Vissza a tartalomjegyzékhez

HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Szemmel tartott jegybanki függetlenség

Sem a jegybanktörvénnyel, sem az alkotmánnyal nincs összefüggésben az a kisgazda javaslat, hogy parlamenti vizsgálóbizottság világítsa át a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) - jelentette ki Surányi György. A jegybankelnök hangsúlyozta, hogy a pénzintézetet több állami csatornán keresztül is „szemmel tartják”, így az Országgyűlés által delegált felügyelő-bizottság, a pénzügyi tárca szakemberei, és az Állami Könyvvizsgáló cég képviselői is rendszeresen ellenőrzést folytatnak. Az MNB ezen kívül évente beszámol az Országgyűlésnek is, sőt a jegybank maga is évente készít beszámolót munkájáról. Surányi György ezért nem tart indokoltnak egy újabb vizsgálatot, kvázi átvilágítást, mert az intézkedés mögött nem szakmai motívumok, hanem az intézet függetlenségének korlátozása és a bank belső ügyeibe való beleszólás húzódik meg, ugyanis a kisgazda honatyák olyan információkra, adatokra kíváncsiak, amelyeknek kiadása alkotmányellenes. "De ez a törekvés egyébként ellentétes szellemiségű az EU joggyakorlatával is" - szögezte le az elnök.