Vissza a tartalomjegyzékhez


Jövőre lassul a gazdaság növekedése

A magyar gazdaság az idén 5 százalékkal bővül, miközben az infláció az év átlagát tekintve 14 százalékra, december végéig pedig 11,5 százalékra mérséklődhet - hangzott el a Kopint Datorg Rt. által készített legfrissebb előrejelzést bemutató sajtótájékoztatón.

A világgazdaság növekedése a vártnál jobban lassul annak ellenére, hogy ősz óta nem alakultak ki újabb válsággócok - mondta Köves András, a társaság tudományos vezérigazgató-helyettese. Jövőre az Európai Unióban a növekedés ugyan fennmarad, de üteme 2,6 százalékról 2,3 százalékra mérséklődhet.
A hazai külkereskedelmi mérleg hiánya az év egészében 2,7, a folyó fizetési mérlegé 1,8 milliárd dollárt tehet ki - tudósít az MTI. A kutatók szerint az idén a fogyasztás 3,5-4 százalékkal nő, az államháztartás hiánya pedig a GDP 4,5 százaléka körül alakulhat.
A kutatók úgy vélik, hogy jövőre a GDP növekedése előreláthatólag 4 százalékra lassul, a fogyasztás 3 százalékkal, a beruházás pedig 9 százalék körüli ütemben nőhet.
Az előrejelzés alapján az ideinél lassabban, de továbbra is jelentősen, 10-11 százalékos ütemben nő 1999-ben
az export, s ennél valamivel gyorsabban, 11-12 százalékkal az import.
A kutatók szerint az infláció az év átlagában 11-12 százalék körül lehet, de 1999 végére megközelítheti vagy elérheti az egyszámjegyű mértéket. A regisztrált munkanélküliség rátája az idei év végi 9,2 százalékos szinthez képest jövőre valószínűleg nem változik. Az államháztartás GDP-arányos hiánya az idei szint körül, vagy némileg az alatt, 4-4,5 százalék körül alakulhat.