Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Mi is történt Jonestownban

November 18-án múlt húsz éve, hogy több mint 900 ember együttes öngyilkosságot követett el Guayanában. A Jim Jones vezette Népek Temploma csoport tagjai ciánnal mérgezett narancslét ittak, az ellenállókat pedig Jones parancsára lelőtték. A halottak között több mint 270 gyermek volt. Az évforduló kapcsán újra a figyelem középpontjába kerültek azok a vélemények, amelyek a CIA szerepét firtatják a tragédia mögött.

A mai napig sem sikerült megnyugtatóan tisztázni, miért és hogyan halt meg az a 913 személy, akik a guyanai őserdőben felépített Jonestownban a kultuszvezető Jim Jones utasítására végeztek magukkal. „Húsz évvel a történtek után jó lenne végre tudni, mi történt” - mondja Gordon Melton valláskutató. A CNN által készített visszaemlékezés emlékeztet arra, hogy az elmúlt évek során több pletyka keringett a CIA szerepéről. Egyesek szerint CIA-ügynökök épültek be a csoportba, hogy információt gyűjtsenek. Mások szerint az sem lehetetlen, hogy a CIA személyiségkontroll-kísérletet végzett a zárt közösséget alkotó kultusz tagjain.
A Népek Templomát alapító vezető, Jim Jones mindössze két évvel a tragédia előtt még a San Francisco-i politikai körök egyik központi figurája volt. Egy 1977-es leleplező cikk után azonban, amelyben volt kultusztagok az ellenük elkövetett fizikai erőszakról számoltak be, Jones hirtelen elhatározással a guyanai dzsungel kellős közepébe telepítette át szervezetét, hogy felépítsék városukat. Jonestown a tervek szerint egy egyenlőségre épülő mezőgazdasági közösség lett volna. A földművelésből élő és főleg rizzsel táplálkozó közösség tagjai azonban hamarosan felismerték, hogy elszigetelt életmódjuk inkább hasonlít börtönre, mint a vágyott szabadságra. 1978-ban Jones pénzügyi bizalmasának, Deborah Laytonnak sikerült kiszöknie Guyanából, de az amerikai kormány annak ellenére is késlekedett a vizsgálattal, hogy több figyelmeztetés érkezett: Jones a tömeges öngyilkosság gondolatát sulykolja emberei agyába.
Végül 1978 novemberében Leo Ryan kongresszusi képviselő vezetésével elindult egy riporterekből és rokonokból álló küldöttség Jonestownba. Miután többen jelezték, hogy távozni akarnak a közösségből, a delegációt indulásakor lesből megtámadták, és tagjait a politikussal együtt megölték. Ugyanazon a napon megkezdődött a tömeges öngyilkosság. A gyerekek szájába fecskendővel töltötték be a mérget, a felnőttek egy része önként ment a halálba. Akik nem engedelmeskedtek, azokat Jones lelövette. Magát a kultuszvezetőt lőtt sebbel a fején találták meg.
1979-ben a törvényhozás külügyi bizottsága megállapította, hogy Jones szélsőséges paranoiában szenvedett. 1980-ban kimondták, hogy a CIA-nek nem volt előzetes információja a tömeges öngyilkossági tervről. Az ügy kapcsán kibocsátott 782 oldalas jelentés mögött azonban még mindig ott van az az 5000 oldal, amely a mai napig titkosnak számít. Ezek nyilvánosságra hozatala nélkül meglehetősen nehéz állást foglalni az ügy körül szűnni nem akaró pletykákban. Bár a titkosítás oka állítólag az informátorok védelme volt, itt lenne az idő, hogy napvilágot lásson a teljes igazság - írja a CNN.