viharban, amelynek az eddigi jelentések szerint legalább négy halálos áldozata is van. Az elmúlt esztendő új rekordot állított fel: soha annyi anyagi kárt nem okoztak a természeti katasztrófák, mint idén. Előzetes becslések szerint a viharok, árvizek, a szárazság és a tüzek következtében mintegy 89 milliárd dollár anyagi kár keletkezett az év első tizenegy hónapjában - írja a Worldwatch Institute november végén kiadott jelentése.

Az eddigi, 1996-os kárrekordot 48 százalékkal haladta meg az idei pusztítás. Az Egyesült Államokban egyedül az időjárási katasztrófákkal kapcsolatos biztosítási igények értéke eléri a nyolcmilliárd dollárt, ami közel háromszorosa az 1997-es igényeknek. Még megrázóbb az emberi veszteség: becslések szerint mintegy 32 ezer ember esett áldozatul az idei év természeti csapásainak, és 300 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Talán még többet mond ez a magában is meglepő szám, ha tudjuk, hogy az Egyesült Államok lakossága ennél kevesebb.
Kínától Közép-Amerikáig végigtekintve egyértelmű, hogy az 1998-as katasztrófák egy része „nem természetes” természeti csapás. Az ember sokat tesz önmaga és környezete pusztulásáért. A fokozott erdőirtás következtében csupasszá váló hegyoldalak többé nem fogják fel a csapadékot, ami így a folyókba fut le, gyakran földcsuszamlást vagy áradást okozva. Ugyanakkor a növekvő népesedés miatt az emberek gyakran telepednek le eleve veszélyes árterületeken, hegyoldalakon.
Bár sok meteorológus az El Nińót okolja a szélsőséges időjárási jelenségekért, úgy tűnik, ez önmagában nem magyarázza meg az eseményeket. Ilyen pusztítást ugyanis még soha nem végzett a „Kisded”, aki már évszázadok óta visszatérő vendége az amerikai kontinens keleti partjainak. A szakértők - most először - már előre jelezték közeledtét, és azt, hogy megjelenése minden eddiginél nagyobb pusztítással jár majd. A prognózis helyesnek bizonyult: az év első felében a legnagyobb károkat az El Nińóval kapcsolatos időjárási kataklizmák okozták. Hatása végigsöpört Perun, Equadoron, Mexikón és Kalifornián, heves esőzéseket és földcsuszamlásokat, áradásokat okozva. A föld másik felén másik arcát mutatta a „Kisded“: hatására Indonéziában és Malajziában szárazság és erdőtüzek pusztítottak. Egyedül a chilei halászok húztak hasznot a gazdag szardellarajokból, amelyek a távolabbi, élelemszegénnyé vált északi vizekről vándoroltak partjaikhoz.

Ázsiai özönvizek

Az év eleji El Nińo-hullám után nem sokkal, húsvét táján Európa több országában áradásnak indultak a folyók. Nagy-Britanniában egész városok kerültek víz alá, többek között Shakespeare szülővárosa, Stratford-upon-Avon is. Ahol nem áradtak a folyók, ott fagy és havazás sújtotta az országot. Európa másik felén, Moszkvában is elhúzódott a tavalyi tél. A köztudottan szigorú telekhez szokott oroszok is elcsodálkoztak a harminc éve nem látott mértékű áprilisi havazáson, amely legjobban talán az éppen felbomlóban lévő meteorológiai szolgálatok dolgozóit lepte meg.
Indiában szintén pusztított a szélsőséges időjárás. Júliusban egy Shirwa nevű munkatáboron ciklon söpört végig, tízezer embert sodorva magával. A vihar és a forró levegőben lezúduló esőtömeg olyan erővel söpörte el a tábort, hogy a több száz kilométeres sebességgel száguldó ciklon elől még esély sem volt a menekülésre. Egy indiai emberjogi aktivista véleménye szerint a katasztrófát meg lehetett volna előzni, de a kormány nem használta ki a rendelkezésére álló mintegy hetvenkét órát: nem tartották fontosnak, hogy figyelmeztessék az embereket. Úgy tűnik, a 950 millió lakosú Indiában a tízezer jelentéktelen szám, még akkor is, ha emberéletekről van szó.
Kínában ezen a nyáron az elszabadult Jangce folyó okozott tragédiát. Az idei monszunévszak az egyébként szárazabb területeken is annyi esőt hozott, amennyit még soha. A fél évszázada példa nélkül álló áradás okozta károk csak milliárdokban mérhetők. 14 millió embert kellett evakuálni, milliók teljesen otthon nélkül maradtak. Az ár veszélyhelyzetbe hozta az ország legfontosabb ipari központjait, olajmezőit is, és mintegy 25 millió hektár termőterületet áraszott el. Elsősorban a vidéki lakosság szenvedte meg az áradást, mivel a kormány inkább a parasztok földjeit hagyta víz alá merülni, hogy így mentse meg a nagyvárosok lakosságát. A holttestek ezreit magával sodró ár mindent elborított, sokan azonban már-már teljesen víz alá merült otthonaik közeléből sem akartak eltávozni, mivel az emberek kiszolgáltatott helyzetét kihasználó tolvajbandák fosztogatták az elhagyott otthonokat. Az üresen maradt portákról a vagyontárgyakon kívül még az ott hagyott állatokat is elhajtották az élelmes tolvajok, nem beszélve a humanitárius szervezetek segélyszállítmányainak megdézsmálásáról.
A kialakult súlyos helyzetben a kínai kormány megtiltotta a fotósoknak és riportereknek, hogy hírt adjanak az eseményekről, ezzel akarva elkerülni a pánikhangulat kialakulását. A nyomor vámszedői mellett megjelentek a helytállás példái is Kínában: a kormány által kiadott „csináld vagy meghalsz” jelszóhoz híven Wuhanban például egy mozgássérült férfi saját testével torlaszolt el egy rést a gáton, megmentve ezzel egy egész falu életét.

A cunami rettenete

Szökőár pusztított Pápua Új-Guinea sekély, tengerparti szakaszán júliusban. A félelmetes szökőár, a cunami mintegy harminc kilométeres sávban tombolt a partokon, körülbelül hatezer áldozatot követelve. Az évszázad katasztrófájaként emlegetett szökőár sokkal kegyetlenebb pusztítást végzett, mint az El Nińo: a víz kártyavárként sodorta el az épületeket, feltépte az utakat és a hidakat. Pápua Új-Guinea partjain egész egyszerűen eltűnt két nemzedék, hiszen a legtöbb áldozat a tehetetlen kisgyermekek és az öregek közül került ki. Sok helyen nem is igyekeznek felépíteni az iskolákat, mivel nem lesznek gyermekek, akik oda járhatnának. Az országban egész falvak tűntek el nyom nélkül, és a trópusi nyárban a cunami után a hullahegyek nyomán kialakuló járványoktól kellett a legjobban tartani. A kórházak képtelenek voltak lépést tartani az igényekkel, és sokan a szökőár másodlagos áldozataivá váltak: mivel csak napokkal később jutottak orvosi ellátáshoz, szennyezett sebeik elüszkösödtek, és végtagjaikat amputálni kellett.
Az áradások nem kerülték el Európát sem. Nyáron Kelet-Szlovákiában pusztítottak a túlzott esőzések. A váratlan mennyiségű csapadéktól hirtelen megduzzadt Kis-Szinye és Tarca-patak vize több falut elsodort. A főként romák által lakott településeket pillanatok alatt ellepte a hegyről lezúduló sártenger, ami néhol a kétméteres magasságot is elérte. Az áldozatok itt is főként gyermekek voltak.
Az ausztriai Lassingban szintén esőzések okoztak katasztrófát. A meglazult talaj földcsuszamlást idézett elő az itteni bánya egyik tárnájában, ahol a bennrekedt bányász segítségére siető mentőosztag tíz tagját sodorta el a betörő víz. A bánya fölé épült falu közepén ma hatalmas kráter tátong ott, ahol a föld egyszerűen elnyelte a település egy részét.

Texasi hőhullám

Míg a világ nagyobb részét idén az áradó folyók okozta szerencsétlenségek kötötték le, az Egyesült Államokban a szárazság miatt főtt az emberek feje. Több mint másfél hónapos hőhullám vonult végig az országon, számos emberéletet követelve. Ezen a nyáron biztosan nem volt luxuscikk a légkondicionáló berendezés Amerikában, sőt, sok esetben életmentőként szolgálhatott. Oklahoma államban a hatóságok ingyen osztottak ventilátorokat a rászorulóknak. Az akció sikeresnek bizonyult, hiszen a hőmérő higanyszála nem egy helyen jóval negyven fok fölé emelkedett. A hőség még elviselhetetlenebb volt a városokban, ahol az aszfalt, a beton és a légkondicionáló berendezések által kibocsátott hő növelte a meleget, ami komoly gondot okozott az elektromos szolgáltatóknak is: a légkondicionálás miatt annyira megnőtt az áramfogyasztás, hogy komoly veszély fenyegette az ellátást. A szokatlan hőhullám azonban számos üzletágat fellendített: népszerűvé váltak a vízpermetezők, amelyekkel a farmerek életmentésként a tyúkokat frissítették, és a szobakerékpárok, amelyek viszont az emberek számára biztosítottak kényelmes és hűs otthoni sportolási lehetőséget. A kilátástalanul forró helyzetben ember nem sokat tudott tenni: Oklahoma kormányzója arra szólította fel a lakosságot, hogy imádkozzanak esőért.

Évtizedes hátrány

A Karib-tenger partjain a hurrikánok legrosszabbja söpört végig ebben az évben. A Georges névre keresztelt hurrikán 110 ember halálát okozta Floridában, ahol, bár előre figyelmeztettek a közelgő veszélyre, csak egy kétsávos úton tudták evakuálni az embereket, miközben mindvégig tartani kellett attól, hogy a tenger elöntheti az egyetlen utat. A vihar végigsöpört a karib-tengeri országok többségén: Kubában több mint 200 ezer személyt evakuáltak, Puerto Ricóban 28 ezren maradtak otthon nélkül. Halálos áldozatok voltak Dominikában és Haitiban is. Dominika banánültetvényeinek 90 százaléka elpusztult a hurrikánban. Az elnök arra kérte a lakosságot, „imádkozzanak, hogy a Mindenható segítse meg az ország népét”.
Nem sokkal később, november elején újabb hurrikán pusztított a Karib-tenger térségében. A Mitch olyan pusztítást végzett, amihez foghatót errefelé kétszáz éve nem láttak, ennél kegyetlenebb talán csak az 1780-as, úgynevezett Nagy Hurrikán volt, amelynek 22 ezren estek áldozatul. A mostaniban „csak” tizenegyezer ember halt meg, három millióan pedig otthon nélkül maradtak. A Mitch Közép-Amerika országainak nagy részében tönkretette az infrastruktúrát, és elsodorta a part menti nyomortanyákat. A hurrikán után azonban még további megpróbáltatások vártak a térségre: a Mitch sarkában jelentkező földcsuszamlások. Hondurasban és Nicaraguában teljes falvakat temetett maga alá a sár. A Honduras legfontosabb kiviteli cikkét adó banán- és kávéültetvények teljesen elpusztultak, egy olyan országban, ahol a munkások kétharmadát a mezőgazdaság foglalkoztatja. Egyes vélemények szerint 10-15 évbe telik majd, míg az ország kilábal a hurrikán okozta válságból.

Hegyek mozdultak meg

Ősszel drámai bejelentés látott napvilágot: az amerikai Charles Rubin a legújabb geológiai mérésekre hivatkozva megállapította, hogy Los Angeles alatt gyakorlatilag bármikor megnyílhat a föld. Bár a bejelentés ebben a formában megrázó, mégsem érte teljesen váratlanul a tudóstársadalmat, hiszen a kutatók már régóta sejtik, hogy a térség sokkal veszélyesebb, mint azt korábban gondolták. Idén a világ számos táján pusztított gyilkos erejű földrengés. Afganisztán két súlyos rengést élt át: az első 6,4-es erősségű volt, és négyezer életet követelt, a második következtében háromezren haltak meg. Helyi beszámolók tanúsága szerint egész hegyoldalak omlottak le a rengés során. Rengett a föld többek között Iránban, Törökországban és Tajvanon is.
Októberben Közép-Európában is megrendült a föld: Jugoszláviában több évtizede nem tapasztalt erejű földrengés volt (a Richter skála szerint 5,4-es erősségű), amelyet Szerbia-szerte érezni lehetett. A rengés erejét mutatja, hogy azt Magyarország több településén is észlelték. Ez a rengés szerencsére nem járt személyi áldozatokkal.
A földrengésben talán az a legfélelmetesebb, hogy eddig minden olyan erőfeszítés, ami az előrejelzésére irányult, hiábavalónak bizonyult. Az Amerikai Geológiai Felügyelőség szerint lehetetlen megmondani, hogy az amúgy napi gyakoriságú rengések melyike, és éppen hol válik veszélyes erejűvé. Ez azért is tragikus, mert így semmi lehetőség nem marad a lakosság előzetes figyelmeztetésére és szükség esetén kimenekítésére.