Vissza a tartalomjegyzékhez


Minden, csak a 4-es metró nem

Számos fővárosi infrastrukturális beruházásra kész hitelgaranciát vállalni a kormány - hangoztatta Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter miután hivatalában fogadta Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét. A tárgyaláson elfogadtak egy 9 pontos megállapodást arról, hogy miként működik majd együtt a fővárosi önkormányzat és a kormányzat Budapest fejlesztésében.
Demszky Gábor elmondta: a találkozón javasolta Katona Kálmánnak, hogy a nagyvárosok tömegközlekedését normatív alapon társfinanszírozza a kormány, mert e nélkül a jelenlegi színvonal sem tartható. A főváros erre a célra 4 milliárd forintot szeretne kapni a költségvetésből.
A megállapodás szerint szakértői csoport alakul az elővárosi vasút bekapcsolódásáról a főváros közlekedésébe, amelynek becsült költsége 50 milliárd forint. Ezzel a beruházással a közúti utasforgalom 5 százaléka - naponta mintegy 120 ezer utas - terelhető át a vasútra.
Nem közeledtek az álláspontok a 4-es metró megépítése ügyében. A közlekedési miniszter továbbra is úgy véli „a 4-es metró ilyen finanszírozási és műszaki tartalommal nem építhető meg”. Demszky Gábor ellenben úgy véli, kínálatot kell nyújtani azoknak, akik hajlandók otthon vagy a P+R parkolókban hagyni autóikat.
Egyetértettek azonban a tárgyalófelek egy Budapesttől északra megépülő híd építésében. Január végéig kell döntést hozni arról, hogy előbb az M0-s hidat, illetve az északi vasúti összekötő mellett megépülő közúti hidat kell-e megépíteni. Ettől a döntéstől függ a Margit híd 4-5 milliárd forintos felújításának elkezdése is, mivel ehhez csak az északi híd elkészülte után foghatnak hozzá - mutatott rá Demszky Gábor. (MTI)