Vissza a tartalomjegyzékhez

SZLAZSÁNSZKY FERENC
Torgyán körül izzik a levegő

A Hetek információi szerint ismét kínos helyzetbe került Torgyán József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Mivel a továbbiakban nem kívánt együttműködni Öcsödy Gyula helyettes államtitkárral, szóban megegyeztek, hogy a minisztérium felmond Öcsödinek, aki így végkielégítéssel távozhat posztjáról. A több minisztériumi tisztségviselő részvételével rendezett búcsúztatón azonban Torgyán azt mondta, hogy Öcsödy Gyula kérte saját nyugdíjazását, ezért válik meg munkájától. Az érintett ekkor felállt és kijelentette, ő ugyan nem kérte a nyugdíjaztatást. A napokban mindenesetre új helyettes államtitkár - Mucsi Imre - kezdte meg munkáját a minisztériumban, és értesüléseink szerint mindenek előtt több százezer forintért lecserélte az eddigi bútorzatot. A minisztérium sajtóosztályán nem tudtak a személycseréről, a telefonközpontos azonban minden további nélkül kapcsolta Mucsi helyettes államtitkár úr titkárságát.

Az államtitkári búcsúztató kínos jelenete nem mondható egyedinek a földművelésügyi miniszterrel a közelmúltban történt események között. Torgyán a múlt héten Csúcs László kisgazda frakcióvezető-helyettessel került ellentmondásba a Ferencváros labdarúgóklubja ügyében folytatott vizsgálat során.
Torgyán József leváltási és kinevezési gyakorlata Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sem aratott osztatlan elismerést. A helyi közgyűlés elnöke és két fideszes alelnöke a megyei napilap keddi számában bírálta a minisztert az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás igazgatói posztján történt változás miatt.
Dr. Hajdú Bertalan főál-
latorvos december 9-én értesült arról, hogy december 1-étől már nem ő az állomás vezetője, hanem dr. Vonza András nagykállói állatorvos. A vezetőváltást Torgyán kezdeményezte. Zilahi József, MDF-es országgyűlési képviselő kijelentette: elítélik azt a módszert, ahogyan egy évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező, országos elismertségű főorvost egyik napról a másikra eltávolítanak állásából. A jelenleg külföldön tartózkodó új igazgató felesége nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, tagja-e férje a kisgazdapártnak.