Vissza a tartalomjegyzékhez

HAJDÚ SÁNDOR
Nincs béke Békéscsabán

Békéscsaba két kormánypárti alpolgármestere a napokban sajtótájékoztatót tartott a megyeszékhelyi városvezetéssel kapcsolatban. Elmondták: örülnek, hogy egy hónap után végre sikerült felállítani a városvezetést. Ugyanakkor úgy látják, az SZDSZ számára nem a programok, a városfejlesztési célkitűzések voltak fontosak, hanem a polgármester jövőbeni pozíciója. A tárgyalások során szerintük Pap János SZDSZ-es polgármester mindig szembeállította a jobboldallal az MSZP-SZDSZ-es képviselőket ellensúlyként. Ebből a jobboldal számára világossá vált: ha a baloldal mellett ellensúlyt kívánnak állítani, akkor „választóik érdekében” két jobboldali alpolgármesterre van szükség. Úgy értékelték, hogy az SZDSZ szerezte a legtöbb pozíciót, miközben másokat vádol pozícióéhséggel.A tájékoztatón elhangzott bírálatokra reagálva Velkey Gábor, az SZDSZ békéscsabai ügyvivője, önkormányzati frakcióvezetője elmondta: a Fidesz részéről a városvezetéssel kapcsolatos tárgyalások során egyetlen értékelhető programelem hangzott el. Mégpedig az: ha nem fideszes polgármestere lesz a városnak, vagy ha az MSZP benne lesz a városvezetésben, akkor semmilyen állami fejlesztési forrásra ne számítson a város. Amikor kiderült, hogy ennek a zsarolásnak senki nem dől be, a program átalakult: ekkor már csak különféle pozíciókat kértek.
A frakcióvezető érzékeltette: az előző négy évben a tíztagú MSZP-frakciónak egy főállású alpolgármester mellett három bizottságelnöki és kilenc külső bizottsági tagja volt. A kilenc képviselőből álló jobboldali szövetség most előbb két főállású alpolgármestert és négy bizottságelnökséget kért, majd megelégedtek két tiszteletdíjas alpolgármesteri pozícióval, ehhez azonban a négy bizottságelnökség mellett további húsz külső bizottsági tag is kellett nekik. Velkey Gábor szólt arról, hogy az SZDSZ a tárgyalások során nem támogatta a jobboldali szűk szövetséget, de nem állt össze az MSZP-vel sem. Ha ez így lett volna, már októberben szavazhattak volna az MSZP-SZDSZ szövetségről. Velkey Gábor szerint a város fejlődését korrekt együttműködéssel lehetne igazán segíteni, de ehhez minimális együttműködési szándék és egy pici korrektség kellene.
Velkey Gábor nyilatkozatát sértőnek érezzük, és úgy gondoljuk, hogy az SZDSZ-es képviselő összekeveri a nagykorúságot a nagyképűséggel - mondta dr. Ferenczy Attila, a Fidesz békéscsabai önkormányzati frakciójának vezetője a fiataldemokraták csabai székházában a „Velkey-nyilatkozat” ügyében összehívott sajtótájékoztatón.
„Nem zsaroltunk senkit semmivel, csak konzekvensen képviseltük álláspontunkat az önkormányzati választások előtt és után. Pozíciógyűjtéssel vádolni egy politikai pártot olyan, mint egy csatárt vádolni azzal, hogy gólt akar rúgni” - reagált Köles István, a Fidesz békéscsabai alelnöke a nyilatkozatra. A Békés Megyei Nap kérdésére - „Nem érzi-e úgy a Fidesz, hogy részben maga is előidézte, hogy ennyire elmérgesedett a vita a két párt között?” - a válasz: „Nem mi ástuk ki a csatabárdot, így azt nem is nekünk kell visszatemetni.”