Amióta focikedvelő miniszterelnöke van az országnak, egyre többen a futballból
vett kifejezésekkel próbálják magyarázni a politika történéseit. Répássy Róbert,
a Fidesz frakcióvezető-helyettese így elemezte a T. Házban minap történteket
lapunknak: egyelőre a játékszabályokat nem hágta át senki, ám megint más kérdés,
hogy a légkör ettől függetlenül - amint az egy futballmeccsen is előfordulhat -
paprikás. Egyszóval nem kell aggódni a magyar parlamenti demokráciáért. Halmai Gábor
alkotmányjogász viszont úgy érvelt: a hatalomnak korlátai vannak, és az egyik korlátja
az, hogy a kormányt a parlament ellenzéke ellenőrzi. Aki ezt nem veszi tudomásul, az
gyerekes: mint amikor elfoglalják a grundot, s mindenki mást ki akarnak zavarni, hogy
egyedül focizhassanak. Más szóval szerinte nincs minden rendben a magyar politikai kultúrával.
Az ellenzék kivonult a Parlament plenáris üléséről, miután a kormánytöbbség
megtorpedózta a bizottságok felállítását. A miniszterelnök szerint nélkülük is
megy a munka Fotó: Vörös Szilárd
Továbbra is éleződik a kormánypártok és az ellenzék viszonya. Jószerivel -
legalábbis hivatalosan - már beszélő viszonyban sincsenek egymással a felek. Az elmúlt
hetek legviharosabb konfrontációjához vezetett, hogy a kormánykoalíció képviselői
elutasították az ellenzék által kezdeményezett javaslatot a két vizsgálóbizottság
tagjairól. Indoklásuk szerint Burány Sándor (MSZP) és Eörsi Mátyás (SZDSZ), az
ellenzék által ajánlott elnökök túlontúl érintettek voltak a vizsgálandó ügyekben.
Burány például azért lenne elfogult a kormány kinevezési ügyeit vizsgáló bizottság
élén, mert „valótlanokat” állított a Torgyán családról. Míg Eörsi, akit
Simicska Lajos APEH-elnök éppen a vizsgálóbizottság sikertelen felállításának
napján jelentett fel rágalmazás miatt, az APEH ügyeit vizsgáló bizottság elnökeként
volna összeférhetetlen. Válaszul az ellenzéki pártok kivonultak az ülésteremből,
majd visszavonták aláírásukat a NATO-csatlakozáshoz kapcsolódó, a kormány mozgásterét
bővítő, alkotmánymódosító ötpárti megállapodásról. Az MSZP és az SZDSZ vezetői
mondvacsinált kifogásnak tarják a kormánypártok érveit. Szerintük a kormánypártok
így akarják meghiúsítani a számukra fenyegető vizsgálatok elindítását. Azóta úgy
látszik: az ellenzék és a kormánykoalíció semmiben sem lesz képes együttműködni
az elkövetkezendő hetekben.
Az Alkotmány-módosításról szóló öt párti megállapodás aláírása. Az ellenzék
itt még egyetértett. Másnap már sok mindent nem értett Fotó:
Vörös Szilárd
Kérdéses viszont, hogy a parlamentáris demokrácia szempontjából nem okoznak-e
maradandó károkat ezek az események? Működési zavarról van-e szó, vagy egyfajta
diktatórikus tendenciáról? Normálisan zajlanak-e így a dolgok?
Répássy Róbert, a Fidesz - MPP frakcióvezető-helyettese, a frakció jogi kabinetjének
vezetője szerint nincs komolyabb baj, a viták és csaták velejárói a parlamenti
demokráciának. Mint mondta: „Ha egyszerűen akarok fogalmazni, végül is a parlament
és az egész alkotmányos parlamentáris rendszer a politikai küzdelem jogszabályok általi
mederbe terelése. Egyelőre a játékszabályokat nem hágta át senki, nem rúgta fel
senki, tehát a játékszabályokon belül vannak ezek az események, az megint más kérdés,
hogy a légkör egy futballmeccsen is lehet paprikás, annak ellenére, hogy a játékszabályokat
betartják.”
Szerinte a kivonulás egy olyan politikai eszköz, amelylyel óvatosan kell bánni, ritkán
kell élni vele, mert különben elértéktelenedik. Kérdéses, hogy ez olyan ügy
volt-e, ami szükségessé tette ennek használatát. Emellett az is rontja a pártok közötti
viszonyt, hogy azonnal megjött a reakció: az alkotmánymódosítás támogatásának
visszavonása. Répássy úgy véli: idővel helyre fog állni a rend. Mostanában
felfokozott tempó volt a T. Házban. Több csata zajlott; a költségvetés elfogadása
után, januárban-februárban már új lapot lehet nyitni.
Hack Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese szerint a magyar demokráciának egyik
legfontosabb sajátossága, hogy miközben tág teret enged a pártok és az általuk képviselt
érdekek versenyének, egy sor kérdésben konszenzusra kényszeríti a feleket. Ezért
szerepelnek az Alkotmányban a kétharmados törvények, amelyek 1990-ben is az ellenzékkel
való együttműködésre kényszerítették az Antall-kormányt. A konszenzusra épül az
országgyűlés házszabályának egy sor rendelkezése, amely a napirend megállapításától
kezdve a mindennapi működés részleteiig feltételezi, hogy az egymással csatázó
frakciók „legalább a játékszabályokban és a játékidőben megegyezzenek”. Hack
szerint a működés szabályai szándékosan úgy lettek meghatározva, hogy mindkét fél
meg tudja keseríteni a másik fél életét, s így el tudja venni a kedvét a normasértésektől.
A szabaddemokrata képviselő szerint a mostani kormánytöbbség azokban a kérdésekben
is csatákat akar folytatni, amelyekben megegyezésre lenne szükség, és ezzel a
magatartásával rendkívüli mértékben kiélezi a politikai konfliktusokat. A gond az,
hogy a konfliktusok élezése, úgy tűnik, része Orbán Viktor politikájának, aki
ezzel a „háborús pszichózissal” akarja heterogén hátterét egyben tartani.
Takács Albert alkotmányjogász úgy véli: önmagában természetes, és „belefér”
a parlamenti demokráciába az, ami a héten történt. Más országok parlamentjében is
igyekeznek a pártok megragadni minden eszközt az álláspontjuk érvényesítésére.
Magyarországon viszont az tűnik bajosnak jelenleg, hogy a látszata sincs meg annak,
hogy párbeszéd folyna a Parlamentben. Természetesen - mint mindenhol - működik a
„szavazógépezet”, hiszen a parlament azon alapul, hogy a frakciókban fegyelem van,
és a frakciók egységesen szavaznak. Tehát így önmagában véve ismét csak nem különösebben
meglepő, ami a héten zajlott. Hiányzik az a látszat, hogy a másiknak is van módja
beszélni, van módja elmondani álláspontját, s úgy tesznek, mintha érdeklődnének,
mintha megfigyelnék, mintha megköszönnék, amit mond. Most azonban szinte csak egyfajta
igazság létezhet a Parlamentben, minden más ahhoz képest fölösleges időhúzás.
Halmai Gábor alkotmányjogász is hasonlóan érvelt, mint kollégája. Szerinte a vita
nem jogi természetű, hanem sokkal inkább politikai. Olyan gyerekbetegségről van szó,
amelyben elsősorban a kormány nem nagyon látszik tekintetbe venni azt, hogy az ellenzék
hozzátartozik a parlamenti munkához. Számos jel utal arra, hogy a kormány igyekezett
korlátozni a parlament munkáját éppen azért, mert az ellenzék ottani okoskodása őt
zavarja.
Halmai szomorúnak tartja, hogy a kormánypártok olyan mondvacsinált indokkal, hogy
tudniillik az elnökök nekik nem tetszenek, megakadályozták a vizsgálóbizottságok létrejöttét,
„és persze a másik oldal meg kétségbeesésében olyanokat válaszol erre, ami nem
biztos, hogy adekvát válasz, mert nem biztos, hogy össze kellene ezt kapcsolni mondjuk
a NATO-ügyekkel”. Ugyanakkor tudomásul kell venni azt is, hogy az ellenzék kezében jószerivel
semmilyen más eszköz nincs, mint a kétharmados törvények, illetve ebben az esetben az
Alkotmány. A kormánynak észre kellene vennie: hatalmának korlátai vannak, és az
egyik korlátja az, hogy a kormányt a parlament ellenzéke ellenőrzi. Aki ezt nem veszi
tudomásul, az gyerekes, Einstandot akar csinálni, vagyis ha elfoglalta a teret, akkor
mindenkit ki akar zavarni a térről, hogy egyedül focizhasson.
Halmai szerint: „A helyzet lényegesen súlyosabb, mint az Antall-kormány idején volt;
ott is voltak kivonulások meg összezördülések, de én most ezt veszélyesebbnek
tartom.” Ami a Horn-kormányt illeti, nekik volt egy kétharmados többségük, de ennek
a kétharmados többségnek a lehetőségeit nem használták ki. „Erőből
elfogadhattak volna egy új Alkotmányt. Nem tették. Ha a jelenlegi kormánynak kétharmados
jelenléte lenne a parlamentben, akkor itt már teljesen új Alkotmány lenne, teljesen új
kétharmados törvények lennének, én ebben látom a változást, hogy sajnos, minden
jogi lehetőséget megragadnak, és minden joghézagot kihasználnak, és ez eléggé
aggasztó.”